Szabadidő

Kiszámoltuk, mennyibe kerül turistának lenni Budapesten

Sokba. Nagyon-nagyon sokba.

Amerikai vendégek érkeznek egy hosszú hétvégére egy ismerős házaspárhoz Budapestre, és a terv az, hogy minden látványosságot megnéznek négyesben. Elgondolkodtatott a dolog, ezért nekiálltam kiszámolni, mennyi pénzbe is fog kerülni ez, ha végigcsinálják. A látnivalókat külföldieknek szánt ajánlások alapján szedtem össze: azokat a dolgokat vettem számításba, amelyekről azt írják, hogy mindenképpen látni kell őket, ha valaki Budapestre téved turistaként. Kajára, italra az én verziómban nem költünk, szendvicseket eszünk, és vizet iszunk, csak három vendéglátóhelyre térünk be, melyeket az ajánlók szerint nem lehet kihagyni, mert annyira híresek.

Már az utazás sem olcsó

Turistaként szükségünk lesz sok BKV-jegyre, vagy vehetünk napijegyet – mi a 72 órásat választjuk, mert az tűnik a legjobbnak. Négyet veszünk belőle, mert a vendéglátó házaspárnak nincs bérlete, kocsival szoktak közlekedni, de ugye autóval nem lehet városnéző körútra menni. Így rögtön indulásként elköltünk 4 x 4150 forintot, azaz 16.600 forint repül ki a pénztárcánkból, hogy használni tudjuk a tömegközlekedést.

Első állomásunk a budai Vár, ahova a Budavári siklóval megyünk – retúrjegyet veszünk rá, mert romantikusabb, ha siklóval megyünk fel és jövünk le. Ennek ára 1800 forint fejenként, azaz 7200 forintunk marad ott. Megnézzük a Halászbástyát, ahova a belépő 1000 forint, ez négyszer leperkálva 4000 forintot jelent. Aztán jöhet a Mátyás-templom, ide a belépő 1800 forint fejenként, és mivel nem akarunk lemaradni semmiről, a toronyba is váltunk jegyet, ami további 1800 Ft/fő. Így fejenként 3600 forintot hagyunk ott, az összesen 14.400. Nem hagyjuk ki a Vármúzeumot sem, itt a belépőkért négyszer 2400-at fizetünk, ami összesen 9600 forint.

Ha már ott vagyunk, együnk egy szelet tortát is a Ruszwurm Cukrászdában, mert ajánlják a turistáknak – számoljunk a balatoni habos mogyorósüti árával, ami 750 forint, ez négy főre 3000.

turista külföldi budapest

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Fürdőzni és gundelezni drága dolog

A Vár után a másik legkedveltebb úti cél Budapesten a Széchenyi fürdő, ide szekrényes öltözővel 5700 Ft/fő áron tudunk bejutni, ami négy személynek összesen 22.800 forint. És ha Városliget, akkor jöhet a Vajdahunyad vára, ahol a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban kifizetünk belépőkre négyszer 1600, azaz 6400 forintot, majd befizetünk a toronytúrára, hiszen turisták vagyunk, és mindenről elhisszük, hogy látni kell, amiről azt mondják – ez szerencsére csupán 300 forint fejenként, így csak 1200 forintot hagyunk ott. Vállalkozó kedvű turistáknak ajánlják még az Állatkertet is, ide négy darab felnőtt belépő (3300 Ft/fő) összesen 13.200 forintba kerül.

Ezek után megéhezünk, úgyhogy üljünk be az Állatkert melletti Gundelbe, mert azt írta az útikalauz, hogy nagy múltú és híres hely. A turistáknak itt nem 350-ért adják a somlóit, hanem 2700-ért, de desszertet úgysem kérünk, csak főételt eszünk, a legolcsóbbat, ami az étlap szerint a „spárga, hollandi mártás, buggyantott tojás” névre hallgat, és 3900 forintba kerül. Ez pedig néggyel szorozva 15.600 forint.

Ha Amerikából jöttél, közel dupla összeget fizetsz a Parlamentben

Másnap kezdhetünk a Bazilikánál, ahol a Panoráma kilátóba szeretnénk felmenni, ez fejenként 1000 forint, azaz 4000 forintunkba kerül. Innen elkirándulunk a Parlamenthez, kifizetünk a belépőjegyért 6700 forintot az amerikai vendégeknek, és 3500 forintot a magyar házigazdáknak (nekik EU-s állampolgárként kedvezmény jár), az összesen 20.400 forint.

turista külföldi budapest

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

A Parlamenttől továbbkalauzolnak minket a belvárosba, ahol felülünk az Erzsébet téren a Budapest Eye óriáskerékre fejenként 3000 forintért, azaz otthagyunk 12.000 forintot. És persze elmegyünk a Vörösmarty térre is, ami ingyen van, a Gerbeaud cukrászdában viszont ajánlott enni egy sütit, és az már pénzbe kerül. Természetesen a Gerbeaud szeletet kell megkóstolni, ami 2250 forint, ez néggyel megszorozva 9000 forint.

A turistakalauzok szerint ezek után huppanjunk fel egy hajóra, és nézzük meg a Dunáról Budapestet és a csodálatos hidakat – ezt a minap épp meg akartam tenni a gyerekeimmel én is, de visszahőköltem az áraktól, így maradtunk a sétálásnál. Persze attól függ, mit szeretnénk, mert rengeteg fajta szolgáltatás elérhető, jegyárakban a csillagos ég a határ, de mi csak körülnéznénk, a Mahart nevét ismerjük, úgyhogy velük megyünk 3500 Ft/fő áron, ami összesen 14.000 forint. (Ha nem akarunk egész sétahajózást, azt is megtehetjük, hogy a BKV hajójával szállunk vízre fejenként 750 forintért, mert úgyis a Margitsziget a következő állomásunk, ezért négy személyre 3000 forintot fizetünk.)

Pár múzeum, és máris üres a pénztárca

Akárhogy is érkezünk meg, a Margitszigeten aztán természetesen használjuk a bringóhintókat: rögtön kettőt kell bérelnünk, mert maximum három felnőtt fér el egyben, mi pedig négyen vagyunk. Ha 30 percre bérlünk, az 2880 forint egy hintóért, így 5760 forintunkba kerül a kis bringózás. Aztán másszuk meg a Gellért-hegyet, ott nézzük meg a Citadellát ingyen, majd menjünk el a Gellért fürdőbe is, ahol szerények leszünk, és nem kabinos belépőjegyet veszünk, így megússzuk fejenként 6100 forintból, azaz összesen 24.400 forintot fizetünk.

Azt írják, ne felejtsük ki a Gellérthegyi-barlangot sem. Ennek a létezéséről én tősgyökeres budapestiként csak most szereztem róla tudomást, de utánaolvasva elég nagy túráról van szó, és 45 fokban kellene sétálni, úgyhogy lemondunk róla, inkább csak a Sziklakápolnát látogatjuk meg, amit 600 Ft/fő áron tehetünk meg, tehát itt 2400 forintot hagyunk el.

Miután kifürdőztük és -kápolnáztuk magunkat, mehetünk az Andrássy útra, ahol kihagyhatatlan az Operaház, itt egy vezetett körutat javasolnak nekünk, ami 2490 forint fejenként, azaz 9960 forintunkba kerül. Innen pedig visszamehetünk a Vársoligethez, ahol vár ránk a Hősök tere ingyen, meg a Szépművészeti múzeum (2800 Ft/fő) és a Műcsarnok (2200 Ft/fő), amit minden rendes, becsületes turistának látnia kell. Négy felnőttre a két múzeum belépője kereken 20.000 forint.

Vasárnap este pedig ránézünk az egyenlegünkre és az üres pénztárcánkra, mert két nap alatt elvertünk ‭239.520‬ forintot arra, hogy négy felnőtt körülnézzen Budapesten, és a legfontosabb látnivalókat felfedezze. És még nem ettünk, kávéztunk, kóláztunk és költöttünk belépőjegyeken és pár sütin kívül semmire. Lehet, hogy ez amerikai pénztárcához mérten nem nagy összeg, de a magyar bérek mellett biztos, hogy nem tudnánk százezres nagyságrendet elkölteni egy hétvége alatt büntetlenül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése