nlc.hu
Szabadidő

Kóbor kutyák reklámozzák az indiai politikusokat

Kóbor kutyákra ragasztják kampányszlogenjeiket India politikusai

Az egyik jelölt ráadásul szenvedélyesen érvelt a szokatlan megoldás mellett.

Tulajdonképpen logikus, mégis zavarba ejtő és kissé embertelen az egész – még úgy is, hogy kóbor kutyákról van szó. Indiában, pontosabban a választási lázban égő Uttar Prades államban két fronton is megújították a politikai kommunikációt az általunk ismertekhez képest:

  • megjelentek a kampányplakátokkal ellátott kóbor kutyák;
  • először találkozhattunk a „neve elhallgatását kérő képviselőjelölt” jelenségével.

Nem tudni, ki és mikor találta ki, hogy kutyákra ragassza a plakátokat és szlogeneket; a szerencsétlen ebek egyszer csak megjelentek az utcákon, például így:

Kóbor kutyák Indiában

Forrás: YouTube

Egyelőre két kerületi jelöltről tudni, hogy él a formabontó megoldással, de a módszer nemzetközi sikerét látva alighanem többen is lesznek majd. (A nemzetközi siker alatt főleg a felháborodást és a mémeket értjük, mindkettőből van elég.) Az egyik jelölt (nem tudjuk, kicsoda, mert a neve elhallgatását kérte, amikor nyilatkozott) például azt mondta, nincs ezzel semmi baj, a kutyákat etetik, gondozzák, ezért igazán nem nagy ár a testükre csomózott reklám. A helyi állatvédők azonban kiakadtak: szerintük az ember sem örülne, ha egyszer csak szendvicsembert csinálnának belőle a politikusok a megkérdezésük nélkül, és az ilyesmit szigorúan büntetni kéne.

Forrás: Oddity Central

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top