nlc.hu
Szabadidő

Kritikusunk 40 évesen nézte meg először a Római vakációt

Filmkritikusunk 40 éves fejjel először nézte meg a 68 éves Római vakációt, és összetört a szíve

Próbálok nem előítéletes lenni, épp ezért szörnyű belátni, hogy olykor mégis az vagyok. A Római vakációról például évtizedeken át meggyőződéssel hittem, hogy nem több egy kissé nyálas romkomnál, ami csak Audrey Hepburn és Gregory Peck karizmájára, valamint Róma turistacsábító bájára épít. Tévedtem.

A filmkritikusokról sokak fejében él az a megtévesztő kép, hogy szinte minden fontos filmet láttak a filmtörténetből. Hogy ezt honnan veszem? Onnan, hogy amikor egy beszélgetés közben előkerül egy-egy filmklasszikus, és én elmondom, hogy még nem láttam, olyan szemekkel néznek vissza rám, mintha egy sebész lennék, aki épp azt közölte volna velük a műtét után, hogy sajnos a jegygyűrűm leesett műtét közben az ujjamról, és sikerült bevarrnom a gyomrába. Arról sokan hajlamosak megfeledkezni, hogy egy filmkritikusnak is van élete, nem 0-24-ben filmeket néz, és az is elég időigényes elfoglaltság, hogy a megnézett filmek nagy részéről azért írni is szokott, abból vesz ugyanis kenyeret, fizeti ki a rezsit satöbbi. Mivel a macskákkal ellentétben a filmkritikusoknak nincs kilenc élete, így erősen korlátozott idő áll rendelkezésükre filmnézésre, így legyen valaki bármilyen aktív, biztos lesznek kellemetlen hiányosságok a tudásában. Ha pedig valaki emiatt szégyelli magát, legfeljebb azt hazudja, hogy nincsenek.

Hogy mik azok a filmklasszikusok, amiket egy filmkritikus nem néz meg? Általában azok, amik nem érdeklik, még sosem kellett írnia róluk és a filmszakon sem tartoztak a kötelező néznivalók közé. Én például sok filmet nem láttam a hatvanas- és hetvenes évtized musical-klasszikusai közül, hogy csak egy nagy foltot feltárjak a hiányosságaim közül.

Miért éppen a Római vakáció?

A Római vakáció sosem taszított, és részben én is csak találgatni tudok, miért nem néztem meg egészen tegnap estig. Gregory Pecket mindig is bírtam, az Ómen az egyik kedvenc horrorom gyerekkoromból, Audrey Hepburnt pedig én is varázslatos jelenségnek látom, aki bármit képes megtölteni élettel. Mivel a filmet az évek során számos „10 hely a nagyvilágban, amit egy film tett híressé” jellegű színes-érdekes összeállításban láttam viszont, valamiért elkönyveltem magamban azok közé a filmek közé, ahol a sztárok és a stáb elutaztak turistáskodni a világ valamely csodaszép pontjára, hogy ott nyáron, jó időben, a stúdió költségvetéséből jól érezzék magukat, és szinte mellesleg egy filmet is összedobjanak a nagy hedonizálás közepette. Vannak ilyen filmek szép számmal, nem minden alap nélkül vádaskodom.

A Római vakáció végénél nem létezik szomorúbb

Gregory Peck és Audrey Hepburn (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12)

Sok helyen olvastam róla azt is, hogy óriási hatással volt a romantikus vígjáték műfajára, és számos stílusjegye ma már a műfaj védjegyévé, sőt inkább kliséjévé vált, és a zsáner olyan klasszikusaiban ismerhetünk rá, mint a Micsoda nő, a Notting Hill – Sztárom a párom vagy a Neveletlen hercegnő. Legbelül talán attól is tartottam, hogy a rengeteg ismerős mozzanat ma már elhasználtnak és fáradtnak tűnik majd számomra, és emiatt nem fogom majd élvezni a Római vakációt. Tévedtem, méghozzá nem kicsit.

Disney Rómában

Hogy milyen mai fejjel először látni a Római vakációt? Első blikkre furcsa. Viszonylag sok régi filmet nézek, de a 4:3-as, nem szélesvásznú képarányt azért szokni kell, ahogy a film kicsit lassabb, komótosabb tempóját is: 1953-ban még messze nem érte annyi inger az embereket, így a filmek vágástempója érezhetően ráérősebb volt. Nincs ezzel semmi baj, csak rá kell hangolódni. Az viszont már tényleg meglepett, hogy a film úgy indul, mintha egy hercegnős Disney-mesét látnék, csak itt rajzolt szereplők helyett valamiért élő színészek játsszák a klasszikus meseszerepeket. Ezt az elméletet erősíti, hogy a divatdiktátor Audrey Hepburn még alkatra és ruházkodásra is belefér a tipikus Disney-hercegnő szerepkörbe, esküszöm, nem csodálkoznék, ha később a Miki Egeres stúdiónál a rajzolók őt másolva alkották volna meg a hercegnőiket. A régimódi gentleman, Gregory Peck egy fokkal kevésbé tipikus Disney-herceg, mint Audrey Hepburn hercegnő, de kétségtelenül ő is beleillik a képbe. A Disney-herceges/hercegnős hasonlat nemcsak a külsőjük szempontjából állja meg a helyét: ők ketten úgy is játszanak, mintha egy mesefilm főszereplői lennének. Amit például Hepburn a film első harmadában a bealtatózott jeleneteiben csinál, az egyértelműen rajzfilmes ihletettségű. Ilyen értelemben talán a Neveletlen hercegnőt éreztem a legközelebb hozzá, azt leszámítva, hogy ennek sokkal nagyobb szíve van.

Naivitás és szexizmus

A film világképe sokkal ártatlanabb, naivabb és szexistább is annál, mint amivel manapság találkozhatunk. Hogy utóbbi alatt mit értek? Például amikor Anna hercegnő kiborul a másnapi rengeteg teendője felolvasása közben, rögtön orvost hívnak hozzá, hogy hisztériával kezeljék, és ezt a film teljesen természetes reakcióként tünteti fel. Vagy például Annával kapcsolatban az emberek szinte mindig csak a szépségét és báját dicsérik, és még a sajtó tagjai is csak olyan általános csacskaságokat kérdeznek tőle, hogy mi a véleménye az országok közti barátságról. Ezzel burkoltan ugyan, de kifejezik, hogy nem tartják túl sokra Anna rátermettségét és műveltségét, és egy hercegnőnek szerintük igazából nincs más dolga, csak hogy szép legyen, és elegáns bálokon bájosan mosolyogjon. Láthatóan nemcsak a film sok karaktere gondolja így, hanem maguk az alkotók is.

Egyfajta naiv világképet sugároz, hogy Anna hercegnő kapcsán még véletlenül sem hangzik el, milyen ország hercegnője. Még a nagykövetségi bálba is bepillantást nyerhetünk, de országnévvel még ott sem találkozhatunk. Ma már ezt a problémát jellemzően kitalált országok beemelésével szokták megoldani Hollywoodban, annak idején inkább a hallgatást választották. A naivitást erősíti az is, hogy Anna hercegnő a római kalandjai közepette kizárólag jó szándékú, jóindulatú emberekkel találkozik, legyen az a fodrász, a virágárus vagy a rendőr.

A Római vakáció végénél nem létezik szomorúbb

Fotó: Paramount Pictures/Collection Christophel

Mese kontra valóság

A film nagyon sokáig bűbájos mesefilmként működik, aminek jó a humora (amikor Gregory Peck egy osztálykiránduláson lévő kislánytól próbálja lenyúlni a fényképezőgépét, az egyszerűen pazar), egy szemkápráztató város legturistásabb és leglátványosabb részein játszódik, és azt nézhetjük végig benne, amint egy korábban szigorú szabályok szerint burokban élő hercegnő egy napra belekóstolhat a szabad életbe és egy kicsit még a szerelembe is. A filmes ismereteink alapján joggal gondolhatnánk, hogy ez az egyszerűbb, kötöttségek nélküli élet és az ezzel együtt járó jóképű pasi annyira megtetszik majd a hercegnőnek, hogy a végén a karjaiba omlik, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, de a William Wyler (Ben-Hur) rendezésében készült film legnagyobb trükkje, hogy ugyan az elejétől kiszámítható úton halad, a legeslegvégén mégsem azt lépi meg, amit várnánk tőle. Hanem valami nagyon mást.

Hát miért nem mondta nekem soha senki, hogy a Római vakáció vége egy akkora fordulat, ami csak a Hatodik érzék vagy a Harcosok klubja zárásához hasonlítható? Miért nem jelenik meg folyton minden idők legmeglepőbb befejezéseinek listáján? A film nagy trükkje ugyanis, hogy elhiteti veled, hogy a jól megszokott úton jársz, biztonsági játék részese vagy, ahol minden pontosan úgy fog történni, ahogyan azt várnád. Ez a játék ráadásul szinte addig a pillanatig tart, míg meg nem jelenik előttük a mindent lezáró és a nézőtől minden reményt elragadó The End felirat. Maximum 5-10 másodperccel a vége előtt kezdjük csak azt hinni, hogy ez a film talán más lehet, mint amilyennek gondoltuk. Akkor kezd csak felmerülni bennünk, hogy mi van, ha Anna mégsem fut Joe után. William Wyler és az operatőrök szándékosan úgy vették fel a zárójelenetet, hogy a legvégéig azt higgyük, egyszer csak megjelenik a háttérben Audrey Hepburn alakja, és odarohan Joehoz, hogy egy hatalmas csókban legyenek egymáséi. Hiszen még üres helyet is komponáltak neki a képben, hogy onnan várhassuk az érkezését.

Kritikusunk 40 évesen nézte meg először a Római vakációt

Audrey Hepburn a Római vakációban (Fotó: Paramount / Collection Christophel)

Csakhogy Anna nem jön. A film pedig, ami 118 perces játékidejéből 117 percig 50 másodpercig egy csodás mesevilágban tartott, egyetlen pillanat alatt ránt minket vissza a valóságba. A valóságba, ahol gyönyörű hercegnők nem kártyás és állandó anyagi problémákkal küzdő amerikai újságírókhoz mennek feleségül. A valóságba, ahol egy hercegnő valóban maximum 24 órára kóstolhat bele, milyen lenne az élete, ha nem lenne hercegnő. A valóságba, ahol ugyan történhetnek néha mesés, csodás dolgok, de az egész életünk sosem válik egy nagy, boldog mesévé, és a boldog pillanatok nem lesznek többek szép emlékeknél. Elképesztő, hogy 68 évvel ezelőtt, 1953-ban egy rendezőnek még megengedték, hogy így fejezzen be egy sikervárományos, a sztárjai vonzerejére építő romantikus filmet. Amikor leültem, hogy megnézzem a Római vakációt, eszembe sem jutott, hogy azt fogom majd írni róla, hogy merészebb, mint bármi, amit ebben a műfajban az elmúlt 20-30 évben a moziban láttam. Wyler nem akar a nézők kottájából játszani: ugyan ő is azt szeretné, hogy elégedettek legyenek azután, hogy megnézték a filmet, de ne úgy legyenek elégedettek, ahogyan azt várták. A Római vakációt nézve ugyanis mindenki hatalmas happy endet vár, és a film ügyesen eljátssza, hogy ezt megadja nekünk. Aztán az utolsó pillanatban kirántja a szőnyeget a lábunk alól, hogy összetörje a szívünket. Nagyon ritka, ha egy film úgy ér véget, hogy a végén a néző újraértékeljen mindent, amit korábban gondolt róla. A Római vakáció egy ilyen történet, és egy ilyen film.

Ha olvasnál még egy kicsit a film legnagyobb ikonjáról, Audrey Hepburnről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése