nlc.hu
Szabadidő

Újranyit a Mikszáth téri Tilos az Á

Eredeti helyén nyit újra a Tilos az Á

Búcsúzik a Zappa, visszatér a Tilos az Á.

A Zappa Cafét váltja, tehát eredeti helyén nyit meg a rendszerváltás utáni budapesti underground egyik legendás helye, a Tilos az Áírja a 24.hu. A portál Somogyi Zoltán Facebook-bejegyzésére hivatkozik; ő a Kuplung, a Zöld Pardon és az Instant alapítói és tulajdonosai nevében is nyilatkozott az újranyitás tervéről. 

„Egyszer csak halljuk, hogy Pesten elbontják a Wichmann-kocsmát, amelynek épületében Schneider József kártyafestő a XIX. század közepén megalkotta a magyar kártyát, és Budán a Márványmenyasszonyt, ahol Széchenyi István és Wesselényi Miklós is a lakodalmát tartotta. Ha ezen épületek lerombolását nem is tudjuk megakadályozni, de hisszük, hogy a magunk eszközeivel egy kis vidámságot mégis elő tudunk csalni – áll a bejegyzésben. – A Mikszáth tér 2. is történelmi hely. Innen indult el a Tilos Rádió, a TÁP Színház, a Rádió C… Ez az a hely, ahol a Kispál és a Borz házi zenekarnak számított, ahol a Quimby a legeslegelső koncertjét adta, ahol a rendszerváltás előtti underground és az új idők fiatal értelmisége minden este felsorakozott.”

Trafik Klub

Koncert a Zappa pincéjében, amely egy ideig Trafik Klub néven üzemelt (Fotó: Neményi Márton)

A járványhelyzet enyhülésével máris nyitna a hely.

További cikkeink a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top