Drukkoltál annak, hogy Murder és Scully ügynök között több legyen mint munkahelyi kapcsolat? Nem igazán értetted, hogy a Jóbarátok alkotói miért boronálták össze Rachelt és Joeyt, miközben nyilvánvaló, hogy a népszerű sorozat nagybetűs párja nem más mint Rachel és Ross. Szerinted Bella Swannak Jacobot és nem Edwardot kellett volna választania? Vagy volt, hogy zavart, hogy kedvenc krimisorozatod egy idő után főként arról szólt, hogy két szereplő évődik egymással? Nem vagy egyedül, ahogyan teljes természetes az, hogy fáj, ha az egyik kedvenc karakterünket meghal vagy véget ér a sorozatunk, ugyanúgy

természetes az is, hogy ha egy idő után drukkolsz annak, hogy kedvenc tévés, filmes vagy könyves sorozatod szereplői egymásba szeressenek, hogy azon spekulálsz vajon összejönnek vagy sem. 

Ez ugyan erős általánosításnak tűnhet, de szerelmesek vagyunk a szerelembe, mert szerelmesnek lenni alapvetően csodálatos dolog, és ebből az érzésből akkor is ragad ránk egy kicsi, ha éppen minket éppen elkerülnek az érzések. Ralph Waldo Emerson amerikai író, költő és lelkész 1841-es esszéjében is megírta, hogy ez az emberi természet, szívesen foglalkozunk mások magánéletével, közkedvelt társalgási téma ez, és elég elkapni két ismertelen vágyakozó pillantását, már rögtön foglalkoztatni kezdi az embert, hogy vajon mi lesz velük, egy pár alkotnak majd. És ugyanígy elkezdi piszkálni a fantáziánkat ennek a lehetősége, akkor is ha két fiktív karakterről van szó, főleg, ahogyan egyre jobban behúz minket a világ, amiben élnek, egyre jobban kötődünk hozzájuk, és tulajdonképpen az ismerőseink lesznek.

Szerelem van a levegőben

Dr. Jared DeFife, az atlantai Emory Egyetem oktatója a Huffington Postnak elmondta, részben a Zeigarnik-effektusként ismert pszichológiai jelenséggel magyarázható az, hogy virtuális kerítő lesz belőlünk. Ez a jelenség a nevét egy orosz pszichológusról kapra, és a lényege, az, hogy az emberek befejezetlen dolgokra könnyebben visszaemlékeznek, mint a befejezettekre, vagyis a lezáratlan ügyek, nyitott kérdések nem hagynak nekünk nyugtot. És az, hogy két karakter között akár lehetne is valami, az tulajdonképpen egy lezáratlan probléma, amit azzal próbálunk feloldani, hogy szépen összeboronáljuk őket. Ez lehet az ún. fanfiction (szószerinti fordításban rajongói irodalom) vagy fanart (rajongói rajzok, festmények és más alkotások) eredője is.

Bizonyára vannak, akik úgy gondolják, az, hogy valaki drukkol egy fiktív párnak, ne adj isten, még annak valamilyen kreatív formában hangot is ad, továbbgondolja a történetüket, azt jelenti, hogy valószínűleg egy nagyon magányos, megszállott ember, aki nehezen tud kapcsolatot teremteni másokkal. Ugyan a rajongás valóban tud patológiás méreteket ölteni, de Dr. Jared DeFife szerint az, hogy érzelmileg kötődni kezdünk nem létező emberekhez, hogy ellamentálunk azon, hogy vajon X és Y összejön-e az teljesen normális, és a legtöbb embernek, akit foglalkoztatnak ilyen kérdések, nem küzdenek semmilyen kötődési problémával, sőt, szerinte ez annak is a jele, hogy az illető empatikus, törődik másokkal.

És abban általában nem találunk semmi kivetnivalót, ha emberek ismerőseik, rokonaik, munkatársaik szerelmi életével foglalatoskodnak, de – ahogyan már írtuk – tulajdonképpen kitalált karakterek, sőt, a híresség is egy idő után az ismerőseinké válnak, még akkor is, ha kissé egyoldalú a kapcsolat. Ráadásul a közösségi oldalaknak köszönhetően a sztárok és a rajongók közötti fal még inkább elvékonyodott, még jobban belepillanthatunk az életükbe, ettől ezek az ún. paraszociális kapcsolatok még szorosabbá válnak.

