Szabadidő

Nem küldenek többé katonai helikoptert a siklóernyősök mentésére

Megváltoztatták a mentési protokollt, miután pont egy ilyen helikopter okozott tragédiát.

Július eleje óta nem küldenek katonai helikoptert a fán fennakadt siklóernyősök mentésére – írja a Népszava. A lapnak nyilatkozó Szöllösi László, a Magyar Szabad Repülők Szövetségének elnökségi tagja, repülésbiztonsági szakértő elmondta: a mentési protokoll változásáról nem értesítették őket, ezt csak “tapasztalják”.

Fotó: Unsplash

Fotó: Unsplash

Azóta három olyan esetről tudnak, amikor siklóernyőst fáról kellett menteni. Mindhárom esetben a 112-es segélyhívóra érkezett bejelentés. Ezek után riasztották a szövetségüket is, alpinistáik pedig hamar kiérkeztek a helyszínre, és anélkül mentették meg társaikat, hogy szükség lett volna a rotorszél miatt kockázatos katonai helikopterek bevetésére – idézte fel Szöllösi László.

Nem ok nélküli a változás, ugyanis júliusban lesodort egy fán épségben fennakadt siklóernyőst a segítségére küldött katonai helikopter rotorszele, emiatt pedig életét vesztette a sportoló. A júliusi tragédia idején már útban volt a baleset helyszínére az ipari alpinista, akit maga a fennakadt siklóernyős értesített, de a katonai helikopter sajnos előbb ért oda.
    
Szöllösi megjegyezte, az lenne az ideális protokoll, ha hasonló esetekben a helyszínre küldött mentő, rendőr, tűzoltó döntene róla, szükséges-e a jól képzett civilek segítsége, hiszen ők hivatásos szakemberek.

Siklóernyőzés:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top