Szabadidő

33 órán keresztül hintázott egy tini

Az új-zélandi fiú megdöntötte a maratoni hintázás Guinness-rekordját.

Helyi idő szerint szerda reggel 6 órakor kezdett el hintázni egy játszótéren a 16 éves Charlie O’Brien. Az új-zélandi fiú eredeti terve az volt, hogy 40 órán át hintázik majd, végül 33 óra elteltével, csütörtök délután 15 óra 21 perckor hagyta abba. Ezzel is megdöntötte azonban a vonatkozó Guinness-rekordot, melyet még 2013-ban egy aucklandi nő állított fel.

A fiú a szabályoknak megfelelően óránként 5 percre szállhatott le a hintáról, ezek alatt a pihenők alatt evett, ivott, illetve mosdóba rohant. Főleg gyömbéres kekszet, engergiatalt és forró csokit fogyasztott, valamint hányinger elleni tablettákat is bevett, hogy ne legyen rosszul. Négy darab ötperces pihenőt pedig „összegyűjtött”, és egy 20 perces alvásra váltott be.

Amikor megkérdezték, miért akarta megdönteni a maratoni hintázás rekordját, azt mondta: „Úgy gondoltam, vicces lenne.”

via

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top