Szabadidő

Mindenki legjobb barátnőknek hitte őket, 65 év után mondták el, hogy ők egy szerelmespár

Terry és Pat 1947-ben ismerték meg egymást, és ez a szerelem tényleg egy életre szólt. A családtagjaik évtizedekig úgy tudták, ők csak legjobb barátnők, akik spórolás miatt költöztek annak idején össze. 65 év után lett elegük a titkolózásból.

Terry és Pat évtizedek óta két párhuzamos életet éltek. Egyrészt volt a munkahelynek szóló, ahol kisminkelve, szép ruhákban jártak be dolgozni a belsőépítészeti irodába, és hasonló volt a helyzet a családjukkal szemben is: ők voltak a szeretett lányok, akik messzire költöztek otthonról, és mivel nem voltak szerencsések a pasizásban, ezért egy lakásba költöztek. Aztán valahogy úgy ragadtak egy életen át. Másrészt ott voltak egymásnak ők ketten, akik a lakásuk négy fala között szerelemben éltek, amit csak az a néhány meleg férfibarátjuk és leszbikus barátnőjük tudott, akikkel időnként összejártak és társasági életet éltek. Amikor Terry életében megjelent a Parkinson-kór, úgy érezte nincs értelme tovább titkolózni: úgy döntött, beavatja a családját a titokba. Itt kapcsolódik be kettejük életébe az Eltitkolt szerelem című Netflixes dokumentumfilm itt veszi fel a fonalat, és az ezt követő öt évet mutatja be Terry és Pat életéből.

A házasságkötés pillanata Terry és Pat között (fotó: Netflix)

Terry és Pat az Eltitkolt szerelem című dokumentumfilmben (fotó: Netflix)

Nem kell azt hazudniuk többé, hogy unokatestvérek

A két nő tudta, hogy a család ugyan szereti őket, abban mégsem voltak biztosak, hogy jól fogadják majd az új helyzetet. Főképp Terry kanadai családja volt népes, Pat azonban mindig is úgy érezte, hogy ő csak amolyan megtűrt ember náluk: mivel Terryt nagyon szeretik, ezért őt is elfogadják, de a kapcsolatuk nagyjából ki is merült ennyiben. Emiatt tartott attól, hogy a szerelmük nyílt felvállalása után ez a kissé hideg viszony esetleg ellenségeskedésbe csap át. Ugyanakkor mindkettejük egészségi állapota folyamatosan romlott, és hiába ragaszkodtak körmük szakadtáig a közös házukhoz és a közös életükhöz, egy idő után be kellett látniuk, hogy ez így már nem mehet sokáig tovább, ők már segítségre szorulnak.

Az Eltitkolt szerelemben az a jó, hogy a rengeteg archív fotónak – szerencsére Pat és Terry nem sajnálták a pénzt arra, hogy filmet vegyenek a fényképezőgépbe – és régmúltba tekintő beszélgetésnek köszönhetően egyszerre tárul fel a boldog ifjúságuk korszaka, valamint láthatjuk a mai küzdelmeiket a lassan, de biztosan megroggyanó egészségükkel, és azzal, hogy ennyi idő után őszintén felvállalják egymást. A film egyik csúcspontján össze is házasodnak egy idősotthonban a családjuk és barátaik segítségével, és amikor az anyakönyvvezető elmondja nekik, hogy ezentúl végre nem kell azt hazudniuk egymásról, hogy ők ketten unokatestvérek, tényleg könny szökik a szemükbe.

Mertek mások lenni

A film nem elégszik meg annyival, hogy kettejük szerelméről szóljon. Terry és Pat sorsán keresztül betekintést nyerhetünk abba is, milyen volt melegként élni olyan rendkívül konzervatív évtizedekben, mint az ötvenes- vagy hatvanas volt. Egy régi melegbár üzemeltetője például beszámol arról, hogy a rendőrség rendszeresen razziázott náluk, és azonnal letartóztattak minden olyan nőt, aki túl férfiasan öltözködött, a letartóztatottak neveit a foglalkozásukkal együtt pedig megszégyenítésként lehozatták a helyi lapokkal, ami a legtöbb esetben automatikusan azt jelentette, hogy az illető elveszítette az állását.

Terry sorsa ráadásul nemcsak a meleg közösségekkel, hanem a feministákkal is összekötődött. Maga is egyike volt az élharcosoknak, ugyanis már fiatalon beállt baseballozni, és Kanadából az Egyesült Államokba is úgy került, hogy szerződtették az akkoriban induló női baseball ligába, amit a legtöbb magyar a Micsoda csapat! című Geena Davis és Tom Hanks főszereplésével készült filmből ismer. Tettük akkoriban forradalminak számított: mertek mások lenni egy olyan korszakban, amikor másnak lenni szinte egyenértékű volt a bűnnel.

Pat és Terry egy archív felvételen (fotó: Netflix)

Pat és Terry egy archív felvételen (fotó: Netflix)

70 együtt töltött év

A film szép áttekintést nyújt kettejük életéről, szóba kerülnek a korai próbálkozásaik a férfiakkal – Patnek például három férfipartnere is meghalt viszonylag rövid idő leforgása alatt – , ahogy az is, hogyan jöttek rá fokozatosan, hogy az ő útjuk az, hogy ők ketten együtt legyenek, és soha ne engedjék el egymást. Az Eltitkolt szerelem erejét azonban mégsem ez adja, hanem inkább a jelenben töltött pillanatok, a két nő szembesülése az elmúlással és annak elfogadása, hogy az életük már soha többé nem lehet a régi. Izgalmas pillanat, amikor a csórónak hitt nénikékről, akik sokallják az öregotthon árát kiderül, hogy valójában több mint egymillió dollár lapul a bankszámlájukon, de ezt nem akarták bevallani a családnak, ugyanis akkor még gyorsabban az otthonban találták volna magukat. Az Eltitkolt szerelem teli van jól elkapott, őszinte és érzelmes pillanatokkal két emberről, akiket a sors egymásnak teremtett, és akik minden nehézség ellenére megtalálták a módját, hogy együtt legyenek boldogok. Terry tavaly tavasszal hunyt el, Pat pedig még ma is ott él egy kanadai idősotthonban. Hetven évet töltöttek együtt szerelemben.

Olvasnál még titkos szerelmekről?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top