Szabadidő

7 dal – 68 éves lenne Máté Péter

1947. február 4-én született a "nagy generáció" oszlopos tagja, rengeteg magyar sláger szerzője és előadója. Pályája csúcsán, tragikusan és nagyon fiatalon halt meg. Bár maradandót alkotott, mindig meg nem értettnek, különcnek érezte magát. Hét dallal emlékezünk rá.

1. Rögtön a legjobbak között
Bágya András tanítványaként, az Illés zenekarral karöltve indult el pályáján, ami valljuk be, nem rossz ajánlólevél. A pol-beat fesztiválon bombaként robbant be fiatal, szemüveges fiúként, aki különleges hangzásvilágú zenéjével annyira magával ragadta a szakmát és a közönséget, hogy rögtön első díjat nyert a Néger zongorista dalával. Már akkor tudta, mit akar: egyedi lenni. És sikerült.

2. “Elmegyek, elmegyek”, és világhírű leszek…
A kezdetek után sem hagyott alább a sikere, egymás után zsebelte be a különböző magyar és külföldi díjakat, Elmegyek című dala pedig világsláger lett Sylvie Vartan előadásában, bár más, Nicolas címmel. Kihasználni viszont nem tudta ezt a lehetőséget, a mindennapok forgatagában képtelen volt átgondolni az életét. Már akkor rohant, és rohant, és rohant, de hová?

3. Különleges csapat volt az övé
“Amit ő tudott, azt nem lehet tanítani, született muzsikus volt” – így emlékezett vissza rá egy interjúban Benkő László, akivel már kisiskolás korukban közös karrierre készültek. Bár Máté Péter sokszor érezte úgy, hogy mellőzi őt a szakma, a nagy generáció tagjaként a kor minden ismert és meghatározó előadójával dolgozott együtt. A nemrég elhunyt S. Nagy István állandó szerzőtársa volt, de énekelt duettet Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Zalatnay Saroltával és Zoránnal is.

4. Mindig kilógott a sorból
Pályatársai szerint Máté Péter sehová sem illett. Különc volt, aki a saját útját akarta járni. Saját imázst akart felépíteni ahelyett, hogy megmondták volna neki, milyen dalokat írjon és játsszon. Saját magát adta, és ezzel persze nem könnyítette meg a saját dolgát, de ettől lett ő különleges. És ez lett végül a veszte is. Állandó meg nem értettség, kisebbrendűségi érzés és küzdés jellemezte őt.

5. Dalban vallott szerelmet
Kétszer nősült, második feleségében találta meg azt a nőt, akire mindig is várt. 15 évet töltöttek együtt, két gyermekük született. Az énekes tudta, hogy Editnek nincs könnyű dolga mellette, mégis boldogok voltak. A különleges hölgynek szerelmet vallott és egyben köszönetet is mondott, mi másban, mint dalban. Máté Péter rajongott a lányaiért is, akik időközben maguk is szülők lettek, bár unokáit nem ismerhette.

6. Két végén égette a gyertyát
Önpusztító életet élt. Barátai, családja szerint Máté Péter szerette az éjszakai életet, a társasági összejöveteleket, a koncertek utáni levezetést. Felesége saját bevallása szerint tudott a kicsapongó életmódjáról, de nem zavarta, amíg a családja volt számára a legfontosabb. És ez mindig így volt. Nem is véletlen, hogy az énekes tiltotta lányait a zenei pályától, hiszen ha valaki, akkor ő tudta, milyen az, amikor az embert elkapja a sztárság.

7. Önpusztító életet élt
Máté Péter az intések ellenére éjjel-nappal dolgozott. Az állandó megfelelni akarás, az éjszakázás, a dohányzás, és nem ritkán az italozás teljesen felőrölték őt. Felesége tisztán emlékszik a vasárnapra, amikor megcsörrent a telefon, és közölték vele a hírt: az énekes – két nappal egyik fellépése után – szívinfarktusban meghalt. Edit vigasza, hogy “Ő látja odafentről, hogy boldog vagyok az unokáinkkal.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése