Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Kukkoltak az úszóválogatottnál, lemondott a csapatvezető

A női úszók öltözőjében helyeztek el rejtett kamerákat. Hatalmas botrány lett.

Lemondott a dél-koreai úszóválogatott csapatvezetője, miután rejtett kamerákat találtak az úszónők öltözőjében. A nemzeti szövetség tájékoztatása szerint An Dzsong Tek menedzserként felelősnek érezte magát a kukkolási botrányban.

“Remélem, hogy mihamarabb kiderül az igazság, így nem károsul több úszó és edző” – mondta a szakember, aki 2008-ban edzőként érkezett a nemzeti csapathoz, s a menedzseri teendőket 2012 óta látta el.

A rendőrség a héten kihallgatja a riói olimpián szerepelt dél-koreai úszóválogatott egyik tagját az ügyben. Nemrég egy korábbi válogatott úszót is kikérdeztek a rendőrök egy 2013-as ügyben, amikor szintén rejtett kamerákat helyeztek el a női öltözőben.

A riói olimpián öt női és három férfi úszó képviselte az ázsiai országot, döntőbe egyikük sem került.

Címlap

top