Szabadidő

Nagyon hasznos fejlesztést kap mától a Facebook

A Facebook keddtől fokozatosan, világszerte bevezetett új fejlesztése küldés után is törölhetővé teszi a Messengerben írt üzeneteket.

Az új Facebook-funkció élesítését komoly várakozás előzte meg. Az üzenet-visszahívás szolgáltatás több helyzetben is hasznos: egyrészt, ha rossz címzettnek küldünk levelet, de akkor is, ha a jó címre elküldött szöveget módosítanánk.

A tavalyi facebookos adatszivárgási botrány során egy újságíró vette észre, hogy a cég felső vezetőitől érkezett

forrás: Pixabay

válaszok közül több is eltűnt

a fiókjából. Így derült ki, hogy a Facebook belső köreihez tartozók utólag is törölhetik az elküldött üzeneteket. A

felhasználók ezután a funkció általános bevezetését követelték,

de az még hónapokig nem történt meg – mostanáig.

Mostantól az elküldött üzenetek törléséhez előbb az adott szöveget kell kijelölni, aztán választhatunk a felugró ablak által felkínált lehetőségek közül. Dönthetünk, hogy csak a saját szemünk vagy az üzenetben részt vevő többi partner elől is töröljük a bejegyzést – mert

a funkció csoportos beszélgetéseknél is működik,

androidos és iOS-rendszerű készülékekkel egyaránt, a küldést követő 10 percen belül. Az új fejlesztést folyamatosan aktiválják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top