Szabadidő

Gledura Benjámin, a 16 éves magyar srác, aki Karpovot és Ánandot is legyőzte

Gledura Benjámin az a fiatal sakktehetség, aki egy idei februári partiban legyőzte az ötszörös világbajnok Visuvanátan Ánandot. Azonnal világszerte ismertté vált a neve a gibraltári nemzetközi verseny után, és senki sem csodálkozott rajta, amikor tizenhat évesen néhány héttel később megkapta a nemzetközi nagymesteri címet. A pályafutása ovis korában kezdődött… és ezt az egriek nyomon is követték.
Bezzeg a mai fiatalok…! Olyan 30 év alatti magyar fiatalokat mutatunk be sorozatunkban, akik az élet valamely területén kimagasló eredményeket érnek el, de igencsak keveset vagy semmit sem tudunk rólunk. Legyen az egy középiskolás matekzseni, egy hollywoodi maszkmester vagy a világversenyre készülő magyar tánccsoport.

A Gledura családban az anyuka atletizált, az apuka úszott. Mindketten értek el nagyobb eredményeket, de a gyermekeik őket is túlszárnyalták. Lányuk, a Benjáminnál tíz évvel idősebb Bianka úszott, magyar bajnok volt. Öccse is hamar medencébe került, és egyre jobb eredményeket produkált. Négyéves kora körül édesapja úgy gondolta, nem árt, ha megismeri a sakkot. Ez körülbelül annyit jelentett, mint egy jó játék, ami azért hasznos is. Gledura apuka fel sem tudta mérni, hogy a kisfia született tehetség, nem úgy tologatja a bábukat, mint mások. Mígnem egyszer, csak úgy véletlenül le nem került a városi klubba. Ott az edző rögtön kiszúrta, hogy a csöppnyi óvodás ügyesebb az átlagnál. Naponta telefonált a szülőknek, hogy ne engedjék elkallódni, ne az úszás legyen fontos, hanem a sakk. Benjámin Isten-áldotta tehetség! Hitték is, nem is a szülei, nem volt mihez hasonlítani a tudását. Közben Benjámin egyre több úszóversenyen nyert, ami vitte előre a medencében. 2010-ben korosztályos országos bajnoki címet, 2012-ben diákolimpiai aranyérmet szerzett.

Gledura Benjámin, a 16 éves magyar srác, aki Karpovot és Ánandot is legyőzte

Úszni vagy sakkozni?

Az edző, Bódi Tamás viszont nem adta fel. Az ovis sakkozót benevezte a városi olimpiára, ahol mindenki meglepetésére fölényes legyőzte a nála idősebbeket is. A szülei akkor nyertek bizonyságot, hogy többről van szó némi elfogultságnál. Nyolcévesen már a sakkasztalnál ült, Mészáros András kezdte tanítani, aki többek között Polgár Judittal is foglalkozott korábban. Aztán választani kellett. Úszás vagy sakk? Benjámin a sakk mellett döntött.

Gledura Benjámin, a 16 éves magyar srác, aki Karpovot és Ánandot is legyőzte

“Hogy miért a sakk? Az eredményeim miatt. Tízévesen első lettem a korcsoportos rapidsakk Európa-bajnokságon, és az U10 korosztály ifjúsági sakk-Európa bajnokságon. Minden részét szeretem a sakknak, de a legjobban versenyezni szeretek. Mindig a legjobb eredményekre törekszem. Támadó játékot játszom, minél előbb próbálok mattot adni az ellenfelemnek. Vannak persze más stratégiák, de ha az enyém a fehér bábu, olyan kezdést választok, ami élesebb állásokat visz a játékba, ami az én stílusomhoz áll közel. Az általános iskola után egy évig csak sakkoztam, kilencéves koromtól egyébként havonta egyszer egy hetet Pesten töltöttem a Maróczy Géza sakkiskolában. Most már gimis vagyok, de magántanuló. Félévente kell beszámolnom, nemsokára vizsgázom újra. A tanáraim megértőek, sokat segítenek, de azért így is nehéz. Ének- és rajzórám viszont nincs.”

Több kabala segíti a versenyeken

Benjáminnak jól megy az angol, mondhatni ez a sakk nyelve. Sokat olvas a témában, cikkeket, elemzéseket az ellenfelek stílusáról. A nyelvtudás akkor is jól jött, amikor egyedül utazott az USA-ba, Polgár Zsuzsa amerikai sakkiskolájába. Útközben Londonban összefutott ott élő nővérével a reptéren, majd több átszállással érkezett meg St. Louisba. Eleinte a versenyekre  édesapja kísérte el, de egyre önállóbb. Amiről nem mond le, az a kabalája. Nem is egy van neki.

Bianka és Benjámin
Bianka és Benjámin

“Biankától kaptam egy nyakláncot a nevemmel – azt mindig viselem. De van pénzérmém, órám, karkötőm. Kedvenc versenypólóm. És mindig ugyanazzal a tollal írok. Mivel naponta 8-10 órát edzek, fontos a jó kondi, de úszni már csak azért megyek, hogy a fizikai állóképességem megfelelő legyen. A hátúszás maradt a kedvencem. A legbizarrabb élményem Kubában volt, Biankával mentünk oda egy versenyre. Egy kietlen, tanyaszerű helyen volt a szállásunk. Ott mintha megállt volna az idő. Az hagyján, hogy nem volt fürdőszoba, meleg víz, de amikor lefeküdtem, egy hatalmas gyík nézett le rám, és a tarantulák is úgy nyüzsögtek a földön, mint nálunk a hangyák… A sakk terén bárhová megyek, mindig ugyanaz a cél, minél több Élő-pontot szerezni. Ha elérem a 2600-at (most 2557 pontom van), talán kerettaggá válok. Persze a világranglistán is előre kell haladnom.”

Már Benjáminé a nemzetközi nagymesteri cím is

Az, hogy Benjámin Ánandot legyőzte, jó entré volt – a híres sakkozó ugyanis kevés nyílt versenyre megy el, a zárt versenyekre pedig nem kerülhet be akárki. Polgár Judit Budapesten rendezett Világsakk fesztiválján egy rapid sakkjátszmában sem akárkit győzött le, a többszörös világbajnok, kilencszeres sakk-Oscar-díjas Anatolij Karpov ült vele szemben. S hogy mit lehet még tudni róla? Kedvenc bábuja a huszár, de azért gondolkodás nélkül beáldozza, ha erre van szükség a győzelemhez. Azért szereti, mert különleges alakban léphet vele táblán. A szülei szerint a sakkon kívül olyan, mint bármelyik kamasz, a rántott hús és a sült krumpli a kedvence, és ő is játszik az okostelefonján, bár többnyire sakkot, szórakozásból. Benjámin a harmadik győzelmével idén teljesítette az előírt normát, így nemzetközi nagymesteri címet kapott, de még nem használhatja a neve előtt GM rövidítést, erre akkor kerülhet sor, ha a Nemzetközi Sakkszövetség következő ülésén kiállítják számára az elismerő dokumentumokat, úgy néz ki, erre augusztusig kell várni.

Anatolij Karpovval
Anatolij Karpovval

Gledura Benjámin eredményei

  • 2010-ben New Yorkban az amerikai Bloomberg News a világ 50 legtehetségesebb gyereke között mutatta be.
  • A 2011-es nemzetközi gyermeknapon a Disney TV zsenipalántának választotta.
  • 2013-ban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács “Felfedezettjeink” pályázatának egyik fődíjasa lett. A chess.com amerikai székhelyű weblap európai nagykövete.
  • Polgár Judit a férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya 2015-ben meghívta a magyar válogatott keretbe.
  • Jelenlegi edzője Pintér József olimpiai ezüstérmes nagymester.
  • 2016-tól a nyolcszoros bajnok nagykanizsai NTSK csapatát erősíti, szereplésével hozzájárult a csapat kilencedik bajnoki címéhez.
  • 5x Korcsoportos Rapid Európa-bajnok
  • 11x Magyar bajnok , Felnőtt Rapid Bajnok,2015
  • 10 évesek Európa-bajnoka, 2009, Fermo, Olaszország
  • 12 évesek világbajnoki ezüstérmese, 2011, Caldas Novas ,Brazília,
  • 16 évesek olimpiai ezüstérmese, 2014, Győr,
  • 16 évesek olimpiai aranyérmese, 2015, Ulan Bator, Mongólia
  • Szüleivel Egerben él, a Szilágyi Erzsébet gimnázium magántanulója

 

Bezzeg a mai fiatalok sorozatunk korábbi cikkei:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top