Szabadidő

Kipróbáltuk a legokosabb Volkswagen Golfot

A Golf IQ Drive a legtöbb feladatot elvégzi helyetted. Csak jól gondold meg a színét!

Amikor az ember beül egy Volkswagen Golfba – aminek ráadásul 1,5-ös a motorja –, nem élményt vár az autózástól, hanem praktikumot. Hogy elvisz a kiindulópontból a célig. És közben észre sem vesszük, milyen autóban ültünk. Ennek vetett véget a Volkswagen IQ. Drive kivitele.

A kocsiba ugyanis olyan asszisztensrendszert pakoltak, amivel egészen más egy utazás. Mi ugyanis Olaszországig mentünk, hogy kipróbáljuk az okos Golfot, és kiderült, nyolcmillió forint alatt is lehet olyan autót venni, amivel egy hosszú és fárasztó autópálya sem gond.

Helyettünk gondolkozik

Az általunk tesztelt petróleumkék (!) Golfban ugyanis helyet kapott egy sávtartó automatika, amelyik különbséget tud tenni a szaggatott és a záróvonal között. Ha hatvannál gyorsabban mész, az autó erősen elkezd figyelni, és jelez, ha index nélkül elkezdenél kitérni a sávodból. A hidraulikus szervokormányos autóknál hangjelzés mellett a kormány rezeg, elektromechanikus kormányzás esetén a Lane Assist folyamatosan és finoman ellenkormányoz.

Nincs önkényes sávelhagyás (Fotó: Munkácsy Márton)

Persze, ha komoly az ok, ami miatt index nélkül hagynád el a sávod, egy erőteljesebb kormánymozdulat a vezető részéről, és felülbírálod a számítógépet. Arra is felkészítették az IQ. Drive kivitelt, hogy a sáv mellett a sofőrre is figyeljen. Abból indultak ki a VW mérnökei, hogy aki elaludt vagy rosszul lett, az nem fogja a kormányt, így ha a vezető 8-10 másodpercig elveszi a kezét a kormányról, ezt a rendszer érzékeli. A kombinált műszerfalon hallható és látható figyelmeztetés jelenik meg, végül a rendszer kikapcsol.

Komoly fejtörést okozott, hogy indulás előtt hogy programozzuk be a kocsi távolságtartó automatikáját. Elsőként a kocsi maximális sebességét kell megadni, mint a normál tempomatoknál – 30 és 210 kilométer per órás végsebességet állíthatsz be. Utána meg kell adnod, mi az a minimális távolság, amelyet még biztonságosnak gondolsz az előtted haladó autótól. Így az úton haladva egyenletes tempóban utazhatsz, viszont akkor sincs gond, ha az előtted menő autó lassabb. Akkor ugyanis az automatikai beáll a másik autó mögé és felveszi annak sebességét. Ha az elől haladó gyorsít, akkor a mi kocsink is, ami remek segítség.

Meggyűlt a bajunk viszont a városi vészfék funkcióval, miután az olasz falusi szállásunk kapubeállójában magasabb volt a fű a vártnál. Bár a forgalom megállt, mikor elkezdtünk betolatni, egy türelmetlenebb robogós elindult, arra számítva, hogy mire a közelünkbe ér, addigra a kocsi már begurul a kertbe. Csak a vészfék funkcióról nem tudott – és engem is meglepett – amikor az autó blokkolva fékezett kilógva az úttestre, mert a magasabbra nőtt fűszálakat veszélynek érzékelte. A műszaki leírásban amúgy az szerepel, hogy a rendszer csak álló járművekre reagál motorkerékpárra, biciklistákra, gyalogosokra nem, mivel ezek kevésbé tükrözik vissza a radarsugarakat. Én pedig kikapcsoltam a funkciót és betolattam a kertbe.

Sokat használtam viszont a közlekedési tábla felismerő rendszert, ami nagy segítség annak, akik ismeretlen utakon jár. A műszerfalon ugyanis végig látszik, hogy mekkora az aktuális sebességhatár, ami az olasz közútkezelői leleményességet ismerve roppant hálás extra. A parkolóasszisztens is része a csomagnak, ami alkalmas rá, hogy kiválassza az utcában azt a helyet, ahová befér az autó, és be is navigál, így a vezetőnek csak követnie kell a Golf utasításait.

Menni is tud

A 130 lóerős motor megfelelő dinamikával mozgatta az autót, a fogyasztási értékek – sok tempósabb autópálya-szakasszal – hat liter felett alakultak, bár a gyári érték inkább az öt és fél literes fogyasztást állítja. A csomagtartó mérete nem rossz, de azért akinek számít, vegyen inkább kombit.

Jól néz ki a műszerfal (Fotó: VW)

A műszerfala olyan, amilyet egy 7,7 milliós Golfban elvár az ember, az anyagminőség jó, az IQ Drive kivitel esetében igyekeztek megadni a módját, ha sötétben nyitod ki a vezetőoldali ajtót, még az aszfaltra is felírja egy lámpasor, hogy IQ Drive, csak, hogy tudja mindenki, nem sima Golfból szállsz ki. Egy ilyen okos autótól ez a minimum.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése