„Mondták már rólunk, hogy a XXI. század az RTL Klub lelkiismerete”

Kezdjük egy elég egyértelmű kérdéssel: miért hívnak egy olyan műsort XXI. századnak, ami szinte kizárólag 20. századi témákat dolgoz fel?

Lázs Sándor: 21. századi stílusban dolgozzuk fel a 20. századi témáinkat. 20. századi témák a 21. századi embernek.

Borsody István: Olyan dokumentumfilm-sorozat ez, ami emészthető, szórakoztató, közben mégis tartalmas, élményben és értékben azt adja, mint egy nagy dokumentumfilm.

Gyakran megkapjátok ezt a kérdést?

L. S.: Elég gyakran.

Borsody István (balra) és Lázs Sándor (Fotó: Neményi Márton)

A műsor ötlete kitől származott?

L.S.: Az RTL Klub hírigazgatójától, Kotroczó Róberttől. Ő volt a főszerkesztő, aztán egy idő után elengedte a dolgot, hagyta, hogy önállóan dolgozzunk.

Akik dolgoznak a műsoron, nagyrészt híradósok, akik mellékállásként készítenek nektek filmeket, vagy főállású emberek alkotják a csapatotokat?

L.S.: Nagyrészt igen. Volt egy jobb időszak, amikor kialakult nálunk egy műhely, csak aztán jött a válság. Akkor nehezebb lett, de mi megpróbáltuk megtartani a műhelyjellegét az egésznek.

Arról a 2011-es időszakról beszélünk, amikor a sajtó teli volt azzal a hírrel, hogy megszűnt a XXI. század?

B. I: Nekünk sosem mondták, hogy megszűnünk, annyit mondtak, hogy várjuk meg, mi lesz. Végül fél év után visszatérhettünk. Mi tudtuk, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ahogy korábban is csináltuk. Ha nem csinálhattuk volna úgy tovább, akkor megszűnt volna a műsor. A főnökök nagyon rendesek voltak, amint lehetett, visszajöttünk.

L. S.: Az egy szörnyű időszak volt. Nemcsak a mi műsorunkat érintette, végigsöpört az egész RTL-en.

B. I.: Nagy áldozatokat hozott a cég az életben maradásért.

Mit gondoltok, miért sodródtatok akkor éppen ti a megszűnés szélére?

B. I.: Mert erre a műsorra a struktúrában nincs szükség. Vannak olyan műsorok, amiknek egy kereskedelmi tévénél mindenképp képernyőn kell lenniük. Egy Híradó vagy egy Fókusz nem szűnik meg, azok a műsorstruktúra pillérei. A XXI. század egy drága műsor, viszonylag szűk nézőtáborral.

Mondhatjuk, hogy az RTL számára a XXI. század egy presztízsműsor?

L. S.: Igen. Mondták már rólunk, hogy a XXI. század az RTL Klub lelkiismerete.

B. I.: György Péter mondta.

L. S.: Ehhez képest akkor más tévéknek nincs lelkiismerete. Mi olyan dolgokat csináltunk, amikkel más tévéknél nem próbálkoznak. Nagyinterjúkat csináltunk olyan emberekkel, akik jelentősek voltak, és féltünk, hogy hamarosan távoznak az élők sorából, így nem lesznek már elérhetők. Ezek az interjúk azért születtek, hogy a történelmi emlékezet meglegyen.

B. I.: Közszolgálati feladatot látunk el. Más tévé ezt nem csinálja.

Fotó: Neményi Márton

Sok helyütt láttam említve a „történelmi bulvár” szókapcsolatot a műsorral kapcsolatban. Ez tőletek származik, vagy mások aggatták rátok?

B. I.: A bulvár az elmúlt időszakban negatív jelző lett. Ilyen fecsegő, semmitmondó, üres, önmagáért való valami. Az igazi bulvár azonban nem ilyen.

L. S.: A megnevezés azonban tőlünk származik.

B. I.: Igen, csak a szóval együtt járó hordalék miatt sosem tudtam megszeretni.

A miniszterelnök szeretője volt a színésznő

L. S.: Tény, hogy egy kellemetlen kifejezés negatív tartalommal. Nálunk nem alakult ki az a jelentése, aminek ki kellett volna alakulnia. Szórakoztató módon tanítani. Számomra ez az igazi bulvár. A lényeg az, hogy az embereknek úgy mondjuk el az összefüggéseket, ahogy soha nem hallották a történelemórán. Nem nevelni akarunk, erről szó nincs, inkább csak megmutatni, hogy ugyanazok a történelmi jelenségek néhány generációként újra meg újra előfordulnak.

Sokat változott a műsor 2002 óta?

B. I.: A színvonal szerintem nem változott. Kiváló szerkesztő-riporterek adják arcukat a műsorhoz, mint például a történelem szakot végzett Veress Krisztina, aki sajátos, csak rá jellemző humorral mond el történeteket. Rendkívül jó operatőrök dolgoznak nálunk, és rendkívül jó vágók. Talán egy picit pergőbb lett a műsor, picit több a zene, más archívumokhoz is hozzájutunk már.

L. S.: Egy időben nagyon sokat foglalkoztunk a Rákosi- meg a Horthy-korszakkal, viszont ettől el kell szakadni. Egyre több témánk fókuszál a rendszerváltás környékének időszakára. Lesz is ezzel kapcsolatban Istvánnak egy nagy dobása október 23-án.

B. I.: Egy nagy, ötvenperces Németh Miklós-interjú a rendszerváltás időszakáról. (Németh a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnöke, és az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányfője – a szerk.) Olyan dolgokról beszél benne, amikről még soha, sehol nem beszélt. A hossza és a formája miatt nem is XXI. század-adásként lesz látható, ez egy önálló műsor lesz.

Gondolom, nem egyszerű az ilyen, egy időben rengeteg interjút adó emberekből új, még sosem hallott információkat kihúzni.

L. S.: Nagyon nehéz. Egyszer például elmentünk Lázár Györgyhöz (2014-ben elhunyt magyar kommunista politikus – a szerző), aki nagyon megvezetett minket. Az előkészítő beszélgetésen nagyon kedélyes volt, a felesége süteménnyel várt, rengeteg titkot elmondott a kormányülésekről, majd egy jó háromórás beszélgetés után azt mondta, hogy nem ad interjút. Mi meg az előkészítő beszélgetést nem vettük fel, titokban sem. Egy csomó izgalmas dolgot megtudtunk, amit soha nem használhatunk fel. Még csak nem is jegyzeteltünk. Annyira ostobák voltunk. Ezért nagyon nagy dolog, ha valaki mégis megnyílik, és a kamera előtt mondja el a titkokat.

Az emberek hajlamosabbak a titkaikat elmondani, ha már megöregedtek, és érzik, hogy az utolsó éveiket tapossák?

B. I.: Nagyon vegyes a kép. Sokan nem akarják lerombolni a róluk kialakult képet azzal, hogy őszinték lesznek.

L. S.: Faludy György volt az, aki rengeteg izgalmas dolgot elmondott, de kikötötte, hogy csak a halála után kerülhet adásba az interjú. Nehéz úgy leülni valakivel beszélgetni, hogy közben arra spórolsz, mikor fog meghalni. A mi társadalmunkban nagyon furcsa, hogy valaki a szexualitásáról és a szerelméről beszél, mert nem elfogadott. A halála után nem is adtuk le a filmet azonnal, csak egy rövid részletet belőle.

Amikor valaki meghal, van olyan szabályotok, hogy kegyeleti okokból vártok x időt a róla készült anyaggal?

L. S.: Nincs. Amikor Psota Irén meghalt, gyorsan adásba került a róla készült összeállítás.

Fotó: Neményi Márton

Abból volt is kisebb botrány. Az Élet és Irodalomban eléggé leszólták az adást.

B. I.: Igazságtalannak tartottuk, közben meg azt gondoljuk, hogy minden kritika jó.

L. S.: A műsor arról szól, hogy gesztusokon keresztül megmutatjuk a történelmet. Ebben az adásban voltak olyan dolgok, amik a mai magyar társadalomban már elfogadhatatlanok. Például, hogy Makk Károly rendező megütötte a feleségét, és mesélt is erről, benne volt a műsorban. Talán méltatlan ez valakinek a halála környékén, de közben az akkori társadalmunkat jól jellemzi. Manapság is előfordul ilyesmi, de már teljesen más a megítélése. Mindig meg kell mutatni a korszakot, és a korszak változását. Amikor ez történt, a verés egy kapcsolatban ha normálisnak nem is, de közel elfogadottnak számított. De ez most magyarázkodásnak tűnhet.

Említettétek, hogy az adások műhelymunkában készülnek. Mesélnétek erről?

L. S.: Régen több értekezletet tartottunk, mert akkor még több időnk volt. Most is napi kapcsolatban vagyunk a kollégákkal. István keményen kézben tartja a csapatot. Keményebb, mint én voltam.

B. I.: Általában úgy kezdődik a dolog, hogy a riporter odajön hozzám azzal, hogy van egy jó ötlete. Elkezdünk róla beszélni, és vagy meggyőz engem, vagy nem. Ha megkérdezem, hogy ki fog megszólalni, milyen képanyagot használunk hozzá, és miért fontos ez most, akkor fontos, hogy ezekre válaszolni tudjon. Ez az alap. Olyan témákról is meggyőzhető vagyok, amik elsőre nem érdekelnek. Most például a várpalotai hőerőműről készül egy adás, amiben elsőre nem láttam meg a nagy lehetőséget, mégis nagyon szuper lesz. A Szárnyas fejvadász 2049-nek ez volt az egyik forgatási helyszíne. 1951-ben az ötéves tervnek ez volt az első napirendi pontja, ma meg ott rohad szét az egész. Olyan szépen megjelenik a filmben, hogy valami, ami akkor kiemelten fontos volt, a jelenben már semmit sem ér. Sokat számít, hogy egy riporternek fontos legyen a téma, mert ezekből születnek erős anyagok.

Eldöntöttétek, hogy mi lesz a téma. Mi a következő lépés?

B. I.: Elkezdődik a szervezés, majd jön a forgatás. Van egy nagyon fontos kollégánk, Varga János, aki a Nemzeti Filmarchívumnál dolgozik, és egy élő lexikon. Fejében van az egész Filmhíradó. Ő a műsor indulása óta velünk van, és csodás felvételeket túr elő nekünk. A másik nagy segítségünk Kurutz Márton, aki a Filmarchívumban az 1945 előtti játékfilmekben van nagyon otthon. Például amikor a Páger-filmünk készült, akkor nagyon sokat segített, régi próbafelvételeket ásott elő. Ha megvannak az archív felvételek, elkezdődik a forgatás, majd megírjuk a szövegeket. Végül megszületik az első vágás, és ilyenkor fordul elő a leggyakrabban, hogy belenyúlok az összeállításba.

Milyen okokból kell belenyúlnod egy anyagba?

B. I.: Ha unalmas, lassú, nem jó a ritmusa, nincs íve, nem vezet sehová… Az a legrosszabb, ha valaki kronológiát csinál. A kronológia csak akkor működhet, ha olyan képeid vannak, hogy a néző odaszegeződik a tévé elé. Ha elejétől a végéig mindent képekkel tudsz illusztrálni.

Egy téma feldolgozására nagyjából mennyi időt szántok?

B. I.: Egy mai tévés szerkesztőnél fontos, hogy tudjon költséghatékonyan dolgozni. Olyan nincs, hogy egy témához elküldöd a stábot tíz napot forgatni. Mindig vannak kivételes esetek, de ez nem lehet jellemző. Egy 25 perces film nagyjából egy hónap alatt készül el, amiből három-négy nap jut forgatásra. Persze ezek nem teljes forgatási napok, hiszen van benne olyan is, hogy az egyik nap csak egy interjú van tízkor.

Hány anyagotok van előre tartalékban?

B. I.: Év végéig megvagyunk.

L. S.: Mindig az volt az elvem, hogy bármi történjék, egy hónapra előre mindig legyen kész adásunk. Ha nincsenek előre adásaid, és gyorsan dolgozol, hogy kész legyen a heti 25 perces film, akkor szemetet termelsz.

