nlc.hu
Szabadidő

67 évesen érettségizett Szegedi Dezső színész

Kitűnőt kapott az érettségijére a 67 éves magyar színész

A Miskolci Nemzeti Színház művésze, Szegedi Dezső 67 évesen érettségizett, és ötöst kapott a vizsgájára.
szegedi dezső színész

Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház művésze 67 évesen tett emelt szintű érettségi vizsgát idén. Mi is beszámoltunk róla, hogy a Jászai Mari-díjas színész célja nem a pályaelhagyás, hanem ismereteinek kitágítása.

A színész kedden írta meg a vizsgát, és most kiderült, milyen eredménnyel. Az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt videótelefonon, és elárulta, hogy ötöst kapott az érettségijére.

Szegedi Dezső azért érettségizett 67 évesen, mert beadta a jelentkezését a Miskolci Egyetem szociológia és kulturális antropológia szakára. Ehhez azonban emelt szintű vizsgát kellett tennie. Most ennek már semmi akadálya, szeptemberben egyetemi hallgató lesz a színészet mellett.

(Kiemelt kép: Miskolci Nemzeti Színház)

Olvass még színészekről és érettségiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top