Szabadidő

“Harc az élet, ne tékozold bizalmadat” – 111 éve született József Attila

1905. április 11-én éppen 111 éve született Budapesten József Attila, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Tíz idézettel emlékezünk rá.

József Attila félárva gyermekkora nyomorúságos, nehéz volt. A Szegedi Tudományegyetemen tanult, tanárnak készült, de tanulmányait nem fejezhette be, mert az akkori professzor eltanácsolta őt a tanári pályától. Ez a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant tiltakozások következtében történt. Végül Bécsben folytatta tanulmányait, majd Párizsba ment. 

Felnőttként nem találta a helyét, mindig a meg nem értéssel szembesült, viszonzatlan szerelmek miatt sorra érték csalódások. József Attila labilis lelkiállapotban volt, gyakran foglalkoztatta az öngyilkosság. 1937-ben, mindössze 32 évesen, a balatonszárszói vasútállomáson szörnyethalt.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

 ***

Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.

  ***

Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék.

  ***

S mert a nemzetekből a szellem 
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen 
serkenti föl a fajokat.

  ***

Világomon, mint üvegen át
hallgattam uj álmod madara dalát.
Azt hittem, annyi az ének,
amennyi a magány üvegének
vastag tábláin átszüremlik.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

  ***

Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
(…)
Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.

  ***

Harc az élet, ne tékozold bizalmadat.

  ***

Nehéz a szivem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

  ***

Nékem nincs még szeretőm,
Nem adott a Teremtőm.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése