Szabadidő

Sziget 2017: rengeteg mentő vigyáz majd a fesztiválozókra

Az Országos Mentőszolgálat 40 munkatársa mellett a Helperek Egyesület 600 emberrel lesz jelen az idei Szigeten.

Több mint tíz mentőegységgel és több mint 40 fővel lesz jelen a 25. Sziget Fesztiválon az Országos Mentőszolgálat – mondta Csató Gábor főigazgató a helyszínen. Hozzátette: helyben telepített mentésirányítás és az eseteket sürgősség szerint rangsoroló ambulancia is szavatolja a fesztiválozók biztonságát.

A fesztivál napi 24 órás egészségügyi biztosításában a Helperek Egyesület is részt vesz. A szervezet elnöke, Szeles Géza hangsúlyozta: 600 fővel, köztük orvosokkal, ápolókkal, pszichológusokkal és drogprevenciós szakemberekkel lesznek jelen a Szigeten. Kilenc szektorban 3-4 fős mozgó járőrökkel teljesítenek szolgálatot, és a helyben ellátható esetek számára öt orvosi rendelőt állítanak fel.

Mindennap csaknem 90 ezren vannak egyszerre a Szigeten, de arányaiban átlagosan sokkal kevesebb baleset történik, mint egy hasonló méretű magyar városban – emelte ki Kádár Tamás, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint idén a tavalyinál kicsit kevesebb, mintegy 500 ezer vendéget várnak a fesztiválra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top