Szabadidő

Madonna maga írja és rendezi a saját életéről készülő filmet

A Universal stúdió megállapodott Madonnával egy életrajzi film készüléséről. Az igazi érdekesség azonban, hogy az előadóművész egyben a film forgatókönyvírója és rendezője is lesz.

A sztár szerencsére nem marad teljesen magára, a forgatókönyv írásában kap segítséget, méghozzá az egyedi hangú Diablo Cody (Juno, Pszichoszingli) képében. Madonna szerint ugyan a film kitér a színészi, zenei és táncosi pályafutására is, a hangsúly elsősorban a zenén lesz, mert az vitte őt előre és éltette az életben – számolt be róla az MTI.

Madonna koncertet ad Nashville-ben (fotó: John Shearer/Getty Images)

Madonna koncertet ad Nashville-ben (Fotó: John Shearer/Getty Images)

A 62 éves Madonna hozzátette, hogy sok olyan története van, amelyet korábban nem osztott meg a nyilvánossággal, ezeket és élete hullámhegyeit és hullámvölgyeit is szeretné beilleszteni a történetbe. A film producere a Sony stúdió korábbi vezetője, Amy Pascal lesz, aki az  Madonnával az ikonikus Micsoda csapat! című filmben dolgozott már együtt. A 62 éves popsztár 2008-ban debütált filmrendezőként a Mocsok és bölcsesség című produkcióval, 2011-ben pedig W. E. címmel rendezett történelmi drámát VIII. Edward brit uralkodó és az amerikai Wallis Simpson szerelmi történetéből. Az énekesnő legutóbbi albuma, a 2019-ben kiadott Madame X volt, pályája alatt lemezei 335 millió példányban keltek el világszerte. Egyelőre még nem tudni, ki játszhatja a főszerepet, de a szakmai pletykák szerint Florence Pugh (Fehér éjszakák), Julia Garner (Ozark), Riley Keough (American Honey) és Haley Bennett (A lány a vonaton) lehet esélyes.

Olvasnál még Madonnáról?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top