Szoknya-blues – olvass bele Vass Virág új könyvébe! – 2. rész

JUTKA

Egyetlen nap leforgása alatt rádöbbenek, hogy az egész világomat újra kell huzalozni.

Anni már egy hete nem telefonált, nem nagyon emlékszem, hogy valaha lett volna ekkora csönd közöttünk. Tipródom, mi a fenét csináljak.

Amikor úgy tűnt, hogy a lányomat férjhez adom, úgy éreztem, megnyugodhatok végre, mert a legfőbb feladatomat elvégeztem. Egy egyedülálló nőnek mindig nehezebb a dolga. Én már csak tudom, milyen nehéz. Szépíthetjük, csűrhetjük-csavarhatjuk, egy nő státusát még ma is az adja, ha férjhez megy. És az sem mindegy persze, kihez. Olyasvalakihez, aki jó megélhetést tud biztosítani a számára, és törődik vele. Így simulnak szépen össze a férfi- és női energiák.

A többi barátnőm ezt lazábban kezelte. Én nyíltan megmondtam, azt akarom, hogy a lányom férjhez menjen.

A kapcsolatok színháza szörnyű. Egyszer csak beérsz, érett leszel, aztán túlérett. Megmondtam Anninak, ha én választhatnék férjet, olyan családból való fiút keresnék, akit jól szerettek otthon.

Alig néhány órája Zsuzsa barátnőm mégis azt vágta a fejemhez, hogy én hajszoltam Annit éretlenül a házasságba. Ezt mondta nekem a telefonban. Mintegy mellékesen. Éppen bioszilvalekvárt kentem egy kétszersültre (nincs itthon friss kenyér, amióta Annuskáék elköltöztek).

– Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza morzsás szájjal ropogva.

– Tényleg azt akarjuk tanítani a lányainknak – kérdi fahangon –, hogy a legfontosabb, hogy férjhez menjenek?

– A nő igazi terepe az otthon – mondom. – Ez cseppet sem lebecsülendő valami…

– Kicsi koruktól azzal hülyítik a kislányokat, hogy az esküvőjükön majd hercegnők lesznek, tökéletes sminkben és ruhában. Egyetlen napra! Utána viszont egész életükben azt várják tőlük, hogy mások elégedettségéről gondoskodjanak.

– Van ennél szebb feladat?

– Jaj, hagyd már ezt a spirizést!

– Nézz a tükörbe – ripakodtam Zsuzsóra. – Mit látsz? Szerinted mire való a mellünk, a csípőnk, mi másra lettünk teremtve?

– Konzultáltál ez ügyben a Teremtővel? A férfiaknak is vannak ivarszerveik! Jutka, most komolyan… még tizenöt éves se volt szegény, amikor már amiatt izgultál, lesz-e pasija. Ha véletlenül bármi egyéb is érdekelte volna ezen kívül…

Úgy döntöttem, itt az ideje kijátszani az unoka kártyát.

– Legalább – mondtam szárazon – itt van nekünk Benike.

– Hát, igen – dünnyögi.

Mindketten tudtuk, hogy egy időre pihentethetjük ezt a témát.

Egyszerre nagyon hiányzott az anyukám. Több mint húsz éve, hogy meghalt. Anyám sohasem veszekedett velem azért, mert hoztam egy fontos döntést nélküle. A gyönyörű kislány megédesítette utolsó fájdalmas éveit, a pici Anni szó szerint a halál széléről mosolyogta vissza az életbe. Anyám megerősödött az unokája kedvéért, hogy az első nyolc évben segítsen nekünk.

Azok voltak a biztonság, az összetartozás, a család utolsó évei. Számomra ő az igazi női minta. Nem kérdez, nem vádol, élni segít.

Teljesen alaptalanul vádolt Zsuzsa. Diplomát adtam Anni kezébe, és most is ösztönzöm, hogy találjon végre egy rendes munkát.

Nem én erőltettem rá Lacit, igaz, le se beszéltem róla. Még miután kételyeim támadtak vele kapcsolatban, akkor sem. Nem avatkoztam bele. Hagytam, hadd menjen minden a maga útján. Hagytam, és figyeltem.

Szeretném, ha anyám megerősítene ebben. Szeretném, ha a májfoltos kezébe venné a kezemet, megveregetné, és azt mondaná, pontosan ugyanezt tette volna.

Egyszer megjelent álmomban, amikor elaludtam a földön kucorogva, Beni kiságya mellett. Nagyon kimerült voltam, de arra emlékszem, hogy nem olyan volt, mint a szokásos álmok. Úgy értem, tényleg meglátogatott.

És közölni akart velem valamit. Nem tudtam megfejteni, hogy mit, de boldogan és megkönnyebbülten ébredtem.

Másnap reggeli közben beugrott a gázóra mellé rejtett széfkulcs.

Az utolsó hét volt, amikor még érdemben tenni lehetett valamit. Mint egy égő házból, mentettük a menthetőt, mert utána jöttek lefoglalni a lakást. Nem állítom, hogy anyám sugallatára történt, de akkor volt pár napunk, amikor átmenetileg kettéváltak a sötét fellegek, és felsejlett valami kiút.

Olvass bele…:

• Vass Virág: Franciadrazsé könyvébe
• A Szoknya-blues első részletét itt találod