Szabadidő

Valóban lenézzük a takarítókat? (x)

A KSH 173 foglalkozást vizsgált meg, ahol a válaszadók szubjektív megítélése szerint a legalacsonyabb presztízsű tíz foglalkozásba került a takarító. Az utcaseprőt, a szórólaposztót vagy a segédmunkást előzi csak meg. A változás érdekében hazánk legnagyobb takarítással is foglalkozó létesítményüzemeltető vállalata, a B+N Referencia Zrt. társadalmi érzékenyítő kampányt indított.

Valóban lenézzük a takarítókat? (x)
Mindenki takarít otthon, mégis azokat, akik mindezt professzionálisan végzik: vegyszerismeretet tanultak, bonyolult gépeket tudnak üzemeltetni, mégsem becsüli meg a társadalom. Ha valamikor, akkor most a járvány idején érdemes ezt a magatartást felülbírálni.

 

– Tavaly óta terveztük, hogy elindítunk egy társadalmi érzékenyítő kampányt, ami arra világít rá, hogy a takarítók a munkájukat szinte láthatatlanul végzik, holott a társadalmunk működéséhez elengedhetetlen, amit tesznek – mondja Kis-Szölgyémi Ferenc, a vállalat vezérigazgatója. – Hosszú hónapokig folytak az előkészületek, és mire készen lettünk, hazánkat is elérte a COVID-19 fertőzés. Ám, ha valamikor, akkor ma százszorosan igaz, hogy a társadalmi megbecsülés az itthon dolgozó 45 ezer hivatásos takarítónak is jár. Mi 4.100 takarítót foglalkoztatunk, akik ma is helyt állnak a közlekedési eszközök, kórházak, és a rengeteg irodaház takarításával. A társadalom többsége a tisztaságot természetesnek veszi, de az ezt megteremtő embereket nem becsüli meg. A „Vedd észre” kampányunkkal értük állunk ki.

Valóban lenézzük a takarítókat? (x)
Köszönjünk és köszönjük meg!

– Hiszünk abban, hogy a takarítás és a takarítók ennél sokkal többet érdemelnek – veti fel Kókai Erika, a B+N marketing igazgatója. – Azt gondoljuk, hogy az emberek hozzáállása csak azért közönyös, mert soha senki nem hívta fel a figyelmet arra, hogy értékeljük azt a munkát, amit a takarítók értünk végeznek. Felelősségünk tenni ennek a foglalkozásnak a megbecsüléséért, hiszen ha ez így marad, hamarosan nem lesz, aki kitakarítja az országot.

Valóban lenézzük a takarítókat? (x)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top