Szabadidő

Légköri csoda: Budapestről is látszott a Tejút

Rövid időre olyan tiszta lett a levegő a főváros fölött, hogy látni lehetett a Tejutat.

A napok óta tartó szél és az azt megelőző esőzés extrém olyan tisztává tette a levegőt Budapest felett, hogy kivételesen szabad szemmel is ki lehetett venni a Tejutat. Alig egy hónapja a Balaton víztükre felett lehetett látni.

Míg legnagyobb tavunk esetében a szinte mindig jelen lévő vízpára, addig a fővárosban az extrém fényszennyezés miatt ez általában teljes képtelenség. Most is kizárólag azért nyílt erre lehetőség, mert a napok óta tartó, folyamatos szél teljesen kitisztította a levegőt, így a belváros milliónyi lámpája sem tudta „tönkretenni” az eget – olvasható az Időképen, ahol nagy felbontású képet is közölnek a látványról.

A Tejút a Kanári-szigetek fölött

A Tejút csillagai a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventurán fekvő Corralejo Dűne Nemzeti Parkja fölött 2020. május 28-án.
MTI/EPA/EFE/Carlos de Saa

A képhez azt írják magyarázatként, hogy azon jól kivehető referenciapont a Vega a Lyra csillagképben a jobb felső faágaknál, míg a Jupiter a nyitott égbolt és a bal alsó faágak találkozásánál látható. 

Ritka légköri jelenségek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top