Szabadidő

Ebben a történetben nincs semmiféle csoda

A Dollár Papa Gyermekei színházi közösség bátor dologra vállalkozott, egy Diderot-regényt állítottak színpadra, amelyet a Trafóban mutattak be. Az apáca egy zárdába kényszerített fiatal lány passiója, és bár a történet több mint kétszáz évvel ezelőtt került papírra, olyannyira kortalan, hogy napjaink egyik legfontosabb témájával, a szexuális zaklatással is mélyrehatóan foglalkozik. Katarzis nélküli végről, örömtáncról a kilátástalanságban és a színészi hivatás kiszolgáltatottságáról a darab rendezőjével, Ördög Tamással beszélgettem.

Denis Diderot az 1700-as évek végén írta meg Az apácát. A regényből Magyarországon először ti csináltatok színházi adaptációt. Több mint kétszáz évvel a könyv megszületése után miért gondoltátok, hogy Az apáca jól mutatna színpadon is?

Ördög Tamás: Emőke (Kiss-Végh Emőke, a főszereplő Zsuzsanna nővért alakítja) szeretett volna a Je Suis Belle showroomjában bemutatott Bovary Emma után ismét monodrámával foglalkozni, így talált rá Az apácára, azt gondolta, hogy ez jó alapanyag lehet. Aztán elolvasta, és úgy érezte, hogy ez mégsem az a történet, amivel ő egyedül szeretne foglalkozni. Később én is levettem a polcról a könyvet, nekem is nagyon megtetszett – mostanában foglalkoztat a női és férfi közösségek működésének kérdése –, és rájöttünk, hogy a megoldás a többszereplős, nagyszínházi feldolgozás lehetne. Diderot azért is jött jókor, mert érzünk valamiféle beskatulyázást a társulattal kapcsolatban, hogy mi csak skandináv szerzőkkel, főleg Ibsennel foglalkozunk. Diderot ráadásul korábbi szerző is, mint Ibsen, de a regénye ennek ellenére kortalan.

Egy 18. századi, egyes szám első személyben megírt szövegről van szó. Mennyi mindenen kellett változtatnotok, hogy a végén fogyasztható állapotban tárjátok a közönség elé?

Már önmagában az, hogy egy regényt adaptálunk színházba, lehetetlen kihívás szerintem. Óhatatlanul sérül a dolog, hiszen nem színházba íródott, eleve a terjedelme sokkal nagyobb, és százfajta karakter van benne. Először dolgoztunk regénnyel, de éppen ez nagyon felszabadító is volt, mert a vesztesek nyugalmával tudtunk hozzáállni. Tudtuk, hogy mindenképpen létre fog jönni egy saját olvasat. A próbafolyamat úgy nézett ki, hogy a regényből kiválasztottam azokat a kulcsfontosságú elemeket, amikkel foglalkozni akartam, majd minden színész is megjelölhette a karakterének a kiemelkedő jeleneteit. Ezután egy nyári workshop keretén belül improvizáltak a színészek a jeleneteikre. Érződik a darab nyelvezetén is, hogy improvizációalapú, egy olyan élőbeszédben összerakott anyag, ami később szerkesztve lett.

Az apáca című színdarab szereplői (Tünde Szalontay, Stork Natasa, Kiss-Végh Emőke, Urbanovits Krisztina, Cuhorka Emese, Hód Adrienn), valamint Ördög Tamás rendező
Fotó: Facebook/Dollár Papa Gyermekei

Milyen szempontok szerint válogattátok le az eredeti szövegről a szükséges és az elhanyagolható részeket?

Attól, hogy ez próza, sokkal öblösebb, szerteágazóbb. Így, ha darabot írsz belőle, kiesnek olyan részek, mint a helyszínek leírásai, a szereplők bemutatása. Ezek nem tehetők színpadra, ahogy az sem, hogy a regény első része sokkal erőszakosabb, itt a főszereplőt, Zsuzsanna nővért sokkal több bántalmazás éri fizikálisan, mint az előadásban. Mi inkább a lelki vonalat próbáltuk megfogni, hogy azt mutassuk be, ahogy megtörik ez a szülei által zárdába kényszerített fiatal lány. Az a sok brutalitás, ami a regényben történik vele, nem megmutatható. Tüzes vassal leégetik a lány tenyeréről a bőrt, számtalanszor megostorozzák őt, ha mindezt a színházban is megmutatjuk, akkor az nagyon könnyen ironikussá, nevetségessé vagy egy trükké válik. Béna lesz, és eltávolít. Így mi az erőszakról le is mondtunk, egyetlen ördögűzős jelenetbe sűrítettük bele a fizikai bántalmazásokat.

De más aspektusból is eltérünk az eredetitől. A Diderot-regény egy nagyon szikár, tárgyilagos mű, minden nagyon pontosan van benne leírva, csak éppen érzelemmentesen. A regényben az működik, hogy a főszereplő leírja a bántalmazásait, de az érzelmeit nem engedi rá, a színházban ugyanakkor ennyire tárgyilagosnak nem lehet lenni. Megpróbáltunk tehát a regényben érzelmes pontokat találni, vagy olyan kapcsolódásokat, ahol létrejöhet az érzelem. Például ott van az Ursula nevű barátnő karaktere az első részben. Ő a könyvben egy sokkal szolidabb, háttérben levő, alig jelenlevő szereplő, aki aztán mégis belehal a barátnőjének a kínzásába. Nálunk Ursula több teret kap. Mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy sok szereplőnk legyen, és statiszta apácák kószáljanak a színpadon, sokkal esszenciálisabb lett a darabunk a regényhez képest. Ez egy tandráma vagy még inkább egy passiójáték lett, ahol Zsuzsanna a főszereplő, és az ő szenvedéseinek stációit látjuk.

Kiss-Végh Emőke és Hód Adrienn
Fotó: Véner Orsolya

Aki már látta a darabot, az tudhatja, hogy kellemetlenül lezáratlan a vége. A katarzis elmarad. Miért döntöttetek a nézők számára ilyen kegyetlen befejezés mellett?

Az előadást szándékosan kurtán-furcsán fejezzük be, de ez abból fakad, hogy a regénynek is borzasztóan van vége. Olvasod, és tulajdonképpen nincs vége, és ez nagyon felidegesíti az embert. A könyv ráadásul már eleve nagyon nyomorultul kezdődik, mert azzal indul, hogy egy márkinak ír Zsuzsanna egy levelet, melyben az áll, hogy „elmesélem a történetem minden tehetség és művészet nélkül, majd remélem, hogy márki uram válaszol a történeteimre, és akkor majd az ő válaszát teszem a történetem elé”. Ha ezt olvassa az ember, akkor látja, hogy nincs előtte semmiféle válasz, tehát tulajdonképpen azzal a tudattal olvasod végig a több száz oldalt, hogy ennek biztosan rossz vége lesz.

Egyébként azt érzem, hogy a happy end keresése amúgy is nagyon csúcsra van járatva a színházban mostanában, egyszerűen nem tudunk elviselni egy olyan történetet, aminek nincs vége, vagy furcsán van vége. Keressük, hogy valami csoda legyen, de tulajdonképpen ebben a történetben nincs semmiféle csoda.

Említetted, hogy Az apáca kortalan. Ami jelen pillanatban annyira igaz, hogy a mű és így az előadás második fele konkrétan a szexuális zaklatásról szól.

Igen, mi sem számítottunk rá, hogy ennyire aktuális lesz, mert ezen már tavasszal kezdtünk el dolgozni, akkor még nem robbant ki Amerikában a botrány. Ráadásul, amikor a szexuális zaklatás témája a legjobban begyűrűzött a hazai médiába, akkor volt itthon a premierünk.

Ahogy a #MeToo mozgalom is rávilágított: az áldozatokban sokszor nem is tudatosul, hogy amit elkövetnek ellenük, az adott esetben bűncselekmény. Szerinted Zsuzsanna nővér miért nem cselekedett időben, miért nem utasította vissza azonnal a főnővér egyértelmű közeledését?

Valószínűleg azért nem, mert egész életében nem szerette őt senki. Jóleshetett neki a látszólagos szeretet, vélhetően nem is ismerte ezt a fajta közeledést korábban. A regényben sokkal jobban benne van, hogy őt például gyűlöli az egész családja. Van egy jelenet a könyvben, hogy ülnek a lovas kocsin, és könyörög a lány az anyjának, hogy ne adják őt apácának. Erre az anyja úgy orrba rúgja, hogy tiszta vér lesz minden. Ezt a lányt rideg tartásban nevelték. Az első zárdában is csak szidják, meggyalázzák, majd elkerül egy olyan helyre, ahol van érintés, normális megszólítás. Itt biztosan van egy megfelelési kényszer is benne, hogy nehogy úgy járjon, mint az első helyen, ha már az új zárdában kellemesebb.

