Szabadidő
Szponzorált tartalom

A Csíksomlyói passió titka (x)

A Csíksomlyói passió Kerényi Imre emlékére került fel az Újszínház repertoárjára, méghozzá Nagy Viktor rendezésében. 

Kerényi Imre és Balogh Elemér a ‘80-as évek elején írta meg a Csíksomlyói passió című színművet. A darab alapjául a csíksomlyói ferences rendi kolostor misztériumjátékai szolgáltak, melyet a 18. században a ferences diákok adtak elő nagypénteken és más vallási ünnepeken.  

Az eredeti csíksomlyói szövegeket – melyek évtizedekig rejtőztek a Mária-szobor lábazata alatt – a szerzőpáros régi imádságokkal és énektöredékekkel kiegészítve megalkotta a színdarabot, melyhez Rossa László írt zenét. A Lucifer mennyből való kiűzésével induló, befejezésül pedig Jézus Krisztus keresztútjának állomásait bemutató mű felidézi a népi színjátszás hagyományait, miközben egy zenével, mozgáselemekkel gazdagított komplex színházi élményt nyújt. 

Az egyik főszereplő egy ifjú tehetség, Bánföldi Szilárd. A friss diplomás színművész rendkívül komolyan vette feladatát, mindent elkövetett annak érdekében, hogy hiteles legyen az alakítása. 

„Én magam kértem a kollégáimat, hogy ne kíméljenek a passió során – mesélte Bánföldi Szilárd. – Ennek két oka van: egyrészt az átélésben, melynek során Jézus szenvedését kell megmutatnom, segít a valódi fizikai fájdalom. Másrészt úgy gondolom, a szenvedésnek a néző számára is hitelesnek kell lennie. Egész más, ha imitálják az ütést, lökést, taszigálást, mintha ez valóban megtörténik a közönség szeme láttára. Én sem óvom magamat, nem tompítom az eséseket. Ez a próbafolyamat elején okozott is némi gondot, egy alkalommal, amikor a földre zuhantam, megsérült a csuklóm. Egész a premier napjáig fáslizni kellett. 

 A jelenetek annyira jól sikerültek, hogy Szilárd édesanyja sem tudott elvonatkoztatni attól, hogy amit lát, az nem a valóság.

 „Tudta, hogy ez színház, de megviselte, amikor ilyen helyzetben látott engem. Utólag mesélte, hogy legszívesebben felrohant volna a színpadra, hogy megmentsen. A darab végére nagyon meghatódott, igyekezett elűzni a rossz érzéseit és őszintén örült a sikeremnek.” 

Viczián Ottó a Krónikamondó–Csillaghordozó szerepét játssza az Újszínházban bemutatott darabban.

„Kerényi Imre azok közé tartozik, akinek köszönhetem, hogy színész lettem – árulta el a Jászai Mari-díjas színművész. – Amikor megtudtam, hogy az Újszínházban az ő emlékére megrendezik ezt a darabot, nagyon reméltem, hogy benne leszek. Bármilyen szerepnek örültem volna, de ennek különösképpen. Amikor a Csíksomlyó passióban színpadon vagyok, mindig Kerényi Imre jut az eszembe, a szövegemet a legjobb tudásom szerint, a legszebben mondom el. A Tanár Úrnak ez a darabja nemcsak lenyűgöző alkotás: fontos mérföldkő a hazai színháztörténet számára is.”

Nagy Viktor, a darab rendezője azt mondta az olvasópróbán: ez egy nagyon erős darab, melynek a próbafolyamata vagy összehozza a társulatot, vagy megosztja. Az Újszínházban egységbe kovácsolta a játszókat. Ennek az összefogásnak lett gyönyörű eredménye ez a látványos előadás, amely minden nézőt megérint, függetlenül attól, hogy vallásos vagy sem.

Az Újszínház Nagyszínpadán Nagy Viktor rendezésében látható a Csíksomlyói passió című darab.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top