Szabadidő

Döglött patkánnyal kapta vissza az eltűnt bőröndjét

Érezték, hogy valami bűzlik.

Az arkansasi Cannon család az édesapa üzleti útját közös vakációvá egészítette ki, melyet Európában töltöttek.

Vakációjuk azonban rögtön egy problémával indult, mivel a Fayetteville-ből Chicagóba tartó járatukat törölték, aminek az lett az eredménye, hogy Chicagóban megtudták: a csatlakozásukat sajnos ilyen módon lekésték. Ezért kénytelenek voltak egyik eredeti úti céljukat, Németországot kihagyva egyenesen Brüsszelben landolni, és onnan autóval továbbhaladni végső úti céljuk, a franciaországi Lille felé.

Mindez azonban eltörpül ahhoz képest, ami a csomagjaikkal történt. Miután a légitársaság öt napra elveszítette, a csomagjaikat csak a hazarepülésük előtt nem sokkal kapták kézhez. Amikor a bőrönddel együtt hazatértek Arkansasbe, rögtön az ügyfélszolgálatra mentek, panaszolva, hogy valami iszonyatosan büdös a bőröndben – Merry Cannon szó szerint úgy fogalmazott, hogy „dögszaga” van a táskának.

Fotó: Facebook/Merry Stuhlsatz Cannon

Amikor hazaértek, rögtön a verandára vitték a táskát, annyira büdös volt. Ekkor derült ki, hogy Merry nem tévedett nagyot, amikor dögszagra panaszkodott, ugyanis tényleg egy döglött patkányt talált a ruháik között.

A légitársaság végül 1600 dollár kártérítést ítélt meg a családnak, ami a nemzetközi utazások alkalmával kifizethető maximális összeg – annak ellenére is, hogy a bőrönd és a benne lévő dolgok több mint háromezer dollárt értek.”

Forrás: The Sun

Kiemelt képünk: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top