Szabadidő

Így csalt a versenyen a maratoni futó – ennél viccesebbet ma nem olvasol

Másodikként ért célba, aztán gyorsan kiderült, hogy csalt a Kenya maratonfutója. Így bukott le.

A nemzetközi maratoni futóverseny szervezőinek a befutót követően feltűnt, hogy a 28 éves Julius Njogut a 42 kilométeres távot követően nem különösebben fáradt el, sőt valójában meg sem izzadt. Amikor megkérdezték tőle, a többiekkel ellentétben hogyan lehetséges mindez, a férfi vitatkozni kezdett a rendezőkkel, még a futócipőjét is levette, hogy a lábán lévő hólyagokkal bizonyítsa, ő bizony tisztességesen végigfutotta a távot.

Aztán mégiscsak kiderült, a férfi a maratoni versenyt a nézők között várakozva töltötte, és csak akkor csatlakozott a mezőnyhöz, amikor az élboly alig egyetlen kilométernyi távra volt a célba érkezéstől, így pedig könnyedén szerezte meg a második helyet.

A csaló futó nagy valószínűséggel a második helyezettnek járó 7 ezer dolláros (cca. 1,9 millió forint) pénzjutalom fejében vállalta a kockázatot. Ha legalább 10 kilométert fut a maratonon, talán elfárad és leizzad annyira, hogy senkinek ne tűnjön fel a turpisság, így viszont nemcsak a pénzdíjat bukta, de a kenyai rendőrség csalás miatt eljárást is indított ellene.

Így csalt a versenyen a maratoni futó - ennél viccesebbet ma nem olvasol

Olvass még maraton témájú írásokat az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top