Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

iPhone 11 és a többiek: íme az Apple legújabb telefonjai

Az Apple tegnap este tartotta immár hagyományosnak mondható szeptemberi rendezvényét, amelyen a legújabb fejlesztésekről rántották le a leplet.

Magyar idő szerint tegnap este hétkor kezdődött a nagyszabású rendezvény, amelynek keretében Tim Cook, az Apple első embere és munkatársai bemutatták a legújabb fejlesztésű, 2019-es okostelefonjaikat, név szerint:

modelleket – írja a 24.hu.

Ahogy múlt héten mi is megírtuk, az új iPhone-ok közül a két nagyobb készüléken már három hátlapi kamera kapott helyet, ami a látványt illetően is jelentős változást jelent az Apple készülékeinél, amelyeknél most először alkalmaztak tripla szenzoros kamerát. Ezek megjelenése a 24.hu szerint elég megosztóra sikerült, mivel a cég korábbi készülékeire jellemző letisztult designból alaposan kilóg a furcsa elrendezésű kamerasziget. 

Tim Cook, az Apple első embere az iPhone 11 bemutatóján (Fotó: Getty Images)

Az új modellek a tavaly bemutatott készülékek utódjaként is értelmezhetők: az iPhone 11 Pro az XS nevű 2018-as verzió továbbfejlesztett változatának tekinthető, 5,8 hüvelykes OLED-kijelzővel, míg az XS Max elnevezésű modellt az iPhone 11 Pro Max váltja, amelyen 6,5 hüvelykes hasonló kijelző található. Ezekre az Apple egységesen Apple Super Retina XDR kijelzőként hivatkozik. Az új telefonokban a cég saját fejlesztésű A 13 Bionic processzor fut, amely gyorsabb működést és szebb grafikai teljesítményt ígér. 

A Pro modellek kameraszigetébe egy 12 megapixeles, nagy látószögű, egy hasonló felbontású, négyszeres optikai zoomra képes telefotó egység, illetve egy szintén 12 megapixeles, ultra nagy látószögű (120 fok) objektív került. Ezek a kamerák egyszerre akár kilenc képet is elkészítenek, amikor a felhasználó megnyomja az exponálógombot, majd az így elkészült képekből egy mesterséges intelligencia rakja össze a végleges fotót. 

Az iPhone 11 „csak” két kamerát kapott (Fotó: Getty Images)

A készülékekbe új generációs gyors töltő funkció is került, valamint tovább fejlesztették a FaceID arcfelismerő algoritmust, amely a felhasználó arca alapján oldja fel a képernyőzárat. Az új iPhone-ok emellett új típusú, víz- és porálló tokot is kaptak.

A készülékek az előzetesen várt árakon kerülnek majd a boltok polcaira: az iPhone 11 Pro 999 dollár (körülbelül 285 ezer forint), míg a nagyobb méretű iPhone 11 Pro Max 1099 dollár (kb. 313 ezer forint) lesz majd. 

A „fapados” iPhone 11

A legkisebb modell, az iPhone 11 a tavalyi XR-t váltja, ugyanúgy 6,1 hüvelykes Liquid Retina kijelzőt kapott, a nagyobb testvéreivel szemben azonban csupán két kamera került a hátlapjára: egy 12 megapixeles nagy látószögű (f/1,8), illetve egy hasonló felbontású, ultra nagy látószögű egység, amely kétszeres optikai nagyításra képes. Ebben a készülékben is az A13 Bionic processzor dolgozik majd, a háttértár mérete pedig 64, 128, illetve 256 gigabyte lesz. A „kistesó” a két fent említett modellhez képest valamivel olcsóbb lesz: az iPhone 11 ára 699 dollár (kb. 200 ezer forint) körül alakul majd. 

Az új iPhone-ok előrendelése szeptember 13-án kezdődik, az első boltokba pedig szeptember 20-án érkezhetnek meg az Apple új telefonjai.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top