Persze már jóval ezek megjelenése előtt is közérdeklődésre tartott számot, hogy melyik híresség kivel jár, vagy éppen kivel kellene járnia. És nagyon sok érdekes aspektusa van még annak, hogy fejben miért boronálunk össze embereket vagy miért drukkolunk olyan pároknak, akiket nem is ismerünk. Az álmodozás és a fantáziálás – persze csak az egészséges mértékben – segít kicsit kiszakadni a saját világunkból, és egy kicsit úgy érezhetjük, hogy a mi kezünkben van a gyeplő. Nem véletlenül volt egész Nagy-Britannia oda és vissza, amikor kiderült, hogy Károly herceg és Lady Diana jegyben jár. A Diana: In Her Own Words című dokumentumfilmben is elhangzik, hogy valószínűleg az embereknek ez a kapcsolat adott hitet és erőt a Theatcher-korszak kellős közepén. És persze sajnos az ő házasságuk a bizonyíték arra, hogy az álomvilág sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal, és persze Diana hercegnő pont azzal lopta meg magát milliók szívébe, hogy ugyanolyan esendő ember volt mint mi, és hogy könnyen lehetett volna azonosulni annak ellenére, hogy a brit királyi család tagja volt.

És itt eljutottunk egy fontos ponthoz, mégpedig az, hogy az ismeretlen emberek vagy a fiktív karakterek mennyire illeszkednek bele a mi kis világunkba. Dr. Lynn Zubernis pszichológus és lelkes rajongó, és több könyvet is írt a rajongás témakörében. Az, hogy miért kezdünk el nem létező emberek szerelmi életén agyalni, az szerinte a John Money szexológus által előszeretettel használt szerelemtérképekkel is összefüggésbe hozható. A szerelemtérkép tulajdonképpen egy sablonhalmaz arról, hogy számunkra milyen az ideális pár, illetve az ideális kapcsolat, és már egészen kisgyermekként elkezdjük felépíteni ezeket a tulajdonsághalmazokat, amiket tapasztalataink folyamatosan alakítanak.

Ship, ship, csók, aaa

A fiktív személyek összeboronálása, szerelmi életük továbbgondolása pedig sokkal régebb óta van jelent mint azt gondolnánk. Egyesek szerint már az ókorban is volt ún. fanfiction. Példaképpen a Heroides (Hősnők levelei) szerelmi elégiákat hozzák fel. A műfajt Ovidiusz alkotta meg, és a költemények tulajdonképpen  mitológiai hősnők (pl. Helena, Medea, Phaedra) szerelmes levelei férjükhöz vagy kedvesükhöz. És ott vannak Jane Austen művei, ami több rajongójának fantáziáját is beindította Sybil Brinton, egy gazdag brit asszony 1913-ban jelentette meg az Old Friends and New Fancies című könyvét, amiben Austen regényeinek különböző szereplőit rendezte össze egy kicsit más felállásban mint ahogyan azt a híres írónő tette. 

Ugorjunk egy pár évtizedet: az 1970-as és 1980-es években a Star Trek sorozat két főkarakterének, Kirk kapitánynak és Spocknak a szakmai és baráti kapcsolatát értelmezték újra a rajongók, de az ún. nevezett shippingkultúra legnagyobb mérföldkövének az 1990-es évek legnépszerűbb sorozatát, az X-aktákat tartják. Rajongók ezrei szerették volna, ha a természetfeletti jelenségek után nyomozó két FBI-ügynök Scully és Mulder összejön. Ők lettek az ún. shipperek, és jó úton jár az, aki azt gondolta, hogy ez a kifejezés a párkapcsolat angol megfelelőjéből, a relationshipből ered. Persze volt ellenzéki frakció, a noromokat (no romance rövidítése) inkább újabb rejtélyek, szörnyek és összeesküvéselméletek érdekelték, nem az, hogy a két főszereplő egy pár lesz-e vagy sem. És az internetnek köszönhetően a világ szélesre nyitotta a kapuját a shipperek előtt, könnyebb volt közösséget építeni, megosztani egymással a gondolataikat, hogy ki milyen olyan apró kis információmorzsák egy-egy részben, ami arra utalhat, hogy ebből a kapcsolatból még bizony lesz valami.

Egy újabb lökést adtak a shippingkultúrának azok a rajongók, akik a pokémonos Team Rocket tagjait hozták össze, nekik köszönhetően tűntek fel egyre több internetes rajongói csoportban a shipperek. Most pedig már ott tartunk, hogy akár milliókat is lehet kaszálni azzal, ha valaki úgy dönt, a rajongóként továbbgondolt történetét a nyilvánosság elé társa, így született meg A szürke ötven árnyalata regénysorozat is, amit ugye E.L. James az Alkonyat-könyvek hatására kezdett el írni. Ezt a sorozatot lehet szeretni vagy nem szereti, de a kiadók állítólag nagyon örülnek annak a vérfrissítésnek, amit a fanfiction jelent.

Maga a shipping és a rajongói irodalom sokat változott, egyre kevésbé kötött műfaj ez, a rajongók nem feltétlenül tartják magukat ahhoz, hogy mit diktál logika, mi fér bele az eredeti történetbe, és most már magukat is egyre jobban beleépítik a történetekbe, sokkal nagyobb teret kap az önkifejezés. Nem véletlen lett külön műfaj az, amikor azonos nemű szereplőket boronálnak össze, hiszen az LMBTQ-közösség tagjai számára mint egy marginalizált kisebbség tagjaként, ez is sokat segíthet abban, hogy megtalálják a helyüket a világban, hogy felvállalják magukat.

A szerelem sötét verem

Persze a rajongói kultúrának, a shippingnek megvannak az árnyoldalai is, ha összeboronált pár nem kerül be az ún. kánonba, tehát nem lesz szerves és mindenki által elfogadott része a történetnek, akkor sokan úgy érzik, hogy személyesen őket éri támadás, és rajongói csoporton belül és azon kívül is komoly ellentéteket szül, és ez gyakran internetes zaklatás formájában csapódik le. És van, amikor egy harmadik félen csattan az ostor, amikor pár évvel ezelőtt kiderült, hogy Amanda Abbington alakítja majd a Sherlock című sorozatban, Mary Morstant, John Watson szerelmét, a színésznő halálos fenyegetéseket kapott, és le kalappal előtte, mert valamelyest megértőnek tűnt. 

– nyilatkozta Abbington, aki – hogy legyen még egy furcsa a csavar a történetben – a való életben egy párt alkot a John Watsont alakító Martin Freemannel.

És hogy az alkotók mennyire hajlandók beépíteni a történetükbe a rajongói fantáziákat, az változó. A Harry Potter filmek rajongói közül sokan szerették volna, ha Hermione és Harry lesz a szerelmespár, de végül Hermione Ron szerelme lett. J.K. Rowling állítása szerint sokáig nem tudott arról, hogy vannak shipperek, és hogy milyen komoly közösség ez, és egyébként volt olyan nyilatkozata, ami alapján úgy tűnik, hogy ő is megbánta, hogy ragaszkodott eredeti elképzeléséhez.

És jöjjön egy másik példa, míg az Így jártam anyátokkal sorozat elején mindenki annak drukkolt, hogy Robin és Ted összejöjjön,  ám ahogy haladtunk előre, egyre nagyon rajongótábora lett a Robin és Barney párosnak, és a készítők úgy döntöttek, rendben, jöjjön, aminek jönnie kell.  Majd a sorozat lezárásnál jött az óriási csalódás volt, a fináléban ugyanis kiderült, Barney és Robin elvált, és mégis Ted lett a befutó. Persze ez a közfelháborodásnak a sorozat sikerére semmi hatása nem volt, hiszen az utolsó pillanatban lett keresztülhúzva a shipperek számítása.

Az érem másik oldala

Az, hogy egy romantikus vígjátékban (szinte) minden a szerelemről szól, az teljesen rendben van, de valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy úgy érezzük, egy filmet vagy egy sorozatot teljesen félrevisz egy romantikus szál, és túl hangsúlyossá válik az, hogy két karakter összejön-e vagy sem. Mármint nyilván a kitalált karakternek is (a maguk módján) érző lények, és természetes hogy néha szerelembe esnek, ezt senki nem vonja kétségbe, de indokolatlan vagy zavaró szerelmi szálak sorozatokban és filmekben is bőven találni, sőt, minden más kultúrtermékben, például a könyvekben is.

A GoodReads oldalán volt is egy szavazás arról, hogy kit miért zavarnak a regényekben a romantikus cselekményszálak. A voksolásból kiderült, azért vannak olyanok is,, akik szerint nincs baj egy kis szerelemmel, de azok közül, akiket ez irritál, legtöbben azt a választ jelölték meg, hogy vannak történetek, amik egyszerűen nem igénylik, hogy legyen benne romantika, és hogy igen, az írók közül nem mindenkinek sikerül jól megírnia az ilyen cselekményszálakat. Volt, akik szerint azért zavaró, mert ez azt sugallja, hogy csak a szerelem által tudunk kiteljesedni, hogy egy másik emberrel való kapcsolatunk határoz meg minket, ez a boldogság kulcsa. Volt, aki szerint meg pedig ha a szerző erőlteti, hogy két karakter között legyen valami, akkor fennáll a veszélye annak, hogy azzal vattaként próbálja majd kitömni a történetben tátongó lyukakat.

Persze jó esetben a szerelmi kapcsolatok egy új réteget adhatnak a történethez, nagyobb lesz a tétje bizonyos döntéseknek, de segíthetnek abban is, hogy egy kicsit oldják a drámai feszültséget, kicsit levegőhöz jussunk, és persze  egy ilyen személyes szállal jobban be lehet húzni közönséget, lásd mindent, ami feljebb írtunk. De nagyon félre tud vinni bármilyen történetet az, ha az írók, alkotók nem vigyáznak, ha a fő cselekményszál elkallódik, ha arra rátelepszik a szerelmi szál, miközben nem viszi előre az eseményeket. Annak mindenképpen gyanúsnak kell lennie, hogy ha igazából a történetnek enélkül is van értelme, sőt, sokkal élvezetesebb is, ha a szerelmi szálat teljesen figyelmen kívül hagyjuk. 

Persze hagyni kell valamennyire a romantikus cselekményszálat is lélegezni, mert az is zavaró lehet, ha nem értjük, hogy két karakter miért is jött össze, mert nincsen jól felvezetve, megalapozva ez a sztori, és egy történeti kényszerházasságról van szó. Így volt ez Kylo Ren és Reynél, nagyon sok Star Wars rajongó szerette volna, ha ők összejönnek, és -vigyázat, spoiler – amikor megtörtént, az elég kurta és furcsa módon történt, és emiatt is sokan csalódottan távoztak a moziból. 

De miért van szükség arra, hogy mindenhol legyen szerelmi szál? A Redditen több beszélgetés indult ezzel kapcsolatban, és itt találtunk egy nagyon érdekes magyarázatot. Az okokat a filmipar hajnalán kell keresni. Pontosabban még régebbre kell visszamenni, akkor amikor még mozgókép nem, csak színház létezett. Mivel a színdarabban csupán kevés helyszín van, ezzel újabb és újabb karakterek feltűnésével viszik előre a sztorit, a film ilyen szempontból sokkal, de sokkal szabadabb műfaj, nincs szükség annyira szereplőre, viszont jobban ki lehet domborítani, milyen egymáshoz való viszonyuk, és hát igen, az nem lenne életszerű, ha csak baráti, rokoni vagy szakmai kapcsolatokról szólnának a filmek.

Az interneten rengeteg felsorolást találni arról, hogy melyek volt a filmtörténet legkevésbé indokolt szerelmi szálai, bár ez nyilván egyéni ízlés kérdése is, hogy ki mit találnak annak, de szinte mindig élen szerepelnek a különböző szuperhősös történetek, valamiért ezeknél fájlalja a közönség legjobban a szerelmi szálat. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy két akciójelent között tényleg nincs idő karakterfejlődésre, bizonyos háttérszálak kibontására, és ugye nincs mindenki tisztábban a különböző karakterek képregényes eredettörténetével, másrészt ilyen filmeket nem is azért nézünk, mert szeretnénk jobban megismerni a szuperhősök emberi oldalát, csak hang legyen és fények, ennyi. 

Dúl a szerelem a képernyőn:

• Óriásit kaszálnak a török sorozatokkal, kielemeztük, hogy miért
• „Az élet rövid, beszélj gyorsan” – Ezért imádjuk a 20 éves Gilmore Girls sorozatot
• Az 5 legszebb szerelmes film, amit legalább egyszer neked is látnod kell!