Szabadidő

Vizes vb 2017: a Rolling Stones helyett ők lépnek fel a nyitóünnepségen

Ha a Rolling Stones nem is jön, a szervezőknek azért sikerült szerződtetniük egy nemzetközileg ismert sztárt a vizes vb nyitóünnepségére.

Bár korábban felröppentek olyan pletykák, hogy a Rolling Stones nyitja meg a budapesti vizes vb-t, már május elején kiderült, hogy biztosan nem ők lesznek a nyitóünnepség sztárvendégei. Most viszont végre bejelentették, hogy az a világsztár, aki tényleg fellép majd az eseményen, Emeli Sandé brit énekesnő lesz, aki a londoni olimpia megnyitóján is énekelt. Rajta kívül Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

A nyitóünnepséget a Müpa közreműködésével a Dunán tartják meg: a Lánchíd pesti hídfőjénél a vízhez kapcsolódó, kulturális és sportörökségünket megjelenítő műsor lesz látható, melynek a Duna-parti történelmi épületek szolgálnak háttérként.

Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója hozzátette: grandiózus nyitóünnepségre készülnek, amelyben a zene, a tánc, az akrobatika, a divat és az újcirkusz is helyet kap.

A műsorban több mint 510 művész és 220 önkéntes vesz részt, a 3000 négyzetméteres színpadot négy darab 1600 tonnás uszály tartja, 2000 jelmez készül, 40 drón és további, a vízfüggönyt biztosító uszályok is szerepet kapnak.

Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le. A nyitórendezvényre ezért a magyar kultúra világszínvonalú képviselőit hívták meg; a program zenei szerkesztője Gőz László lesz.

Eötvös Péter kortárs zeneszerző új műve a Dunát “szólaltatja meg” a színpadon, Herczku Ágnes énekes a népi gyökereket mutatja be, a komolyzenei örökségbe pedig Bogányi Gergely zongoraművész vezeti be a közönséget.

Román Sándor, a vizes vb nyitórendezvényének koreográfusa, az Experidance művészeti vezetője elmondta: szeretnének olyan műsort bemutatni, amely sehol máshol nem volt még; ennek egyik alapja a magyar néptánc lesz.

Zoób Kati, a résztvevők fellépőruháinak tervezője hozzátette, 154 modell jelenik meg a rendezvényen: olyan nemzetközi sztárok is, mint Mihalik Enikő, így igazi “szépséghadsereg” vonul fel a színpadon. Nem divat-, hanem inkább stílustörténeti bemutatóról van szó, kétszáz év kultúrtörténeti áttekintéséről, melynek során negyvenféle szabásvonal, huszonhatféle anyag, 154 ruha lesz látható.

Julie Cugurno, a nyitórendezvény lebonyolításáért felelős ECA2 operatív igazgatója a francia céget bemutatva közölte: harminc éve működnek a piacon, nagyszabású multimédiás show-kat építve a világ számos táján, és nagy tapasztalattal rendelkeznek mindezek vízre vitelében is.

Vági Bence, a záróünnepség előadásának rendezője, a Recirquel társulat vezetője elmondta: 18 országból 200 előadóművész, köztük 80 artista és több mint 50 táncos érkezik, akik egy ősi legendát fognak életre kelteni a Papp László Sportarénában július 30-án.

Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője figyelmeztetett arra, hogy az Erzsébet híd és mindkét oldalon a rakpartok is le lesznek zárva a forgalom elől, hogy a nézőknek adhassák át ezeket a területeket, míg a szintén lezárt Lánchídon a technikát helyezik el.

A közmédia a vizes vb nyitó– és zárórendezvényét is közvetíti majd.

A budapesti és balatonfüredi nyitórendezvények, valamint a záróünnepség összköltségvetése 4,3 milliárd forint; ebből a legnagyobb tétel az óriási dunai színpad kialakítása.

A balatonfüredi nyitóünnepséget július 15-én reggel tartják meg a mólón, a nyílt vízi úszóverseny rajtja előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top