Szabadidő

Meglepetést hoz a hétvégi időjárás

A jövő hét elején azonban újabb lehűlés jön.

Az elmúlt hetek során szinte megszokhattuk, hogy a hétvégére érkezik meg az igazán jó idő, a következő hét elején pedig újabb hidegfront hozza el a lehűlést. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint most sem lesz ez másképp, de ez legalább azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap ismét 20 fok körüli maximumoknak örülhetünk.

Csütörtökön hajnalban azonban többfelé még fagyhat is. Napközben a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett északnyugaton és északkeleten kevesebb, másutt több napsütésre kell számítani. Néhol kisebb eső is előfordulhat, gyakran megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. Néhol megélénkül az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Szombaton gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap szintén gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható. A légmozgás is többnyire mérsékelt lesz, de a nyugati határnál megélénkül az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top