Fotó: Neményi Márton

Nagyon régóta dolgoztok együtt, látszik, hogy ez egy igazi partneri viszony. Volt idő, amikor ez még mentor és tanítványa kapcsolat volt kettőtök között?

B. I.: Én a Sanyinak nagyon sokat köszönhetek.

L. S.: Túloz. Túloz.

B. I.: Nagyon jó barátok vagyunk. Mondhatom, hogy atyai jó barátom. A műsor által ismertük meg egymást.

L. S.: István máig átküldi nekem az anyagait, hogy nézzem meg őket. Nagyon szeretünk együtt dolgozni. Dobáljuk egymásnak az ötleteket.

B. I.: Mindig jobb lett az összeállítás, ha mindketten dolgoztunk rajta.

Hogy kerül egy történelem szakot és egy magyar-német szakot végzett ember egy kereskedelmi televíziós műsor élére?

L. S.: Még a kilencvenes években mondták nekem, hogy menjek nyáron dolgozni a tévébe haverságból, próbáljam ki,

milyen az. A Reggel című műsor volt, amit Sándor Pál készített, ő volt a producere. Ott ragadtam. Megmondom őszintén: komoly anyagi vonzatai voltak. Többet kerestem ott, mint tanárként. Ott kaptam az első dokumentumfilm-lehetőséget. Külföldön forgathattam skinheadekről, Oroszországban neonácikról… Megy valaki a Moszkva folyó partján, és arról mesél, hogy Hitler milyen fantasztikus egyéniség volt. (nevet) Ezek akkor nagyon nagy dolgok voltak. Később aztán volt egy váltás, és megkérdezték, át akarok-e menni az RTL-hez. Átmentem. Végig szerencsém volt, és nagyon élveztem. Együtt dolgoztam Kotroczó Róberttel az egykori MTV Híradójában, innen származik az ismeretségünk, aztán jött a felkérés a XXI. századra.

B. I.: Én már egyetem alatt elkezdtem dolgozni az Observer médiafigyelőnél. Ott egy kollégám kitalálta, hogy az

Internetto mintájára csináljunk internetes újságot. Valószínűleg nem emlékszel rá, de volt egy Curir nevű oldal, és kérték, hogy írjak oda cikkeket. Bájos, amatőr próbálkozás volt, de mi halálosan komolyan gondoltuk. Úgy alakult, hogy a fővárossal kezdtem el foglalkozni. Demszky-sajtótájékoztatókra jártam, és volt egy digitális fényképezőgépem, ami 22 évvel ezelőtt még nagy szó volt. Elkezdtem egy filmen is dolgozni. 2000-ben volt a nagy MÁV-sztrájk, amit végignyomtam. A velem tartó operatőr (Vikárius Árpád) akkoriban kezdett az RTL-nek dolgozni. Ez a srác pár hónappal később felhívott, hogy nincs-e kedvem odajönni, mert üresedés van. Életemben nem tévéztem, azt se tudtam, mi merre, szóval eleinte kínszenvedés volt a Híradóban dolgozni. Csak figyeltem, néztem, hogyan készülnek a dolgok. Végül ott ragadtam.

Nagyon más egy híradós tudósítást elkészíteni, mint egy XXI. századba készülő rövid dokumentumfilmet?

L. S.: Az egyik novella, a másik meg regény. Először meg kell tanulni novellát írni, és utána jöhet a regény.

B. I.: Borzasztó nehéz 25 percen át fenntartani az érdeklődést.

Sok híradós kolléga hullott már el nálatok úgy, hogy kiderült: nem tud hosszabban fogalmazni?

L. S.: Előfordult. Ez egy más műfaj. De ettől még nem lesz rossz szakember, csak másképp gondolkodik, mint amire a XXI. századnál szükség van.

B. I.: Van olyan újságíró, aki nagyon jó rádiós, de rossz tévés. Élőbeszéd mind a kettő, mégis más.

Így az ötszázadik adásnál nem érzitek, hogy egyre nehezebb izgalmas témákat találni?

