Szabadidő

Elmaradnak a húsvéti programok – a vidéki települések idén nem várnak látogatókat

Idén most már biztosan otthon fogjuk tölteni a húsvétot. Csodálatosan sokszínű hagyományőrző rendezvényeink elmaradnak, s sok városban, kis községben kérik a locsolkodni szerető rokonokat vagy nyaralóval rendelkezőket: ünnepekkor is maradjanak otthon.

Bezár az összes látnivaló az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Hollókőn, a Húsvéti Fesztivál is elmarad. Honlapjukon számolnak be arról, hogy szomorúan bár, de úgy döntöttek, idén Hollókő is becsukja kapuit. „Természetesen a falut nem zárhatjuk be, de arra kérünk titeket, hogy egy ideig most inkább maradjatok ti is otthon, ahogy mi is tesszük. Hollókő mindig nagy örömmel és szeretettel fogadja a hozzánk látogatókat, de most az itt élők egészségét tartjuk a legfontosabbnak, hiszen ők teszik ezt a falut valóban élővé.

A húsvéti locsolóknak készült, kézzel készített horgolt tartókában egy hollókői hímes tojás Hollókő Ófaluban. 2019-ben.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A húsvéti locsolóknak készült, kézzel készített horgolt tartókában egy hollókői hímes tojás Hollókő Ófaluban. 2019-ben.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A háromszázharminc lelkes falu közel 15 ezer vendéget fogadna a húsvéti ünnepek alatt, és több tízmilliós bevételre tenne szert. A koronavírus idejére Hollókőn zárva maradnak a múzeumok és a Küszöb információs központ is. Elmarad a körmenet, nem lesznek nyilvános rendezvények – írta meg a Népszava.

Mezőkövesd és a Skanzen is zárva tart

A matyó húsvét országunk egyik legszebb összejövetele szokott lenni. Minden évben sokszínű programokkal várják az idelátogatókat, feltámadási körmenet, néptáncegyüttesek műsorai, koncertek, mesterségek bemutatása, népművészeti kirakodóvásárok és kézműves foglalkozások, tojásfestés színesítik az ünnepséget. Idén azonban sem ennek, sem a felejthetetlen vödrös locsolkodásnak nem leszünk szemtanúi a járvány miatt.

Végtelenül kreatívan reagált a járványhelyzetre a Szentendrei Skanzen. Ételeikkel átálltak a házhoz szállításra, húsvéti menüt és kalácsot is tudunk rendelni tőlük. A játékos lelkületű rajongóiknak locsolóvers-faragó versenyt hirdettek, s az ünneplést korántsem tudják le ennyivel, akkor sem, ha otthonról kell tennünk.

Facebook-oldalukra ugyanis kitették: „Mi úgy gondoljuk, hogy akkor tesszük a legjobbat, ha idén húsvétkor mindenki otthon ünnepel. Ezért létrehoztuk a #mindenkiotthonünnepel hashtaget.

Az ezzel ellátott posztokkal szeretnénk nektek abban segíteni, hogy a mostani körülmények ellenére is minél inkább átélhessétek ezt az ünnepet – biztonságban, otthon, legyen az a nappaliban, az erkélyen vagy a kiskertben… 

Sok izgalmas dologgal készülünk, már alig várjuk, hogy lássátok!

Országszerte maradnak el a programok, Ópusztaszeren sem tartják meg idén a Szeri húsvét programsorozatot.

A Balatonnál is félnek, hogy a jó idő miatt még többen érkeznek az ünnepek alatt, ezzel veszélyeztetve a helyi lakosok egészségét. A balatonfenyvesi polgármester arra hívta fel a figyelmet a Facebookon, hogy mennyiben különbözik egy nagyváros és egy szezonon kívüli balatoni kis üdülőhely egészségi és szociális ellátó rendszere. Épp ezért felelős döntésre kéri az utazást tervezőket.

Az összeállítást készítette: Balogh Mariann, Centrál Médiaakadémia

nlc.húsvét otthon

Viszlát, húsvét! Így változtatta meg a Google kereséseket a koronavírus
Menő #maradjotthon videót készítettek a ferences szerzetesek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése