Szabadidő

Jön Nemes Jeles László új filmje!

Nagyjából két évet kell várnunk arra, hogy megnézhessük Nemes Jeles László következő filmjét. Néhány dolgot már lehet tudni a készülő alkotásról.

A tervek szerint jövő tavasszal kezdi el forgatni következő filmjét Nemes Jeles László, aki ugyanazzal a stábbal dolgozik majd, akikkel az Oscar-díjas Sal fiát készítette – írja a Screen Daily.

A film címe Sunset lesz és 1910-ben, Budapesten játszódik majd, amikor a magyar főváros még egy toleráns, kozmopolita közeg volt, a legkülönfélébb kulturális és vallási hátterű lakókkal.

A főhőse egy Iris nevű, 21 éves nő, aki az árvaházat elhagyva Budapestre megy, hogy onnan majd New Yorkba emigráljon. A másnapra tervezett indulás előtt a szülei valaha volt kalapboltjába megy, melyet egy Oszkár nevű egykori munkatársuk vezet, aki a bolt mögötti szobában ad neki szállást. Éjszaka aztán megjelenik a boltban egy férfi, aki egy Kálmán nevű személyt keres, akiről Iris számára kiderül, hogy a tulajdon bátyja.

Ezt lehet tudni eddig Nemes Jeles László új filmjétől

“Ez egy felnövés-történet, ugyanakkor egy thriller, egy fiatal nő története Budapesten. Egy nagyon fontos pillanatban játszódik, az első világháború előtt,  mielőtt a civilizáció elkezdett sötétbe borulni” – nyilatkozta Nemes Jeles László a lapnak.

A film női főszereplőjét, illetve további szereplőit is keresik még. Hogy a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is feltűnik-e majd az alkotásban, arról Nemes Jeles annyit mondott: “Ha találunk számára valami érdekeset, akkor szívesen dolgoznék vele újra, de erről egyelőre korai beszélni.”

A film költségvetése négymillió euró lesz. A bemutató 2018-ban várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése