Szabadidő

Folytatás készülhet a Bohém rapszódiához

Az első film az 1985-ös Live Aid koncerttel ért véget. A folytatás ezzel kezdődhetne.

Rudi Dolezal, a Queen számos legendás videoklipjének rendezője a Page Six magazinnak adott interjújában megemlítette, hogy Jim Beach, a zenekar menedzsere a Bohém rapszódia című film folytatását tervezi. A második rész ott kezdődhetne, ahol a négy Oscar-díjjal kitüntetett mozi véget ért, vagyis az 1985-ös Live Aid koncerten és Freddie Mercury életének utolsó éveit követné végig. Egy másik verzió szerint viszont arról szólna, hogy a zenekar hogyan állt talpra az ikonikus frontember halála után.

Rami Malek Freddie Mercury szerepében (Profimedia)

A Queen gitárosa, Brian May még decemberben szintén említést tett arról, hogy folytatás készülhet a filmhez, mert, mint fogalmazott, Freddie Mercury történetéről van még mit elmondani.

A Queen lemezkiadójának képviselője ugyanakkor a sajtó érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem tudnak lehetséges folytatásról.

 Graham King, a Bohém rapszódia producere a Slahsfilmnek szintén cáfolta, hogy folytatás készülne.

De persze ki tudja…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top