Szabadidő

Túlélték a tüzet a Notre-Dame méhei

A székesegyház melletti sekrestye tetején álló kaptárakban 200 ezer méh lakik. Eddig azt hitték, elpusztultak a hétfői tűzben.

Túlélték a Notre-Dame tetőszerkezetének jó részét elpusztító hétfői tüzet a katedrális mellé épített sekrestye tetején lakó méhek – írja a Metro. A tetőn felállított három kaptárban 200 ezer méhet tartanak.

Fotó: Unsplash

„A méhek életben vannak. Ma reggelig semmit sem tudtam arról, hogy mi lett velük. Először azt hittem, leégtek a kaptárak. Aztán láttam néhány műholdfelvételt, amelyeken látszott, hogy megmenekültek, és a katedrális szóvivője is megerősítette, hogy ki-be járkálnak a kaptárakból” – mondta a lapnak Nicolas Geant, a sekrestye méhésze.

Geant azt is elmondta, hogy rengeteg telefonhívást kapott a világ minden tájáról olyan emberektől, akik aggódtak a Notre-Dame méhei miatt. „Nagyon lojálisak, sosem hagynák el a kaptárat vagy a királynőjüket” – jellemezte kedvenc rovarjait a méhész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top