Szabadidő

Csoda Székkutason! Hármas borjúikrek születtek

A gazdák azt mondják, sokkal nagyobb volt a tehén hasa, mint általában egy vemhes tehéné, de arra ők maguk sem számítottak, hogy 3 borjú fog születni.

Hármas borjúikrek születtek Székkutason. Természetes módon, állatorvos segítsége nélkül jöttek a világra – számolt be a Tények. A kisborjaknak még nincs nevük, de mindhárman jól vannak, szépen fejlődnek, és egyelőre csak az anyjuk mellett érzik magukat biztonságban.

A 3 borjú összesen 60 kilót nyomott, most még kizárólag a mamájuk tejével táplálkoznak, el sem mozdulnak mellőle az istállóból.

Székkutason egyébként nem ritka az ikerszülés. A gazdák szerint azért születik ennyi iker, mert az állatok gyógynövényeket legelnek, és mert a környéken az átlagnál lúgosabb a víz. De különösen módon nem csak az állatoknál, hanem az embereknél is gyakori itt az ikerszülés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top