Szabadidő

Autóm lesz?!

Körbekérdeztem a barátnőimet. Na nem, mintha nem tudnám, de az olvasói igényeket kiszolgálandó, hogy állnak ezzel a kocsi dologgal. Amúgy sohasem beszélgetünk erről. Én régóta autózom, volt már csomó kocsim, szóval ilyen tekintetben biztosan kilógok az átlagból. Kicsit idősebb is vagyok a többieknél, és nagyon érződik az a pár év, és nem csak a... Na hagyjuk.

Amikor én még úgynevezett fiatal voltam, még trendi volt vidéken érettségire autót adni, az volt a szabadság, a függetlenség záloga, az, amire mindenki vágyott. Addigra a jogosítvány is megvolt általában. Akkor se úsztad meg, ha lány voltál, mint én. Erre több magyarázat is akad, az első, hogy az átkosban komoly státusszimbólumnak számított, ha a családban volt autó, annál inkább, minél több. Ennél csak a ház számított jobban, vagy a balatoni nyaraló. A másik, hogy a hiánygazdaság okozta körülményekre, a piaci ínségre hirtelen ráömlött kilencvenben a sok sok nyugati autó. Szinte minden ismerősöm hozogatta be a kocsikat, a srácok egymást licitálták túl, hogy hogy sikerült kijátszani a szabályokat.

Autóm lesz?! (X)

Mindenki nyugati autót akart akkoriban, ez volt a kánaán, hirtelen cikivé minősült át a Lada, a Skoda, a Trabant és társaik. Ezek azóta el is tűntek az utakról, ahogy nézem. Szóval így lehetett nekem 96-ban Kispolszkim, mert már senkinek se kellett a csillogó nyugati kocsik között. Hónapokig szomorkodott a néni udvarán, mire megvettük. Persze a nyugati kocsik még használtan sem voltak megfizethetők a népnek. Nekünk maradtak a szoci kocsik, de közlekedni éppen azokkal is lehetett, ha kellett. Akkoriban olcsó volt a benzin, ismeretlen volt a parkolási díj, és a szmogot se nevesítették. Szó sem volt behajtási zónáról, fekvőrendőrről és körforgalomról.

Szóval, aki nálam fiatalabb akár 5-10 évvel, neki ez az előző rész teljesen kimaradt. Őt már nyugati kocsival vitték, és az isiben a fiúk nem kapták fel a fejüket, ha nem egy jól ismert hangú szoci kocsi jött a kerítés mellett, hanem mondjuk egy zöldséges kombi Mercedese, a kerregő motorjával. Ehhez jönnek további társadalmi változások, mint például a mamahotel. Nem egy harmincas évei közepét taposó ismerősöm a szüleivel lakik. Egyszerűen kimaradt nekik az önállósodás. És nem is áll szándékukban elköltözni, elég volt nekik végignézni a többiek kínlódását a hitelekkel. Erről például szoktunk beszélgetni, úgy vannak vele, hogy az ő szüleiknek a 2-3%os OTP hitelre könnyű volt megvenni a lakást, ma a 8-10%-os kamatra már nem az. És egyszerűen nem áldoznak fel ennyit a lakhatásért, ez a fizetésük fele, harmada. Nekik az autó és a lakás nyűg, kötelezettség, ők az élményt akarják, hogy eljussanak valahová sok pakkal, hogy valahol lefekhessenek aludni. Gyerekről sincs szó még sok helyen.

Autóm lesz?! (X)

Dóráék például harminc közepén járnak a párjával. Nincs kocsijuk, de ha lenne (közgazdász véna), akkor se vennének újat, mert inkább elutazzák a különbséget, vagy felújítják belőle a kerítést. Sok elvárásuk nincs, legyen benzines, hogy kevesebbet szennyezzen, szervókormányos, és légkondis, de kicsi, hogy könnyen lehessen parkolni vele. Legyen biztonságos, és ne legyen idősebb hét évesnél. Nekik ez nem központi kérdés, bicikli, robogó, tömegközlekedés, taxi, az alkalomhoz illő eszközt választják. Majd ha jön a gyerek. Ha jön. A gyerekkel szívás a tömeg.

Ildikónak Seicentója volt, ráadásul a piros biztonsági öves sport modell. Repesztett is vele rendesen. Nála a képzeletbeli – második – autó másfél milliós, kicsit nagyobb, és kicsit biztonságosabb. Jelenleg házastársi alapon nem kényszerül a megállóban ázni, ami örvendetes és megnyugtató is egyben. Egy dolog érdekli igazán, hogy a gyerekhordozót és a gyerekülést beérje az öv, mert nem minden kocsiban elég hosszú ehhez, ez mondjuk igaz. Neki sem szerepel a napi gondolatai között egy új autó beszerzése, egy elég nekik.

Autóm lesz?! (X)

Zoli majdnem annyi idős, mint én, most indítja a cégét, fontos a megjelenés, de munkájából fakadólag a pakolhatóság is elsődleges szempont. Legyen olcsó fenntartani, és menjen ki a világból, lehetőleg ingyen, de ha nem, akkor elég nagyon olcsón is. Összeghatárt nem mondott, de tényleg igáslóról beszélünk az ő esetében.

Kevésben értettek egyet: legyen olcsó, legyen gazdaságos, nézzen ki jól, férjen bele némi cucc. Nem is olyan nehéz ilyen aut ót találni, azt hiszem.

 

Mi kell a nőnek, ha autót választ?

Minden igénynek megfelel a Suzuki új crossovere

Stílusos, vagány vagy merész? Hozzád melyik áll közelebb? Erről csak akkor szükséges döntened, ha ruhatáradat szeretnéd felfrissíteni tavasszal. Álmaid autójának kiválasztásánál szerencsére nem kell ezen töprengened, hiszen létezik egy olyan, amiben ezeket mind megtalálod. Az új Suzuki Ignis megjelenése elragadó, fiatalos, stílusos és merész. A nők és férfiak minden esetben más szempontokat vesznek figyelembe, ha autóvásárlásra kerül a sor. A férfiakat általában a kocsi mérete, teljesítménye és az érdekli, hogy jól fogyaszt-e az autó. Ezzel szemben a nőknek inkább az a fontos, hogy a kiválasztott modellnek milyen a színe, formája, van-e benne elég tároló rekesz az apróságaiknak és hogy biztonságos-e, hiszen többnyire velük utaznak a gyerekek. Egy el nem hanyagolható tényező talán mégis akad a két nem nézőpontja között, mégpedig az, hogy milyen benyomást kelt a többi emberben az az autó, amiben ülünk. Szerencsére az Ignis egy olyan modell, ami az összes felmerülő igényt kielégíti. Mindenki felkapja a fejét, ha ezzel járjuk az utcákat; variálható külső díszítőelemeivel saját stílusunkra szabhatjuk az új kedvencet. Kiemelkedő hajtási teljesítménye pedig minden utat élvezetessé tesz úgy, hogy közben takarékosan bánik az üzemanyaggal. Kompakt, praktikus méreteinek köszönhetően, könnyedén boldogulunk vele a belváros utcáin is. A vezetéstámogató és biztonságot nyújtó felszereltségek palettája széles, csakúgy, mint a színek kombinációi. Legyen szó harsány narancsról vagy kifinomult szürkéről, íme egy tökéletes választás!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top