nlc.hu
Szabadidő

Meghalt Vass Gábor

Meghalt Vass Gábor, az ország egyik legismertebb szinkronhangja

Samuel L. Jackson és Sean Connery magyar hangja 64 éves volt.
Vass Gábor

Elhunyt Vass Gábor színész, az ország talán legismertebb szinkronhangja – adta hírül a Szinkronjunkie blog. Ő volt többek közt Samuel L. Jackson és Sean Connery visszatérő magyar hangja is. 

1956-ban született, kis híján villanyszerelő lett, ám egy magyartanár felfigyelt rá és támogatta, hogy tanuljon színészetet. A színművészeti tanulmányokat Várkonyi Zoltán legutolsó osztályában kezdte meg. A diploma megszerzése után a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, majd egy évre rá már Szegeden és budapesti Madách Színházban is játszott például az Egerek és emberekben, a Három nővérben és a Lear királyban, és ezek mellett több zenés darabban feltűnt: a My Fair Ladyben, a Hegedűs a háztetőn-ben, és a Szöktetés a szerájból című darabokban is – írja a blog. Élete egyik legmeghatározóbb szerepének a Németh László-féle Galilei címszerepét tartja, amit Ruszt József rendezésében adtak elő Veszprémben. Maga a rendező kérte fel őt telefonon, ő pedig azonnal elvállalta a szerepet, hiszen zseninek tartotta Némethet.

Szinkronszerepeit lehetetlen felsorolni. Samuel L. Jackson és Sean Connery mellett többször volt Nick Nolte, Bruce Willis és Ving Rhames magyar hangja is, illetve Russel Crowe-vé a Gladiátorban. 

A kiemelt kép forrása: Szinkronjunkie

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top