Szabadidő

Santana Budapesten koncertezik

Kilenc év után, 2020 márciusában tér vissza Magyarországra Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros új turnéján Supernatural című albuma huszadik, az Abraxas ötvenedik évfordulóját ünnepli.

A Miraculous 2020 című tavaszi európai turné március 14-én Bolognában indul, majd Santana zenekarával ellátogat Németországba, az Egyesült Királyságba, Skandináviába, Svájcba, Lengyelországba, Ausztriába, Belgiumba, Írországba és Hollandiába is. A zenekar a két évfordulós lemez, az Abraxas és a Supernatural, valamint az 1969-es Woodstocki Fesztivál sikerei mellett legújabb, idén nyáron megjelent Africa Speaks című albumáról is játszik dalokat.

„Úgy érzem, mintha újra húszéves lennék, amikor ezzel a bandával játszom, minden dalt megtöltünk energiával. Amikor felmegyünk a színpadra, tudjuk, hogy meg fogjuk érinteni a lelked, megtáncoltatunk, énekelni, üvölteni és nevetni fogsz, elhagyva a mindennapi terheket” – árulta el az MTI szerint Santana a turnéval kapcsolatban.

A mexikói-amerikai zenészlegenda eddig tizenegy alkalommal járt Magyarországon, először 1983 májusában. Érdekesség, hogy a Budapest Sportcsarnokban tartott koncertjének ráadásszünetében tudta meg, hogy fia született. 2008-ban az 56-osok terén rendezett Kapcsolat koncerten több mint 300 ezer ember előtt játszott. 2011-ben a Budapest Arénában tartott koncertjén azt javasolta a közönségnek, hogy a főváros állítson szobrot mesterének, Szabó Gábornak, aki megtanította őt bluest játszani.

Carlos Santana 2020. március 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top