Szabadidő

Nyílt levél az elektromos rollerezőknek: a roller nem autó, de nem is bicikli!

Az elektromos rollerek megjelenése egy sor problémát is magával hozott, például azt, hogy sokan nem tudnak vele megfelelően közlekedni.

Az elektromos autók után nem sokkal elkezdtek megjelenni a világ nagyvárosainak utcáin az elektromos meghajtású rollerek is, amelyeket ma már az autómegosztó szolgáltatásokhoz hasonlóan Budapesten is igénybe vehet bárki, akinek van okostelefonja (és bankkártyája).

Tipikus példája ez annak, amikor a technológia fejlődése annyival előzi a szabályozási környezetet, hogy a törvényalkotóknak még felfogni sem volt idejük, hogy volna itt valami, aminek a felhasználását esetleg nem ártana átgondolni, miközben az emberek már vígan használják a hangtalanul suhanó járműveket. Így volt ez a drónokkal, az Uberrel vagy épp az Airbnb-vel is. Amíg azonban az utóbbi háromból a drón az egyedüli, amivel baleset-, illetve életveszélyt lehet előidézni, a rollerek vastagon ebbe a kategóriába tartoznak.

A Lime rollerek mellett a magánkézben lévő elektromos rollerek, hoverboardok és hasonló eszközök száma is növekszik (Fotó: iStockphoto)

Egy elektromos roller akár a 35-40 km/h sebességet is elérheti, miközben nincs rajta se visszapillantó tükör, se lámpa, de még egy huncut macskaszem sem. Ekkora sebességgel a gyalogosok között cikázni komoly veszélyeket rejt magában. Írhatnék babakocsis anyukákról, járókeretes idősekről, de ebben az esetben tényleg elég egy kapualjból rossz ütemben kilépő ember, és kész a baj. Nem beszélve a zebrákhoz ekkora sebességgel megérkező és azokon átsuhanó rolleresek esetéről. Egy autós hiába lassít le, ha zebrához ér – már persze, ha lelassít, ha a környéken nincs jól látható gyalogos, ez nem fog megtörténni –, ha a rolleres a sarok mögül megjelenve átszáguld előtte, ott már csak a fizika miatt sem fog tudni megállni az autós, akármennyire is szeretne.

Rolleres az úttesten – mit keres ott?!?

Ennél azonban lényegesen aggasztóbb, hogy ma már nem nehéz az autók között biciklisek vagy motorosok módjára cikázó rolleresekkel találkozni. Ez azonban további komoly veszélyeket jelent. Míg egy motorosnak vagy egy biciklistának – elvileg – csak egy sor szabály betartásával lenne szabad részt vennie a közlekedésben, a rollereseknek nincs semmi keresnivalójuk az úttesten. A motoron van lámpa, fék, visszapillantó, jó esetben ezek egy biciklin is előfordulnak, illetve, a biciklisek esetében ott vannak a kézjelek is, amivel a bringások jelezni tudják, ha valamerre elfordulnának. A rolleren viszont egyik sincs, arról nem beszélve, hogy a roller kormányát nem árt két kézzel markolni, mert ott a kisebb kerék miatt tényleg elég egy aprócska gyűrődés az aszfalton, hogy keresztbe álljon a kormány és az utas immár légi úton folytassa a közlekedést az első szilárdabb tárgyig.

Ezt még nézni is rossz…. (Fotó: iStockphoto)

A roller hangtalan, cserébe gyorsabb, mint a szintén hangtalan bicikli, az autósoknak így sokszor esélye sincs észrevenni a rollerest, akinek a jelenlétére gyakran nem is számítanak, főleg a kocsisorok között cikázókra nem, ahogy például gördeszkások vagy görkorisok feltűnésére sem, hiszen a közlekedési szabályok szerint nekik sincs semmi keresnivalójuk az autók között.

Szlovákiában már elkészítették a rollerekre vonatkozó szabályozást, ami szerint a rolleres gyalogosnak számít, függetlenül attól, hogy ahogy már említettem, egy ilyen rollerrel rendkívül veszélyes lehet a járdán a gyalogosok között szlalomozni. Eközben Párizsban több mint száz euróra bírságolják, aki a járdán rollerezik.

A világért sem akarnék újabb frontot nyitni az amúgy is terhelt gyalogosok vs. biciklisták vs. autósok állóháborúban, van ezzel elég baj így is, de azok után, hogy az elmúlt 1-2 hétben, ha féltucatnyi alkalommal nem láttam hajmeresztően mutatványozó rollerezőket, akkor egyszer sem. Minősített eset azé a két „zsenié”, akik a Lánchídon, a teljes forgalmat feltartva gurultak át Pestről Budára.

Ráadásul, néhány nappal később egy olyan „közlekedéspszichológus professzort” is láttam ugyanott, aki nem is rollerrel, hanem egy két láb közé vehető, egykerekű izével gurult a csendesen tikkelő szemű buszsofőr előtt, gondolom, az utasok legnagyobb örömére. Róla végképp nem tudom, hogy mire gondolt, amikor az úttesten való közlekedésre, ha lehet, még alkalmatlanabb járművével útnak indult.

Fél kézzel rollerezni rendkívül balesetveszélyes és akkor még a telefonnyomkodásról nem is beszéltünk (Fotó: iStockphoto)

Hova menjenek akkor?!?

A kérdés jogos, megválaszolni nem könnyű. Ahogy feljebb is írtam, az elektromos rollerek rendkívül gyorsak is tudnak lenni, így előáll a „járdára sok, úttestre kevés” esete. Szóba jöhetne a bicikliút, mint kézenfekvő megoldás, de egyrészt ez kiszúrás a bringásokkal, ráadásul, ismerve a hazai bringaúthelyzetet, sok helyen kivitelezhetetlen is lenne. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a helyzet nem oldódna meg, csak áthelyeződne a feszültség az úttestről a bicikliútra, hiszen a bringások ugyanúgy nem tudnának mit kezdeni a kivilágítatlan, kézjeleket nem használó, kiszámíthatatlanul cikázó rollerezőkkel, mint az autósok vagy a gyalogosok.

A szabályok szerint a biciklit is át kell tolni a zebrán, a rollerrel is ugyanezt kéne tenni (Fotó: iStockphoto)

Ezeknek a járműveknek olyan helyen lehet létjogosultsága, ahol autós forgalom egyáltalán nincs, vagy legfeljebb nyomokban, ugyanakkor van elég hely, hogy a gyalogosok, biciklisek és rollerezők ne zavarják egymást. Egy egyetemi kampuszon, nagy gyártelepen, üdülőövezetben való rövid távú közlekedést el tudom képzelni ezen a módon, de sajnos, Magyarország nagyobb városai – elsősorban rád nézek, Budapest – jelen állapotukban alkalmatlanok az efféle járművek fogadására.

Ha a járdán megy az a baj, ha az úton megy, az a baj, ha a bicikliúton, akkor meg az a baj (Fotó: iStockphoto)

Újfent hangsúlyozom, hogy nem azt szeretném, ha Budapest belvárosában a sarki kis közértig is autóval lehetne eljutni, sőt, nagyon is itt lenne az ideje, ha az évtizedek óta fennálló és egyre romló állapotok megoldódnának. Ehhez azonban okos, átgondolt, tudatos tervezésre, a tömegközlekedés komoly fejlesztésére és az autózók számára is működőképes alternatívára lenne szükség. Ez azonban már messzire vezet, elég csak a hármas metró vonalán futó „új” exszovjet szerelvényekre gondolni.

Ahhoz, hogy Budapesten olyan környezet jöjjön létre, ahol az elektromos rollereket használni nem ön- és közveszélyes mutatvány, sajnos még rengeteg időnek kell eltelnie. Ezért arra szeretnék kérni mindenkit, aki ezeket a közlekedési eszközöket használja, hogy tartsa észben a fentieket, különösen azt a részt, ami arról szól, hogy a gyalogosok, bringások és autósok sem szokták még meg ennek a járműnek a jelenlétét, ezért fokozott óvatossággal használjuk, hogy ne az legyen a vége, mint Párizsban, ahol az egyik közösségi alapon bérelhető rolleres cég egyik felhasználója halt bele egy teherautóval történt találkozásba, miután a rollerező nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő járműnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top