Szabadidő

Mutatunk egy egykori Voice-versenyzőt, akit nem fogsz felismerni a friss képeken

Van olyan, hogy mi is meglepődünk egy-egy archív képen. Legutóbb a Voice-ban feltűnt Berkes Olivér 2012-es fotóin dobtunk egy hátast, főleg miután megláttuk, hogyan fest most, 2017-ben.

A Voice nagy kedvencünk, legalábbis az amerikai, mert itthon csúfosan elbukott az első évad után, 2012 és 2013 között futott a TV2-n az egyetlen évad magyar Voice. Ebben volt versenyző Berkes Olivér. A műsorban az elődöntőig jutott, Caramel csapatának volt a tagja. A Voice-t egyébként Pál Dénes nyerte meg, Berkes Olivér pedig állandó tagja lett az Orfeum Pesti mulató A Nagy Gatsby című műsorának, ahol Jay Gatsby szerepét játszotta.

 

 2014-ben jelent meg első saját dala, Első érintés címmel, 2016-ban lediplomázott, és még ebben az évben egy felejthető/hamiskás/limonádé duettel indult Tóth Andival az oldalán A Dalban. Ez volt a Seven Seas, ami a kritikák ellenére a döntőig jutott.

Mi ezen a ponton tényleg azt gondoltuk, hogy Berkes benne ragad ebbe, a One Direction-limonádé vonalban. Aztán 2017-ben Zävodival közösen előadott #háttérzaj című dala a döntőig menetelt az idei Dalban. Amikor pedig az ember feltéved az Instagram-oldalára, alig ismer rá a Voice egykori versenyzőjére. Mutatjuk végre a képeket.

Mutatunk egy egykori Voice versenyzőt, akit nem fogsz felismerni a friss képeken

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top