Szabadidő

Stork Natasa: „Visszajutott hozzám, hogy Natasa nem elég jó nő a szerephez”

Bár a pandémia miatt a magyar mozik látogatottsága is visszaesett, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre vetítései mégis magas nézőszám mellett mennek. A szerelmes film főszerepét a csodás Stork Natasa játssza, akit még nem ismernek eléggé a nézők. Ezen a helyzeten változtatnunk kellett, ezért leültünk vele beszélgetni.

A legtöbb színésznőnek magával egykorú, vagy fiatalabb karaktereket kell játszania. Meglepődtél, amikor felkértek arra, hogy egy nálad idősebb, negyvenes nő bőrébe bújj?

Mikor Horvát Lili megkeresett, nem gondoltam, hogy megkapom ezt a szerepet, mert valamiért mindig nálam fiatalabb karakterek kapcsán gondolnak rám. A Felkészülés előtt egyszer fordult elő, hogy komoly, érett nőt játszhattam, de ezt is inkább a helyzet szülte. Tíz évvel fiatalabb egyetemistákkal dolgoztam egy vizsgaelőadásban, és ez a környezet hirtelen tapasztalt nővé minősített egy-egy estére. Nagyon élveztem, és jó bázis is volt ez, mikor elkezdtünk Márta karakterén dolgozni. De mivel a koromnál sokszor – azt hiszem – kajlábbnak látszom (nevet), nem csodálkozom, hogy nem rám gondoltak, ha érett nőket kellett eljátszani.

Mondhatjuk akkor, hogy a Felkészülés… egy fordulópont az életedben, ami után már nőket, és nem lányokat játszhatsz?

Nem mindig látszik, de azért van ebben a karakterben is valami kislányos sebezhetőség. Arra szigorúan ügyeltünk Lilivel (Horvát Lili, a film rendezője – a szerk.), hogy ez nehogy túl nagy teret kapjon, és más irányba vigye a figurát. Néha megengedő volt, például mikor Drexler János először várja Mártát a kórház előtt. Ott van egy olyan mosoly, ami nem feltétlenül az öntudatos, érett női karakterből következik. Viszont az összes kórházi jelenetben arra volt szükség, hogy határozott és önbizalmat sugárzó nő legyek. Vagy sikerült, vagy nem. (nevet) Ezért meg kellett dolgozni, de egyrészt imádom az ilyen feladatokat, másrészt nagyon tetszik, hogy ez a két szélsőség – ahogy az életben, úgy ebben a filmben is – megfér egy karakterben. Mártának – aki az egyik percben még magabiztos idegsebész – az érzelmek világába tévedve bekapcsol a szülei elvesztése előtti, gyerekkori énje.

Forrás: Mozinet

Forrás: Mozinet

Örültél, hogy végre olyan szerepet kaptál, amiben az általad említett kajlaság annyira azért nem jellemző?

Nagyon, és közben tisztában voltam vele, hogy mekkora feladat. Egy új gesztusrendszert kellett felépítenünk, kikísérleteznünk Lilivel. De ez az egyik legizgalmasabb terület. A színészek, pláne a színésznők életében néhány évente van valami korszakváltás, amikor tudatosítani kell, hogy a testük, az arcuk aktuálisan mit jelent, és megkeresni, hogy ezzel milyen gesztusok működnek jól. Időről időre frissíteni kell a rendszert. Ehhez kegyetlen őszinteségre van szükség önmagunkkal szemben, elfogadásra, és némi humorra.

Ennyire tudatosan építkezel?

Ez tudatos és ösztönös egyszerre. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy színésznő egységben tudjon maradni a korával. Ennek van valami jó üzenete.

Te mit jelentettél 25, 30 és 35 évesen?

Emlékszem, hogy a főiskolán mindig rafinált, bonyolult női karaktereket szerettem volna játszani, de annyira kislányos volt az arcom, hogy ezek a szerepek sokáig várattak magukra. Azokhoz a nőtípusokhoz, amik izgattak, amiket kerestem a filmekben, jóval később lett csak közöm. Egyébként a mai napig szeretek különböző karakterek kapcsán referenciafilmekhez nyúlni.

Ettől elég sok színész ódzkodik, mert félnek, hogy csak másolni fognak egy másik színészt.

Nem feltétlenül másolásról van szó. Akit megszeretek, az hat rám. És én keresem ezeket a hatásokat. Imádom nézni, ahogy más színészek dolgoznak. Szeretnék valamit elkapni, megérteni belőle. Ez ma valami önképzési módszer számomra, de gyerekkoromban is csináltam, mielőtt kitaláltam volna, hogy színész leszek. Képes voltam egy filmet vagy egy jelenetet egymás után akárhányszor újranézni, hogy elcsípjem a titkát.

Kicsit elkalandoztunk attól, hogy mit jelentettél 25, 30 és 35 évesen…

Emlékszem, 25 évesen elsírtam magam, mikor egy rendező azt mondta, hogy ’komika’ vagyok. 30 évesen pedig erre voltam a legbüszkébb. Arra törekedtem, hogy átüssön valamifajta humor azon, amit csinálok. Azt éreztem, hogy a legdrámaibb történeteket is így tudom pontosan megközelíteni. A mostani időszakra még nincs ilyen rálátásom. Érdekes volt nézőként szembesülni vele, hogy mit jelentek a vásznon. Belülről sokszor másmilyennek éreztem magam. Gyakran képzeltem magam sebezhetetlen, kemény nagykutyának, de amikor láttam az első összevágott anyagot a filmből, néztem, hogy ki ez itt, ez a csaholó kiskutya? (nevet)

Szerintem erősnek tűntél. Főképp azokban a jelenetekben, amikor az orvos kollégáid beszólogattak neked azért, mert nő vagy, és mert külföldön dolgoztál.

A lehető legelegánsabban akartam lereagálni azokat a helyzeteket, amikor az idősebb férfi orvosok lekezelően beszélnek az orvosnő kollégájukkal. Ez fontos része Márta kifinomult intelligenciájának.

Színészként is lehet találkozni azzal, hogy az idősebb férfi színészek dominálnak a szakmában?

Azt látom, hogy igazán nagyszabású, karizmatikus férfi színész kevesebb van, miközben több a férfi szerep, mint a női. Sok zseniális korombeli és idősebb színésznő van, és kevés partner.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Arra gondolsz, amire például Herendi Gábor panaszkodott a Kincsemnél, hogy nagyon kevés a negyven fölötti, sztáralkatú férfi színész nálunk?

Szerintem nem alkat, hanem formátum kérdése, de nagyjából igen.

Ezért kellett melléd visszahozni Bodó Viktort, aki már elég rég visszavonult a magyar filmes élettől?

Rajta, és a játékán lehet érezni, hogy egy kivételesen okos ember, nagy kaliber, és ez ott van, látszik a vásznon.

Ha jól tudom, Bodó Viktor tanított téged az egyetemen. Nem volt furcsa ezután együtt játszani?

Furcsa volt, de ez sokat hozott a konyhára. Bennem megmaradt a régi időkből valami távolságtartó rajongás irányába, ami jó táptalaj volt. Közben iszonyú szórakoztató is Viktorral dolgozni, zseniális humora van. Volt, hogy kifejezett koncentrációt igényelt felvétel előtt, hogy abba tudjam hagyni a nevetést. (nevet)

Édesapád, Stork Csaba híres filmes díszlettervező volt. Hogyhogy nem az ő útját követted a pályán? Miért a színészet felé kacsingattál?

Tervrajzok és vonalzók között nőttem föl. Volt egy íróasztala rotringokkal, gyönyörű színes ceruzákkal, ezüst meg arany filctollal, amikhez nekem tilos volt hozzányúlni. Ő ezeket becsben tartotta és nagyon szerette, ezért féltékeny voltam rájuk.

A rajztehetséget nem örökölted tőle?

Sokáig jártam rajziskolába, szerettem rajzolni, de kíváncsi voltam, hogy a kreativitásomat azon kívül hol lehet kamatoztatni. Akkor a művészeti ágak közül legintenzívebben a filmek hatottak rám. Az általam csodált, ikonikus női karakterek a színészet felé csábítottak. De sok dologban hasonlítok apukámra. A szisztematikusságot, a makacsságomat tőle örököltem.

Ha jól tudom, a Felkészülésre hónapokat készültél, és már az Isteni műszakhoz is betanultál egy gyufatrükköt és megtanultad horvát nyelven a szerepedet, pedig az csak egy mellékszerep volt. Ez a fajta színészet nem annyira jellemző Magyarországon, nálunk inkább azt látni, hogy a színész beesik a színházi próbáról a forgatásra, a forgatás után meg este még elmegy fellépni.

Ezt nem tekintem áldozatnak, épp ellenkezőleg. Ez az én luxusom. Akkor szeretem legjobban a munkát, ha molyolhatok vele, ha ennyire belefeledkezhetek a részletekbe. Nagyon élvezem, amikor megengedhetem magamnak, hogy egy szerep kidolgozása lassú folyamat legyen.

Forrás: Mozinet

Forrás: Mozinet

Gondolom, nem járt bónusz azért, hogy több agyműtétet is végignéztél.

Ez a felkészülés része volt. Szorongó típus vagyok, és már régen rájöttem, hogy az előkészületekkel kapcsolatos munkával tudom a szorongásomat legjobban levezetni. Így tudok aztán élesben a legjobban fókuszálni, megszűnnek a pótcselekvések a kamera előtt, vagy a színpadon.

Milyen volt a kórházba bejárni és műtéteket végignézni heteken át?

Hetente egy napot jártam be a film orvosszakértőjéhez, Vitanovics Dusán idegsebészhez a kórházba, és hajnaltól ott voltam vele akár este tízig. Ez egy beavatási szertartás is volt. Dusan nagyon segítőkész, és persze sokat ugratott. Egyszer egy ambuláns rendelésen ültem mellette fehér köpenyben, remélve, hogy nem keltek feltűnést, ő meg egy óvatlan pillanatban megkérdezte, hogy „Doktornő, ön szerint?” (nevet)

A műtétek esetében távolságtartóan a háttérből figyeltél, vagy odaállhattál közvetlenül a műtőasztalhoz?

Odaálltam. Illetve odaállítottak.

Nem lettél rosszul?

Egyszer. Jellemző módon a sokadik műtétnél ütött be a krach, amikor már vagányabb voltam. (nevet) A sterilitás miatt úgy kell tartani a műtőben a kart, hogy mindig feljebb legyen a kéz, mint a könyök. Ez azért kihívás, mert ezek általában nagyon hosszú műtétek. Tehát álltam ott elszántan feltartott kézzel, mikor egy műtősnő odaszólt kedvesen, hogy tegyem csak a betegre. Mondtam, hogy köszönöm, jó így. Aztán felfogtam, hogy ez nem egy lehetőség, hanem utasítás. Rossz érzés volt, hogy valakit ott operálnak – gerincműtét volt –, és nekem rajta van a kezem. És itt elkezdett kimenni a fejemből a vér.

Mit gondolsz, nagyon más lett volna az alakításod, ha kimarad ez a kórházi felkészülés?

Igen, én ebben hiszek. Lili fogalmazta meg, hogy egy idő után már nem vagy turista ebben a közegben. Egyszer csak kikopnak az oda nem illő hangok, mozdulatok. Akklimatizálódsz.

Az előző nagyjátékfilmes szerepedben, az Isteni műszakban még 2013-ban láthattunk. Miért tartott eddig, hogy visszatérj a nagy vászonra?

Nekem is csak sejtéseim vannak. Az Isteni műszak Tányája egy speciális női főszerep volt: általában telefonálni látjuk, és idegen nyelven beszél. Máig megkérdezik, hogy ugye ott le vagyok szinkronizálva. Visszahallottam, hogy felmerült a nevem egy film kapcsán, és aki csak Tányaként ismert, azt mondta, nem leszek elég ’jó nő’ a szerephez, meg ilyenek… Nem tudom. Ez a szakma se nem empatikus, se nem igazságos, ugyanakkor ez is része a játéknak. Nem elég, hogy szereted csinálni, kell, hogy a munka is szeressen téged. A sok visszautasítás, kritika egy olyan mentális teher, amivel egy színésznek számolnia kell. Ha megengedem magamnak, hogy ez elvegye a kedvem, akkor elbukom a következő lehetőséget is. Szóval igyekeztem nem foglalkozni vele, hogy miért nem kapok megint filmszerepet, hanem a feladatomra koncentrálni.

Jól érzem, hogy téged ebben a szakmában nem a pénzkeresés motivál?

Jó érzés, amikor megfizetik, amit csinálok, de nem ez motivál. Képtelen lennék színészi munkát anyagi szempontok alapján elvállalni. Ha egyszer gyerekem lesz, valószínűleg ki kell találnom emellett valami biztosabb megélhetési forrást. A sors eddig mindig megoldotta, hogy miből éljek. Elég sok külföldi színházi munkám volt, amik eltartottak. Majdnem minden évben játszottam külföldön az utóbbi időkben. Dolgoztam Párizsban, Brüsszelben, Hamburgban…

Ezekkel a munkákkal téged hogyan találnak meg? Honnan ismernek?

Mindig azt mondták, hogy akartak egy magyar színészt a csapatba. Ez itthon nem köztudott, de Európa-szerte jól cseng színházi körökben, hogy `magyar`. Biztos mellettem szólt az is, hogy nem vagyok kőszínházhoz szerződve, így viszonylag rugalmas vagyok, és hogy sokat improvizáltam itthon, ami egy jó skill-nek számít ezekben a helyzetekben.

Forrás: Mozinet

Forrás: Mozinet

Milyen nyelven játszol?

A próbákon a munkanyelv az angol, de előadásban volt már egy kevés francia szövegem, és tavaly egy svájci munkában majdnem végig németül beszéltem. Csak keveset tudok németül, betűről betűre tanultam meg a szöveget. Életem egyik legnagyobb technikai kihívása volt.

Gondolom, egy általad nem beszélt nyelven nem improvizálsz.

Azt hiszem, Isabelle Huppert mondta, hogy a színészet mindig improvizáció. Én is ebben hiszek, kötött szöveg mellett is ezt keresem.

Hajtasz arra, hogy egyre több ilyen külföldi színházi munkád legyen?

Nem hajtok. Örülök ezeknek a megkereséseknek, de ezek az időszakok azért megterhelőek is. Nagy szervezést igényelnek, a Budapesten futó előadások miatt folyamatosan ingáznom kell. Ott kint elszigetelten élek, csak a készülő előadással foglalkozom, nehezebb kiereszteni a gőzt. Itthon is középpontban van a munka, de azért itt könnyebb megtalálni a kikapcsolódás módját.

Nehéz mindig ilyen nagy lángon égni?

Nem gondolom, hogy szétégetném magam. Keményen dolgozom, de közben odafigyelek a fizikai és a mentális egészségemre is, és a jó munka feltölt. Ettől függetlenül nemrég eszembe jutott, hogy nem lenne rossz kihagyni egy színházi évadot. Nem azért, mert belefáradtam volna, inkább hogy legyen rálátásom arra, ami velem történik. Mondjuk idén nem fog összejönni ez a szünet, már látom. (nevet)

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Plusz lesz még egy másik filmed is Szilágyi Fannival, a Veszélyes lehet a fagyi.

Azt még forgatjuk. A nyári jeleneteket fölvettük, az őszieket október közepén kezdjük.

Az is főszerep?

Igen. Ráadásul ikreket játszom.

Azért ez a film és a Felkészülés… elég jó kárpótlásnak tűnik a hét film nélküli évért.

Mikor Horvát Lilivel befejeztük a forgatást, azt gondoltam, hogy valószínűleg ilyen nem lesz többet, de már megérte ezt a szakmát tanulni. Aztán egy éven belül jött Szilágyi Fanni. Most velem vannak az angyalok.

Olvasnál még jó filmekről és sorozatokról?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top