Szabadidő

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Az idén jubiláló Sikoly nemcsak azért fontos film, mert megújította a horror műfaját, hanem főképp azért, mert a kiváló szereposztásának hála, egy rakás fiatal tehetséget adott Hollywoodnak, akik így vagy úgy még ma is a színészetből élnek. Ez történt Neve Campbell-lel, Courteney Coxszal és a többiekkel a Sikoly bemutatója óta.

Neve Campbell (Sidney Prescott)

Szinte képtelenségnek hangzik, hogy a Sikoly-filmek Sidneyje túl van a negyvenen, pedig igaz, még akkor is, ha ez egyáltalán nem látszik meg rajta.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Túl két viszonylag rövid, néhány éven át tartó házasságon Neve az első és ez idáig egyetlen gyermekét 38 évesen szülte a barátjának. Neve a kilencvenes években az Ötösfogat című sorozat sztárjaként tűnt fel, és még a Sikoly sikere után is évekig erősítette a szereplőgárdát a tévében. Végül 2000-ben döntött úgy, hogy a mozis karrierjére akar inkább koncentrálni, de az egy szem Vad vágyakat leszámítva a Sikoly széria négy része az, amiről emlékezni fog rá a világ. Jelenleg felváltva dolgozik filmekben és tévésorozatokban, és amennyit dolgozik, még össze is jöhet neki egy másodvirágzás.

Courteney Cox (Gale Weathers)

Amikor a Sikoly óriási sikert aratott a mozikban, Courteney Cox már a Jóbarátok gárdáját erősítette, és mivel a sorozat szinte minden idejét lekötötte, a Sikoly folytatásait leszámítva nem nagyon maradt ideje más filmszerepekkel próbálkozni.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Bár az ő életében a legnagyobb szakmai sikert nem a Sikoly, hanem a Jóbarátok hozta, az előbbi azért is állt igazán közel a szívéhez, mert itt ismerte meg későbbi férjét, David Arquette-et. Bár a házasságuk nem végződött túl szépen, legalább született egy szép kislányuk, akit mindketten szeretnek. Courteney Cox ötvenen túl is sikeres, ugyanis 2009-ben mutatták be a Született szinglik című sorozatát.

David Arquette (Dewey Riley)

Az Arquette-színészdinasztia sarja. Mivel mindkét nővére ismert névvé vált Hollywoodban, szinte egyértelmű volt, hogy ő is erre a pályára lépjen.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

A Sikoly pipogya sheriffhelyettesének szerepe hozta meg számára az ismertséget, de sztárrá sosem vált, amit jól jelez, hogy ha a horror-tetralógiát nem számítjuk, akkor A bambanő és a Mérges pókok a legismertebb filmje. A Courteney Cox-szal való házassága 2013-ban ért véget, és nem csak onnan született egy gyermeke, hanem új barátnőjétől, Christina McLartytól is, aki 2014-ben ajándékozta meg kettőjüket egy kisfiúval. Arquette jelenleg karakterszínészként keresi napi betevőjét.

Skeet Ulrich (Billy Loomis)

Ha egy színész feltűnően és kissé lányosan jóképű fiatalon, egyből berakják az “Ő az új James Dean” skatulyába, ami Skeet Ulrich esetében is megtörtént a Sikoly bemutatója után.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Ma már nehéz elképzelni, de Ulrichért a Sikoly bemutatója után megőrültek a lányok, és minden tinimagazinban ott figyelt poszter formájában. Rossz szerepválasztások sorával (Robbanáspont, A Newton fiúk) azonban Ulrich gyorsan lejjebb csúszott a ranglétrán, és az ő esetében nem jöttek újabb Sikoly-folytatások, hogy ismét felhívják rá a figyelmet. Folyamatosan dolgozik, de a sikerek elkerülik. 2005-ben elvált – ebből a házasságából 2 gyereke született –, majd 2012-ben újraházasodott.

Matthew Lillard (Stu Macher)

A langaléta (1,93 m magas) Matthew Lillard karrierjén sokat dobott a Sikoly egyik rosszfiújának szerepe, ugyanis szerepet kapott egy nagy költségvetésű sci-fiben (Wing Commander) és a népszerű Scooby Doo rajzfilmsorozat élőszereplős változatában is.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Az előbbi jókorát bukott, utóbbi pedig olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy Lillard azóta is Scooby rajzfilmeket szinkronizál, méghozzá nagyüzemben. Az Utódokban ő volt az, akivel George Clooney filmbeli felesége félrelépett, de más filmekből nem nagyon emlékezhetünk rá. 2000-ben házasodott, és három gyermeke született.

Jamie Kennedy (Randy Meeks)

Neki jutottak a film legjobb dumái, ugyanis filmőrültként ő volt az, aki rendre elmondta, hogy egy horrorfilmben milyen szabályok érvényesek a szereplőkre.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Ő még szerepelt a Sikoly 2-ben, de ebből a vicces mellékszereplő skatulyából sohasem tudott kitörni. Egyetlen ismertebb szerepe volt azóta: a szintén tinihorroros gyökerekkel bíró Jennifer Love Hewitt mellett 45 epizódon át szerepelt a Szellemekkel suttogó című sorozatban.

Drew Barrymore (Casey Becker)

Minden idők egyik legemlékezetesebb nyitójelenete fűződik Drew Barrymore nevéhez, akit nagyjából tíz perc után kinyírnak a Sikolyban, ami már csak azért is meglepő volt, mert ő volt az egyetlen ismert név a szereplőgárdában.

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Drew az ismertségét nem a Sikolynak köszönheti, de az biztos, hogy dobott a karrierjén, és utána olyan sikerfilmekkel találták meg őt, mint a Nászok ásza, A bambanő vagy a Charlie angyalai. A színészi karrierje negyven fölött is jól muzsikál, és úgy tűnik, hogy harmadik házasságában találta meg az igazi boldogságot: Drew Barrymore-nak férjével két közös gyermeke született.

Rose McGowan (Tatum Riley)

Így néznek ki most az idén húszéves Sikoly szereplői

Rose McGowan egyike volt azoknak, aki a legtöbbet profitált a Sikoly sikeréből, de hiába ragyogóan szép és tehetséges, az extrém vörös szőnyeges megjelenéseivel és bizarr kapcsolataival (együtt járt Marilyn Mansonnal, és miatta hagyta ott a feleségét Robert Rodriguez, a filmrendező) rendre több figyelmet kapott, mint a filmjeivel, bár a Terrorbolygó géppuskalábú táncosnőjeként azért sokan emlékeznek rá. 2013-ban megházasodott, és mostanság rendezőként bontogatja szárnyait.

Szeretnél más régi kedvencekről is Így néznek ki most cikkeket olvasni?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top