Szabadidő

Nagy ára lehet, ha bányatóban fürdünk

Pest megyében 49 bányatóból csak kilencben lehet fürdeni, aki mégis tilosba téved, akár 150 ezres bírságra is számíthat.

Sokan járnak bányatavakra fürdeni, de kevesen vannak tisztában a biztonságos fürdőzés szabályaival.

Szoboszlai Zsuzsanna, a Pest megyei rendőrség részéről arra hívta fel a figyelmet, hogy a bányatavak, szabad vizek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a kiépített strandok, ezért fontos hangsúlyozni, hogy ahol kint van az úszást, fürdést tiltó tábla, ott nem csak fürödni tilos, hanem például gumimatraccal, vízibiciklivel bemenni és ezekről vízbe ugrani. A bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek, egyes helyeken néhány lépést megtéve már tíz méter mélyek lehetnek, ami azt is jelenti, hogy rendkívül hirtelen hűlnek le – írja az Origó.

Érdemesebb olyan strandra menni, ahol lehet zuhanyozni, és jelen vannak képzett életmentők.

Akik a tiltás ellenére bemennek bizonyos bányatavakba, szabálysértést követnek el. Ha a helyszínen szabnak ki rájuk büntetést, annak összege 5-50 ezer forintig terjedhet, ha pedig eljárást indítanak ellenük, akár 150 ezer forintos bírságot is fizethetnek. A hat éven aluli vagy tizenkét évesnél fiatalabb, de úszni nem tudó gyermekek csak szülői felügyelettel mehetnek a vízbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése