Szabadidő

Újabb nagy, hazai nyári fesztivál marad el

A szervezők már ősszel kárpótolják a közönséget, 2021-ben pedig a külföldi sztárfellépők is eljönnek.

A koronavírus-járvány miatt ebben az évben elmarad a július végére tervezett, székesfehérvári FEZEN Fesztivál. A szervezők bejelentették:  mostanra lezárultak az egyeztetések az eddig bejelentett fellépőkkel. Az már biztos, hogy az amerikai zenekarok ebben a nyári szezonban a német, olasz, spanyol fesztiválpiacok bezárása miatt nem utaznak Európába. Mindenkivel sikerült azonban megegyeziük abban, hogy jövőre bepótolják az elmaradt koncerteket. Így tehát a FEZEN 2021-en már biztosan itt lesz a Danzig, az Amon Amarth, az Anthrax, a CRO-MAGS és a Death Angel is.  

Közönség a tavalyi FEZEN fesztiválon

Közönség a tavalyi FEZEN fesztiválon (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Akik már megváltották a jegyüket a 2020-as FEZEN-re, több lehetőség közül is választhatnak:

  • Megtartják a jegyet, mely automatikusan érvényes lesz a 2021-es fesztiválra.
  • A belépő beváltható lesz azon a szeptember 11. és 13. közé tervezett programon, mely egyelőre meglepetés, a szervezésen jelenleg még dolgoznak.
  • Akinek egyik verzió sem megfelelő, visszaválthatja a jegyet.

nlc.kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top