Mit gondolsz a hazai színházi élet zaklatásos botrányairól?

Sajnos minden lehetőség adott a színházi világban ahhoz, hogy legyenek ilyen ügyek. Az a nagyon nehéz a színházban, hogy összefolyik a szerep és a színész személyisége. A színész állandóan az érzelmeivel, a tapasztalataival, a személyiségével van jelen, abból kell mindig valamit előbugyogtatnia ott, a színpadon. Önmagában a színészet mint szakma egy nagyon kiszolgáltatott hivatás pusztán attól, hogy a munkádat végzed. Így sokkal könnyebb olyan helyzeteket generálni ebben az egyébként is nagyon zárt világban, ami a másiknak kellemetlen lehet.

Ördög Tamás Für Anikó társaságában a tavalyi dunaPart kortárs előadó-művészeti showcase-en
Fotó: Facebook/Dollár Papa Gyermekei

Mesélnél kicsit a társulatotok működéséről? Tudni lehet rólatok, hogy a klasszikus felállás, a rendező és a színésze közötti alá-fölérendelt viszony egyáltalán nem jellemző rátok.

Emőkével ketten alkotjuk fixen a Dollár Papa Gyermekei társulatot, és mindig meghívunk vendégszínészeket a darabokba. Van sok visszatérő kollégánk, Láng Annamari, Urbanovits Krisztina vagy Terhes Sanyi is több előadásunkban játszott már. A Dollár Papa Gyermekeire inkább úgy gondolok, mint egy közösségre. A színészek is aktív résztvevői az egész alkotói folyamatnak, együtt gondolkodunk a szövegeken. Sokkal kevésbé hiszek az „alkalmazott színészi” szerepkörben, amikor a színész feljön a színpadra, és én mint rendező, megmondom neki, hogy mi legyen, mit csináljon, aztán az elvégzett munka után már jön is le a színész a színpadról.

Ha jól sejtem, akkor nem csak a jó munkakapcsolat köt össze benneteket Kiss-Végh Emőkével.

Emőke a feleségem is, osztálytársak voltunk Kaposváron, odajártunk színész szakra. Hogy együtt vagyunk, annak csak pozitív hozadékai vannak a közös munkánkra nézve, hiszen mindent meg tudunk beszélni. Mostanra kialakult, hogy Emőke a fő színésznő a darabokban, én meg egyre inkább eltolódtam a rendezés felé, de alapvetően együtt alkotunk, együtt találunk ki dolgokat. Az írásnál általában én írom meg az első változatot, aztán ő átír, korrigál. 

Amúgy szerintem egy férfi és egy nő nem csinálhatna semmilyen ilyen munkát együtt, ha nem lennének párkapcsolatban. Ha van egy ilyen alkotópáros, akkor ott szerintem a felek mindenképpen voltak, vannak vagy lesznek együtt.

Az apácába táncosokat is meghívtatok vendégszerepelni. Cuhorka Emese és Hód Adrienn mozdulatai pedig érezhetően teljesen felvillanyozták a közönséget. Miért volt fontos, hogy egy ilyen sötét és súlyos történetet tánccal dobjatok fel?

Hód Adri meg Cuhorka Emese nem azért kerültek be, hogy táncosok is legyenek a darabban, hanem egyszerűen az ő karaktereikre volt szükségem. A tánc csak onnan jött, hogy Hód Adri a második részben a zárdafőnök, az egyik főszereplő, és a cél az volt, hogy ő valahogy ebben a térben minél jobban tudjon mozogni mint koreográfus. Fontos volt, hogy megjelenjen ez az énje, hiszen a tánc annyira része a személyiségének, hogy tulajdonképpen nem lehetett kivonni a próbafolyamatból. Másfelől, a darab második része sokkal zsigeribb, testibb, a regényben is sokkal jobban átitatja a szexualitás, úgyhogy mindenképpen azt akartuk, hogy ezek a zárt apácák meginduljanak, hogy lássuk, hogy van testük, hogy ők is nők. Van bennük élet. A tánccal kicsit lebontják a sztereotípiákat, ezért is van derültség a nézőkben. Tulajdonképpen Az ifjú pápa is ilyen, ott is van néhány statiszta apáca, akik hol fociznak, hol tollasoznak vagy épp jógáznak a Vatikánban.

Jelenetkép Az apácából
Fotó: Véner Orsolya

Nemzetközi szinten is egyre többen ismernek benneteket. Korábban Oslóban, nem rég pedig New Yorkban szerepeltetek. Milyen volt az amerikai fogadtatás?

Manhattanben egy Bohemian National Hall nevű helyen játszottunk egy kelet-európai színházi fesztivál keretében. Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról hívtak meg egy-egy olyan társulatot, amely valamilyen progresszívebb irányzatot képvisel. Nagyon nagy érdeklődés volt a mi darabunk iránt is, eleve 80 főre volt berendezkedve a terem, de még be kellett tenni vagy negyven széket. Úgy gondolom viszont, hogy a közönségnek kicsit durva volt a darab, egy előadás utáni fogadáson erről többekkel beszélgettünk is.

Nekem mint turistának az volt a benyomásom kint, hogy ott minden szirupos, minden mázzal van leöntve, ha szarul is nézel ki, azt mondják, hogy gyönyörű vagy. Megdicsérnek a liftben, ez magyarként teljesen abszurd. Ehhez képest tényleg durva a kint előadott Otthon című darabunk (ami a Család-trilógiánk második része), mert egy nagyon nyomorult családi együttélésről szól, ahol egy meleg egyetemista fiú együtt él az anyjával, majd hazaköltözik a nővére az újdonsült férjével, aki egyébként már korábban összeszűrte a levet az anyóssal. A mi előadásunkban minden ki van mondva, nevén van nevezve, és ez az amerikai közönségnek túl nyers volt. Azt mondták, hogy nekik az olyan egzotikus, hogy lehet így élni. Zavarban voltak, de inkább jó értelemben. Ezt a zavart lehetett tapasztalni a színpadról is, mert elég humoros az előadás, viszont érződött, hogy a közönség elengedi a humor részét, és inkább sokkolja őket a dolog.

Normális tud maradni ott, ahol mindenki őrültnek hiszi

Kiss-Végh Emőkét is megkérdeztük röviden a karakteréről, Az apáca főszerepéről.

Említette Tamás, hogy kettőtök közül először te fedezted fel magadnak Az apácát. Mi ragadott meg a történetben?

Az, hogy Zsuzsanna nővér nagyon normális tud maradni azokban a borzasztó helyzetekben, amik a zárdában kialakulnak. Ő nem szeretne apáca lenni, és tulajdonképpen végig ezt egy normális gondolatnak is tartja. Annak ellenére, hogy ebben a véleményében – hogy apácának lenni nem jó – nagyon sokan megingatják, vagy úgy állítják be Zsuzsannát, mintha őrültségeket gondolna, mintha ő lenne a hibás mindenért. Tetszett az is a regényben, hogy nagyon határozott, pontos a nyelvezete, és megfogott, hogy Zsuzsanna egy erős jellem, tehát egy nagyon jól játszható karakter.

Mi volt a legnagyobb kihívás Zsuzsanna karakterének a megformálásában?

Talán azt volt nehéz eljátszani, hogy higgyen nekem a közönség. Megpróbáltuk úgy árnyalni a jeleneteket, hogy azok ne feltétlenül legyenek fekete-fehérek, ne az legyen, hogy van a gonosz és a jó, az erkölcstelen és az erkölcsös, de mégis le tudják tenni az emberek a voksukat a lány mellett, érezzék azt, hogy azért Zsuzsannának innen el kellene mennie. Tomi (Ördög Tamás – a szerk.) olyan muníciókat adott a többieknek, amelyek Zsuzsannával szemben a többi apácát igazolták. Fontos volt az is, hogy az én karakterem ne csak annyi legyen, hogy egy renitens vagyok. Hogy egy ellenálló, akinek minden baj, aki mindenért szól, akinek minden rossz.

Zsuzsanna a végén mégis fellázad az őt érő szexuális zaklatás ellen, de azt már nem tudjuk meg, hogy van-e ennek következménye. Szerinted mi lesz ezt követően a sorsa?

Szerintem ez nem hoz neki megoldást, de egyébként a regényben is egy kilátástalan állapotba kerül. Maga az előadás is azt sugallja, hogy nem volt értelme az eddigi ellenállásának sem, mert nem tudja hitelesen átadni az ő véleményét, az ő ellenállását, és ő jön ki ebből rosszul.

 

Kiemelt kép: Véner Orsolya 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése