nlc.hu
Szabadidő

Így él Jason Donovan, a kilencvenes évek sztárja

“Az én történetemben az a legjobb, hogy még itt vagyok és elmesélhetem” – így él most Jason Donovan

Jason Donovant popsztárként ismerte meg a magyar közönség a kilencvenes években, pedig színészként is legalább annyit letett az asztalra. De hogyan él most a Ten good reasons című sláger énekese?

Ha most hirtelen visszarepülnénk az időben úgy 30 évet, egész biztos, hogy otthon ülnék a karácsonyra kapott walkmanemmel a fejemen, és Jason Donovan bársonyos hangján zengené a fülembe, hogy “Oh, every day”. És valami hasonlót csinálna még pár millió ábrándos tinilány a bolygón. Annak, aki 2000 után született Magyarországon, valószínűleg nem sokat mond már Donovan neve, pedig a mai napig is aktív énekes-színészről beszélünk. Igaz, a popkarrierje csúcsán a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején járt ő. Ismertté azonban nem az énektudása tette.

Jason Sean Donovan 1968. június elsején született az ausztráliai Melbourne-ban, színész szülők gyermekeként. A kis Jason is hamar színpadon kötött ki, 11 évesen már játszott a Skyways című ausztrál sorozatban, és a Youtube-nak hála, ezt meg is tudjuk mutatni. A jelenetben szereplő kislány nem más, mint Kylie Minogue.

Kylie-val itt keresztezték egymást először az útjaik, de a közös történetük még több epizódból állt. Ebből szakmai szempontból a legfontosabb a Szomszédok című ausztrál szappanopera volt, melyben Jason Scott Robinsont játszotta, aki fülig szerelmes volt a Kylie által alakított Charlene Mitchellbe. A széria legemlékezetesebb része pedig az volt, amelyben ők ketten össze is házasodtak. Az esküvőt 19,6 millió ember követte a tévéképernyők előtt, és a mai napig a televíziózás történetének legjei között tartják számon azt a bizonyos részt.

Jason egészen 1989-ig játszott a Szomszédokban, és alakításáért számos díjat bezsebelt, a többi között megkapta a legjobb fiatal tehetség díjat, és 1988-ban, mindössze 20 évesen ő lett a legnépszerűbb tévés színész Ausztráliában. Ugyanebben az évben elindult popzenei karrierje is. 

Especially for you

1988 mozgalmas év volt Donovan számára: ekkor első kislemeze, a Nothing Can Divide Us, ami remek fogadtatásra talált az Egyesült Királyságban, egészen a slágerlista ötödik helyéig kúszott fel. Az igazán nagy durranást azonban az év vége hozta el – ekkor jött ki az Especially For You című Kylie Minogue-gal közös dala, ami hatalmasat tarolt világszerte, és nincs az a ‘80-as ‘90-es évek zenéit játszó nosztalgiacsatorna, ami hetente legalább egyszer le ne adná a mai napig is.

A hab a torta tetején persze az volt, hogy a két szép, fiatal sztár között akárcsak a filmvásznon, a való életben is szerelem szövődött – a rajongók legnagyobb örömére. Jasonnek 1989-ben megjelent első nagylemeze, a Ten Good Reasons, amin olyan slágerek kaptak helyet, mint a Sealed With A Kiss, a Too Many Broken Heart vagy az Every Day, melyek egymás után hódították meg a slágerlistákat, és közben Kylie karrierje is szépen haladt.

Kylie Minogue, Jason Donovan, és a Bros ikrek, Matt és Luke Goss egy 1989-es fotón (Getty Images)

Kylie Minogue, Jason Donovan, és a Bros ikrek, Matt és Luke Goss egy 1989-es fotón (Getty Images)

A két ausztrál igazi álompárnak számított, és a világ titkon abban reménykedett, hogy egy szép napon a Szomszédok forgatókönyve is valóra válik és hivatalosan is összekötik az életüket. De nem így történt.

Három éven át tartott a kapcsolatuk, de miután zenei karrierjük egyszerre robbant be, a rengeteg fellépés, és a távollét kikezdte a kapcsolatukat. Jason még évtizedekkel később, egy 2016-os interjúban is nehéz szívvel beszélt a szakításukról, ami finoman szólva nem volt túl elegáns a popdíva részéről. Azon a bizonyos napon Kylie épp Japánban lépett fel, míg Jason New Yorkban dolgozott. És egyszer csak jött egy telefonhívás, ami teljesen összetörte az ifjú Donovan szívét. Kylie ugyanis egy másik fiatal zenész, az INXS frontembere, Michael Hutchence miatt hagyta el Jasont. 

Kylie Minogue és Michael Hutchence, az INXS tragikus sorsú frontembere 1990-ben (Fotó: Getty Images)

Kylie Minogue és Michael Hutchence, az INXS tragikus sorsú frontembere 1990-ben (Fotó: Getty Images)

„Iszonyúan fájt. Nagyon hosszú időbe telt, mire meg tudtam emészteni, hogy elhagyott. Évekbe. És nemcsak az viselt meg, hogy tele voltak az újságok azzal, hogy Kylie valaki más oldalán boldog, hanem az, hogy az a valaki éppen a korszak rockistensége volt, akire titokban mindig is szerettem volna hasonlítani. Brutális pofon volt” – emlékezett vissza egy Mirrornak adott 2016-os interjúban Donovan.

Vélhetően a fájdalmas szakítás is közrejátszott abban, hogy Jason életében ezután mélyrepülés következett. Súlyos kábítószerfüggő lett, éveken keresztül legalább napi két-három gramm kokaint fogyasztott. A mélypontot Kate Moss 21. születésnapi bulija jelentette 1995-ban, amikor túladagolta magát és kórházban kötött ki. A sors iróniája, hogy a mentők megérkezéséig Michael Hutchence tartotta benne az életet. Miután aztán a sürgősségin összekalapálták, Donovan még visszament az afterpartira, hogy bocsánatot kérjen a vendégektől a kínos közjátékért, vagyis amikor a legmélyebben volt, akkor is próbált úriember maradni. 

Ugyanakkor a drogmámoros korszak még nem ért itt véget. A következő években Jason inkább színészi karrierjére koncentrált, bár megjegyzendő, hogy arról sosem mondott le, hanem a zenei pályájával párhuzamosan űzte, és hol egyik, hol másik került előtérbe, de volt, hogy össze is mosódott a kettő. Így például 1991-ben, amikor a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalben szerepelt, melynek egyik betétdala az Any Dream Will Do “mellesleg” első helyezést ért el az angol kislemezlistán. 

Új évezred, új élet

1995 után azonban a popzenei sikerek elmaradoztak, előtérbe került Jason életében a tévé és a színház. Aztán ahogy a mesében: a szerelem hozta el a pokol után a megváltást is az életébe. 1998-ban Donovan főszerepet játszott a The Rock Horror Show című előadásban, itt ismerkedett meg Angela Malloch színpadvezetővel. Szerelmüknek hamarosan gyümölcse is lett, ám Angela nem akarta, hogy egy narkós színész legyen születendő gyermeke apja, azért ultimátumot adott Jasonnek: vagy a drogok, vagy az apaság. És Jason az utóbbit választotta, így immár 20 éve, Jemma lánya születése óta tiszta életet él. Az évek során a párnak még két gyereke született, Zac 2001-ban, Molly pedig 2011-ben. Donovan pedig megtanulta értékelni az igazán fontos dolgokat az életben és példás férj és elégedett londoni családapa vált belőle.

„A családom jelenti számomra a boldogságot, ők tartanak egyben, miattuk van értelme reggelente felkelni és dolgozni. A gyerekeim születése teljesen megváltoztatta az életemet, pokoli szerencsés vagyok, hogy én lehetek ennek a három csodálatos embernek az apja. Minden, amit teszek, azt értük és a feleségemért teszem, és ez ad egyfajta világlátást. Épp ezért szoktam azt mondani, hogy nem a siker a boldogság kulcsa. A boldog élet az, ami igazi siker. Mélységesen hiszek abban, hogy ha megtalálod a helyes utat, a dolgok valahogy maguktól a helyükre kerülnek, erre én vagyok a legjobb példa. Az én történetem legjobb része, hogy még mindig itt vagyok, és elmesélhetem” – mondta egy, az ötvenedik születésnapja apropóján készült interjúban.

És hogy hogyan telnek a tisztes családapa napjai mostanság? Mozgalmasan, ahogy mindig, és ezt elég alaposan dokumentálja is, mivel igen élénk életet él az Instagramon és Twitteren. Rajongói például a közösségi médiából értesülhettek arról is, amikor tavaly tűz ütött ki a szomszédjukban és Jason egy szál alsónadrágban rohant át, hogy mentse a menthetőt.

Ami pedig a karriert illeti: játszik színházban, szokott rádiózni, a zenéléssel sem hagyott fel és több, nálunk is ismert tévés show műsorban mutatta már meg tehetségét és humorérzékét. 2011-ben például szerepelt az itthon Szombat esti lázként futó táncos műsor brit verziójában, és partnerével többször hatalmas bulit csaptak a stúdióban.

2015-ben pedig a Celeb vagyok, ments ki innen egyik színfoltja is ő volt. Megesett, hogy botcsinálta operatőrként kamerával a kezében járta körbe a tábort, hogy a tőle megszokott humorral mutassa be a nézőknek, milyen spártai körülmények között tölti társaival a napokat a dzsungelben.

Ami pedig a koncerteket illeti, tavaly fejeződött be Az én csodás életközépi válságom címet viselő turnéja, és úgy volt, hogy idén újabb fellépéssorozatra indul, ám a koronavírus az ő számításait is keresztülhúzta. A napokban viszont Instáján bejelentette, hogy a rajongóknak nincs okuk csüggedésre, a turnét  átidőzítik 2021-re.

Addig pedig marad a színház, a család és a sok-sok bolondozás.

„Azt hiszem, olyan vagyok, mint a jó bor, ami egyre érettebb lesz az idővel. Más kérdés, hogy amikor kihúzod a dugót, nem biztos, hogy azt kapod, amire számítasz.”

Ha te is a kilencvenes években voltál tini, van itt még pár cikk, amit szeretni fogsz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top