L. S.: Rengeteg még a szabad téma. Itt az elmúlt harminc év például.

B. I.: Csak mi csinálunk ilyet. Nem kell senkivel versenyeznünk, nincs konkurencia. Nincs olyan, hogy azért nem dolgozunk fel egy témát, mert másnál már lement. Néha előfordul az is, hogy egy témát újra feldolgozunk. A Vasfüggönyről, az NDK-sok kiengedéséről már volt adásunk korábban, de amikor jött Németh Miklós és a határőrség akkori vezetője, és interjút adtak nekünk, úgy éreztük, meg kell újra csinálnunk.

Tudom, nehéz ennyi adás után válogatni, de számotokra mik voltak az elmúlt 17 év csúcspontjai?

B. I.: Sanyi csinált filmet Arnold Schwarzenegger gyerekkoráról, ami nagyon jól sikerült. Vagy készített filmet olyan elvont dolgokról, mint a liberalizmus és az ellenségkép, amik szintén nagyon erősek lettek. Vagy volt egy portréfilmünk Sinkó Lászlóról…

L. S.: Portréfilmet sokáig nagyon ritkán csináltunk, mert én annyira nem szeretem őket. Mostanában szaporodtak meg, mert István kedveli ezeket.

B. I.: Ha jól meg tudsz fogni egy interjúalanyt a kamera előtt, az nagyon jó tud lenni. Amikor Cserhalmi György őszintén elkezd beszélni az alkoholizmusról, vagy Sinkó László elkezd mesélni a bátyjával, Sinkovits Imrével való viszonyáról, azok csodás pillanatok. Ehhez persze az kell, hogy újságíróként felkészült legyél, és a bizalmába fogadjon.

Sándor, miért nem kedveled a portréfilmeket?

Básti Juli: Igazából féltem aputól

L. S.: Én azt szeretem, amikor egy ember életében valamilyen fordulópont van, és mi azt vizsgáljuk. Például nagyon szerettem István filmjét a fiatal Horthyról. Abban benne volt, hogyan lett valakiből valami. Szerintem egy ilyen élethelyzet bemutatása mutatja meg igazán a történelem fordulását, nem pedig az, ha valakinek az egész életén végigmegyünk. De nem feltétlenül van igazam.

Időnként azért adásba engedtek általatok gyengébbnek tartott anyagokat is?

B. I.: Nem jellemző.

L. S.: Előfordul, hogy valamit csak úgy megcsinálunk. Nagyon rossz adást sosem láthattak a nézők.

Iszonyú mennyiségű adattal és információval dolgoztok, melyek egy része nehezen ellenőrizhető. Bele szoktatok futni egy-egy csúnya tévedésbe?

L. S.: Igyekszünk annyira felkészülni, hogy ez ne fordulhasson elő, de persze, előfordulhat, hogy mi is tévedünk. Volt egy fényképész, aki azt állította, hogy az ő apja készítette Rákosi híres búzamezős fotóját. Nem volt ellenőrizhető az információ. Az MTI sem tartotta számon a fotós nevét. Nem száz százalék, de valószínűleg tévedtünk. Ez az egyetlen olyan eset, amire máig emlékszem.

Van egy korszakhatár, amit meghúztok magatok előtt? Például, hogy ezredforduló utáni sztorival nem foglalkoztok.

L. S.: Napi politikával nem foglalkozunk.

B. I.: A mához legközelebb a Régiposta utcai maffiás témával kerültünk.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy sztori történelmi távlatot kapjon?

B. I.: Egy generációnyi. Nagyjából húsz, maximum harminc év. Ugyanakkor mindig is készültek olyan filmjeink, amik valójában a jelenben játszódnak.

L. S.: Istvánnak volt egy filmje Kádár gyerekkoráról. Teljes mértékben a jelenben játszódott. Végigment a falun, ahol Kádár gyerek volt. Élő emberek beszélnek benne a múltról. Igazából a jelenről beszélnek, hogy most hogyan ítélik meg a múltat. A jelenről beszélnek akkor, amikor megítélnek egy múltbéli dolgot. Csodálatos részleteket vett fel az operatőr a környezetükről, miközben Kádárról beszéltek. Szépen keveredett a múlt és a jelen a filmben.

B. I.: Óriási szerencsénk volt. Az egyik jó sztori az volt, hogy amikor Kádár már nagy emberként visszament Kapolyba, hatalmas sár volt, és nem volt leaszfaltozva az utca. A sofőr kivette neki a gumicsizmát, ő kiszállt a kocsiból, és végigcaplatott a falun, megkereste a régi ismerősöket. A testőrei nem tudtak vele menni, mert a cipőjük beleragadt a sárba. Szóval elmesélik nekünk ezt a sztorit, mi ott vagyunk Kapolyban, és elkezd esni az eső. Egyszer csak lett egy kis sár az út szélén.

Mennyire kell figyelembe vennetek a nézettséget, amikor új témákon agyaltok?

B. I.: Ennek a műsornak ott van a helye a késő esti órákban, és abban az idősávban nem nagyon lehet kiemelkedő nézettséget elérni. 150-200 ezer nézőnk van általában, ami ebben a műsorsávban teljesen jó. Szerencsére az internet világában már nincs olyan, hogy egy műsor túl későn van, és ezért nem nézik. Bárki megnézheti utólag az adásainkat a neten. A mi közönségünk nagy része sokat internetező ember. Nem szoktunk megvétózni egy témát csak azért, mert úgy gondoljuk, nem lenne elég nézője. Ha ilyesmire nagyon figyelnénk, nem készülhetnének olyan adások, mint amik az ellenségképről vagy a liberalizmusról készültek.

Fotó: Neményi Márton

Az 500 adás során mikor voltatok a legkedvezőbb műsoridőben?

L. S.: Volt olyan, hogy tíz körül kerültünk adásba. Az nagyon jó volt. Akkor tökéletes volt a tíz óra, de ma már nem működne. Máshogy működnek már a kereskedelmi tévék. Most az ideális tizenegy óra körül volna, de ennél kicsit később vagyunk. Viszont most októbertől korábbra kerülünk, ami jó hír.

Melyik volt az eddigi legnézettebb adásotok?

L. S.: A legjobban működő adás 45 százalékot hozott, ez Schwarzenegger gyerekkoráról szólt. Kotroczó ötlete volt, hogy csináljuk meg, menjünk el Graz környékére, úgyis itt van a közelben. Odamentünk, és az emberek meséltek. Olyan dolgok derültek ki, hogy Schwarzenegger gyerekként bepisilt álmában, félnáci apja volt… Megtaláltuk az egykori edzőjét, aki sztorizott nekünk a korai edzéseiről, és adott egy amatőr videofelvételt erről. Imádták az emberek.

Jól látom, hogy ha egy híres magyar ember meghal, akkor mindig igyekeztek gyorsan előrukkolni egy portréfilmmel?

L. S.: Az általában ismétlés. Figyelünk arra, hogy ne álljunk bele egy kampányba. Ha október 23-a van, és mindenki október 23-i témákat dolgoz fel, mi próbálunk egy teljesen más témával előállni. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy ha valaki meghal, és van vele egy kész adásunk, amit még nem láthattak a nézők, akkor az megy le. Az meg teljesen természetes, hogy ha valaki meghal, és a csatornának van egy róla készült portréfilmje, az gyorsan adásba kerül.

Az RTL-től kaptok témákat, amiket fel kell dolgoznotok? Vagy egyáltalán nem szólnak bele a munkátokba?

B. I.: Szabad kezet kapunk abban, hogyan dolgozunk fel egy témát, és az elkészült filmet senkivel sem kell egyeztetnünk. Ha valakiről a XXI. században készül egy összeállítás, az presztízs. Kivívtunk már magunknak egy olyan elismertséget, hogy senki sem kezd már el bogarászni a szövegben. Van olyan, aki adásba kerülés előtt meg akarja nézni, de nem emlékszem, hogy komolyabb konfliktusunk lett volna.

Az ötszázadik, jubileumi adásra valamilyen különleges anyaggal készültök?

B. I.: Amikor csináltam a terveket, és beosztottam a témákat, még nem tudtam, hogy ez lesz az ötszázadik. (nevet) Nem szándékos, hogy pont az én egyik filmem megy majd le. Nem szoktunk évfordulós összeállítást csinálni, de ez most pont egy évforduló lesz, ugyanis 70 éves a Bábszínház. Interjút adott nekünk Párizsban Bródy Vera, Mazsola és Tádé megalkotója.