Szabadidő

Körvonalazódik, hogy milyen lesz a 2021-es tokiói olimpia

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan egyeztet a jövő évi nyári sporteseményről.

A koronavírus-járvány betett a 2020-as tokiói olimpiának, sokáig arról volt szó, hogy idén még megtartják, de nem a tervezett időpontban, majd március végén bejelentették, hogy az esemény 2021. július 23-án kezdődik, és augusztus 8-ig tart, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül majd sor..

Koike Juriko, Tokió kormányzója szerint szükségessé válhat egyszerűsített olimpia megrendezése. A Jomiuri című lap cikkét az MTI szemlézte, közleményükből kiderül, hogy a szervezők a koronavírus-járvány hatásait elemezve különböző változtatásokon gondolkodnak: fontolóra vették a fertőzötteket kiszűrő teszt kötelezővé tételét, illetve azt, hogy a tervezettnél kevesebb néző előtt rendezzék meg a versenyeket. A versenyzők és kíséretük mellett szükség esetén a nézőket is PCR-teszteknek vetnék alá, továbbá korlátoznák a ki- és bejárást az olimpiai faluban.

az öt karika tokióban

Képünk illusztráció / Fotó: Profimedia

John Coates, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről felügyeli az előkészületeket. Elmondta, hogy mivel egyelőre nincs hatékony védekezés a vírus ellen, elképzelhető, hogy az eddigiektől eltérő olimpiára kerülhet sor

“Az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez a tokióiak, a japán emberek szimpátiájára és megértésére van szükség. Éppen ezért szükséges, hogy ésszerűsítsük, ami ésszerűsítésre szorul és egyszerűsítsük, amit egyszerűsíteni kell” – jelentette ki.

Rendhagyó sporthírek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top