nlc.hu
Szabadidő

Újabb rémes restauráció Spanyolországban

Kiakadtak a spanyolok az elbaltázott szoborfelújítás láttán

„Még az étvágyam is elment, mikor megláttam a szobor új arcát” – mondta az egyik palenciai lakos.
Kiakadtak a spanyolok a kontár szoborfelújításon.

Nem a jó okból lett világhírű Palencia városa az elmúlt napokban. Történt ugyanis, hogy a spanyol városka úgy döntött, felújítja az egyik helyi irodaház homlokzatán található szobrot. Csakhogy a felújítás finoman szólva is rémesen sikerült, az egykor emberszabású szobor pedig most leginkább egy rajzfilmfigurára hajaz.
 
Még az étvágyam is elment, mikor megláttam a restaurált szobrot” – mondta az egyik helyi lakos, majd hozzátette, a környékbeliek csak „palenciai krumplifejként” emlegetik az elbaltázott szobrot.

 
Legyen bármilyen furcsa is, Palencia csupán a sokadik az elmúlt évek rémes restaurációinak történetében. 2012-ben a szintén spanyol Borja városára figyelt a világ, miután egy önjelölt restaurátor „felújította” a helyi templom Jézus Krisztust ábrázoló freskóját, ami ezután inkább hasonlított egy majomra, mint a megváltóra.
 
Egy másik, ugyancsak spanyol esetben, 15. századi Jézust és Máriát ábrázoló szobrok felújítása siklott félre: olyannyira, hogy a gondatlan kezelés után a két szobor világoszöld és rózsaszínűre változott – írja a BBC.

Íme, néhány elbaltázott restauráció: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése