Szabadidő

A vizsgált kalandparkok 11 százalékát ideiglenesen lezárták

Főként adminisztrációs hiányosságokat találtak.

A vizsgált kalandparkok 11 százalékát, legtöbbjüket megfelelőségi tanúsítványuk hiánya miatt ideiglenesen lezárták – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Keszthelyi Nikoletta hozzátette, a vizsgált kalandparkok 31 százaléka az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak teljeskörűen nem felelt meg, de nagyobb részüknél csak adminisztrációs problémákat találtak.

Mint mondta, a kalandparkok üzembe helyezésénél először egy tanúsító szervezetnek kell kipróbálnia a pályát, ez állítja ki a működéshez szükséges megfelelőségi tanúsítványt, ha mindent rendben talál.

A pálya veszélyességétől függően egy-, két- vagy háromévente kellene megújítani a tanúsítványt – ismertette.

A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandparkok esetén azt ellenőrzi, hogy a tulajdonos rendelkezik-e a szükséges dokumentációval, az eszközök terhelhetősége fel van-e tüntetve a parkban, illetve hogy a kezelő személyzet rendelkezik-e a szükséges bizonyítványokkal – magyarázta Keszthelyi Nikoletta.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top