Száz éve született Evita Perón, aki még a diktatúrát is vonzóvá tette

Persze, a világ nem fekete vagy fehér, de ha egy politikusról valami olyasmit olvasunk, hogy ellentmondásos megítélésű vezető, akkor majdnem biztosak lehetünk abban, hogy az illető valójában egy sötét és gátlástalan diktátor; a kérdés legfeljebb csak az, hogy pontosan mennyire sötét és gátlástalan. Ilyen, ún. ellentmondásos megítélésű vezető volt az Argentínát három ciklusban is irányító Juan Perón, aki a kommunista, antikapitalista és Amerika-ellenes demagógiával megtámogatott diszkrét fasizmus, azaz a saját magáról elnevezett peronizmus prófétájaként futott be hosszú, eredményes, habár nem teljesen zökkenőmentes karriert hazájában.

Noha elhibázott gazdaságpolitikájával csődbe kormányozta az országot, börtönbe záratta politikai ellenfeleit, ellenzéki lapokat tiltott be, valamint előszeretettel látott vendégül náci háborús bűnösöket, Perón a mai napig nagy megbecsülésnek örvend Argentínában; egyrészt nyilván azért, mert snájdig katonatisztként roppant megnyerően festett a díszegyenruhájában, másrészt pedig azért, mert már a kezdetektől ott volt az oldalán minden idők legismertebb és legünnepeltebb diktátorfelesége, az önkény és az elnyomás szép szőke (eredetileg sötétbarna) angyala, Eva „Evita” Perón, akinél hatásosabb csodafegyvere latin-amerikai autokratának még nem volt.  

Evita Perón 1944-ben (forrás: Wikipedia)

Argentína, sőt egész Latin-Amerika első számú first ladyje María Eva Duarte néven látta meg a napvilágot egy jelentéktelen vidéki kisvárosban, Los Todosban, 1919. május 7-én. Mivel apja, a jómódú földbirtokos úgy döntött, hogy mégsem tart igényt balkézről született számos gyermekére, és inkább visszatér eredeti családjához, a kis Eva elég nyomorúságos körülmények között cseperedett fel. A színésznői álmokat dédelgető bakfis 1934-ben, tizenöt éves korában költözött fel a már akkor is csillogó metropolisz Buenos Airesbe; a regényesebb verzió szerint egy Agustín Magaldi nevű tangóénekes szöktette meg a szülői házból, de sokkal valószínűbb, hogy az anyja kísérte el a fővárosba. Bár feltűnően szép volt, és állítólag egészen tehetséges, ráadásul fűtötte a becsvágy, kezdetben itt is sokat küszködött. Dolgozott modellként, játszott színházban, és feltűnt néhány említésre sem méltó b-kategóriás filmben, az igazi anyagi és szakmai sikert azonban a rádiójátékok hozták meg számára: fontos szerepet kapott egy naponta jelentkező szappanoperában, egy történelmi sorozatban pedig olyan híres asszonyokat alakított, mint Sarah Bernhardt vagy I. Erzsébet. Hamarosan már annyira jól keresett, hogy a város egyik legelőkelőbb negyedében vett magának lakást.

1944-ben, a San Juan-i földrengés áldozatainak megsegítésére szervezett jótékonysági gálán ismerkedett meg a katonai junta sármos és közkedvelt hadügyminiszterével, a már majdnem ötvenéves Juan Perón tábornokkal, akivel azonnal egymásba szerettek. Az egyszerű nép nagy barátjának szerepében tetszelgő, a médiát rendkívül ügyesen használó karizmatikus politikus Eva személyében pedig nemcsak hűséges szövetségesre, hanem elsőrangú propagandistára is talált, aki hamarosan már az Előre a szebb jövőért című napi rádióműsorában terjesztette a peronizmust.

Eva és Juan Perón (forrás: Wikipedia)

Az alelnöki pozícióig jutó, egyre befolyásosabbá váló Juan Perónt egy katonai puccsot követően elmozdították hivatalából, és 1945 végén rövid időre be is börtönözték, de népjóléti intézkedéseinek köszönhetően ekkor már olyan népszerű volt, hogy még egy ilyen klasszikus latin-amerikai mesterfogással sem lehetett megszabadulni tőle. 1945. október 17-én többszázezres, a szakszervezetek által feltüzelt tömeg vonult a Casa Rosada, az argentin elnöki palota elé, hogy a szeretett tábornok szabadon engedéséért tüntessen, és az amúgy is csekély társadalmi legitimitású katonai kormány kénytelen volt engedni.

Perón tehát diadalmasan távozott a börtönből, és másnap egy szolid polgári szertartás keretében feleségül vette szeretőjét, ám az ifjú házasok a mézesheteket nem kellemes és céltalan enyelgéssel töltötték, hanem a politikai propaganda csúcsra pörgetésével; közeledtek ugyanis a választások. A férj lemondott tábornoki rangjáról, hogy civilként indulhasson az elnöki székért, ami bizonyára jobban illik egy populista nemzetvezetői babérokra áhítozó politikushoz, Eva pedig felhagyott a színészi pályával, és előadói tehetségét a kampány szolgálatába állította; már nemcsak a rádióműsorában tartott lelkesítő peronista szónoklatokat, hanem nagyközönség előtt is, ami egy nőtől meglehetősen szokatlan volt akkoriban. A nép viszont egyre jobban rajongott a szegények és az elesettek gyámolítójaként fellépő, az arisztokráciától már csak származása okán is idegenkedő fiatalasszonyért.

Eva és Juan Perón (forrás: Wikipedia)

Juan Perón természetesen fölényesen nyerte az 1946-os választást, de ennek tulajdonképpen nincs is különösebb jelentősége, hisz ettől a ponttól kezdve gyakorlatilag már Evita volt az ország kedvence, a még mindig csak huszonhat éves újdonsült argentin first lady pedig keményen meg is dolgozott a kitüntető figyelemért. 1947-ben európai turnéra indult, amelynek során többek közt Francisco Francóval, XII. Piusz pápával és Charles de Gaulle-lal is találkozott, illetve az is elképzelhető, hogy mindeközben jelentős összegeket helyezett el titkos svájci bankszámlákon. Bármit is csinált pontosan Európában, az mindenesetre megért egy címlapot a Time magazinnak

Élete fő műve a nevét viselő alapítványa volt, amelyhez tengernyi pénz áramlott, egyrészt Perón gazdag támogatóitól és különféle jótét lelkektől, másrészt meg magától az államtól; az adományok egy részéből kórházak, árvaházak és iskolák épültek, ahol a látványos újszövetségi nagyjeleneteket és az erős fotótémákat felettébb kedvelő, amúgy szociálisan valóban érzékeny elnökné kedvére csókolgathatta és ölelgethette a leprás betegeket és a szegény sorsú árvákat, a pénz másik része meg alighanem azokat a bizonyos, korábban már említett svájci bankszámlákat gyarapította, esetleg méregdrága Dior ruhákra és Cartier ékszerekre ment el. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy Evita Perón tényleg nagyon sokat foglalkozott azokkal a társadalmi problémákkal, amelyeket korábban elhanyagolt a nagypolitika. Így fontos szerepet játszott például abban, hogy 1947-ben végre az argentin nők is szavazati jogot kaphattak, aminek nyilván voltak azért praktikus okai is, hisz nagyrészt a női szavazatoknak, illetve az Evita által alapított Női Peronista Pártnak köszönhető, hogy Juan Perón a következő választást is simán meg tudta nyerni; meg persze annak, hogy feleségét addigra már tényleg afféle élő szentként imádták szerte az országban.

Evita Diorban (forrás: Wikipedia)

1951-ben a tiszteletére összesereglett, nagyjából kétmillió rajongója előtt jelentette be, hogy indul az alelnöki posztért, de ekkor már nagyon beteg volt, és állapota igen gyorsan romlott. A méhnyakrákban szenvedő, kemoterápiás kezelésen és lobotómián is átesett, csontsoványra fogyott asszony utolsó nyilvános szereplése 1952 júniusában, férje második elnöki beiktatásán volt, ahol segítség nélkül már meg sem tudott állni a lábán. Pár nappal később hivatalosan is a Nemzet Szellemi Vezetőjének nevezték ki, bármit is jelentsen ez, egy hónapra rá pedig meghalt; alig múlt harminchárom éves. A hír hallatán egész Argentína gyászba borult, bebalzsamozott és felravatalozott holttestéhez két héten át zarándokoltak a hívei. Juan Perón 1955-ben megbukott, majd a Franco vezette Spanyolországba távozott, és csak húsz évvel később, 1973-ban tudott ismét visszakecmeregni az argentin politikai életbe és az elnöki székbe, de az a kaland már nem tartott sokáig; egyre súlyosbodó szívbetegsége miatt még egy évig sem élvezhette a sikert. Felesége földi maradványai méltatlan körülmények között hányódtak évtizedekig, és csak a hetvenes évek végén találtak végső nyugalomra a Buenos Aires-i családi kriptában.

Hogy Evita Perón egy minimum gyanús, de inkább egyszerűen csak visszataszító huszadik századi diktatúra működtetője és haszonélvezője volt-e, vagy a társadalmi igazságosságért küzdő forradalmár, esetleg korát megelőző marketingzseni és királycsináló, netán egy naiv, romlatlan, szerelmes asszony, aki férje jó szellemeként vigyázta Argentínát, azt nehéz eldönteni; de hát valószínűleg pont ezért izgatja még ilyen sok idő elteltével is az emberek fantáziáját.