Szabadidő

Boldog születésnapot, Al Bundy – ma 70 éves Ed O’Neill

Hihetetlen, de a szerencsétlen női cipőeladó Al Bundyt alakító Ed O’Neill már 70 éves.

A szarkasztikus Bundy aput játszó Ed O’Neill 1946. április 12-én született az Egyesült Államokban. Anyja háztartásbeli volt, apja acélmunkás és teherautó-sofőr. O’Neill a középiskolában valóban nagyágyú focista volt, aminek köszönhetően felvételt nyert az helyi egyetem történelem szakára. Az egyetemen azonban több időt töltött a sporttal és a partikkal, mint a tanulással.

Első tanulója volt egy akkoriban indult színésziskolának, 1979-ben már Broadway-darabban debütált. 1985-ben reklámszerepeket kapott, 86-ban pedig egy detektívet alakíthatott egy sorozatban. Még ugyanabban az évben O’Neill megkapta Al Bundy szerepét a Rém rendes család sorozatban, amely 11 évad után 1997-ben ért véget, és számos mozifilmszerepet hozott számára.

via GIPHY

Ed O’Neillt a szexista, szerencsétlen cipőárusként ismerte meg a magyar közönség, amikor a Rém rendes család meghódított a magyar képernyőket is. Az egykori futballjátékosból lett nőicipő-eladó nyomorúságos családi élete milliókat szögezett a tévé elé. Al Bundy akármibe is kezdett, legyen az parabolaantenna javítás vagy garázsfelújítás, mindig ráfázott. Családtagjai pedig többnyire kihasználták.

via GIPHY

A 2000-es években főszereplő volt a Dragnet című krimiben, játszott az Elnök embereiben is, de 2009-ben került vissza újra a csúcsra, amikor szerepet kapott a Modern család című sitcomban.

 

Ed O’Neill 1986-ban vette feleségül Catherine Russoff színésznőt, aki a Rém rendes család két epizódjában is szerepelt. Két lányuk született, Claire 1996-ban és Sophia 1999-ben.

O
O’Neill egyik lányával az idei SAG-Gálán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top