Szabadidő

Vadonatúj színház nyílik Budapest szívében

Már folynak a próbák Budapest legújabb színházában. A Tesla Teátrum április 29-én tartja első előadását. Az ígérik, korszerű, 21. századi darabokkal szórakoztatják a nagyérdeműt.

A Tesla Teátrum Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában nyílik hamarosan. A vadonatúj színház Háy Gyula Appassionata című drámája premierjével kezdi meg programját április 29-én. Szeptembertől pedig új bemutatókkal és bőséges programkínálattal indul a színház első teljes évada.

Az új színházat Vas-Zoltán Iván vezeti. Az előadásokban közönségkedvenc művészek is szerepet kapnak majd, de játszanak a Rátkai Márton színházi műhely tagjai is.

Már folynak a próbák a Tesla teátrumban
Már folynak a próbák a Tesla Teátrumban

A Tesla Teátrumot az Elektrotechnikai Múzeum egykori épületének legfelső szintjén alakították ki, és sok egyéb mellett bemutatnak két Csehov-egyfelvonásost, Örkény István Pisti a vérzivatarban és Debbie Horsfield Vörös ördögök című művét is.

A színház előadására a próbákat már megkezdték a művészek. Az Appassionata történetének középpontjában igazi nagy szerelem áll. A disszidált világhírű magyar zongoraművésznő hazatér, hogy az 56-os forradalom után börtönbe zárt férjét kiszabadítsa.

A Kazinczy utcában nyílik a Tesla Teátrum

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése