nlc.hu
Szabadidő

Elárvereznek pár üveg bort, amit a világűrben érleltek

Űrben érlelt borokra lehet licitálni

A licit egymillió dollárról indul.

Egészen rendkívül italkülönlegességek kerülnek kalapács alá a Christie’s aukciós ház következő árverésén. Összesen 12 palack 2000-es évjárató Pétrus vörösborról van szó, amely az egyik legnevesebb bordói borbirtok, a Château Pétrus borászainak munkája. Az innen származó, eredetvédett borok egyébként sem olcsók, cikkünk írásának pillanatában találtunk 16 ezer, de közel kétszázezer forintos palackokat is. 

Ezek azonban legfeljebb olcsó fröccsbornak tűnhetnek a most árverésre kínált palackokhoz képest. A licit tárgyát képező borokat ugyanis 2019-ben egy teherűrhajó szállította az ISS nemzetközi űrállomásra, ahol 14 hónapot, pontosabban 400 napot töltöttek el. Ez idő alatt folyamatosan a súlytalanság állapotában voltak, és 300 millió kilométert utaztak Föld körüli pályán. 

A palackok egy különleges, magán kutatási program, a Mission WISE keretében jutottak el a világűrbe, ahol több kísérletet, vizsgálatot is elvégeztek az értékes nedűvel. A kutatás arra irányult, hogy a kutatók megnézzék, hogyan adaptálódnak a növények az űrbéli körülményekhez, az így nyert adatokat pedig a Földön szeretnék felhasználni az élelmiszer-termelés és a mezőgazdaság területén. 

Űrben érlelt bort árvereznek el

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A palackok idén január 14-én érkeztek vissza a Földre, az egyik üvegből pedig mintát vettek a Bordeaux-i Egyetem kutatói, akik megvizsgálták, sőt, meg is kóstolták a világűrt megjárt borokat, hogy összehasonlítsák azokat a földi társaikkal. 

„Nehezen tudnám megmondani, hogy jobb-e vagy rosszabb, de mindenképpen másmilyen” – számolt be élményeiről a BBC-nek JAne Anson, az Inside Bordeaux című könyv szerzője, aki részt vehetett a kóstolón. „Virágosabb, egyben füstösebb aromái voltak.”

Az aukciós ház arra számít, hogy a különleges borok palackjaiért körülbelül egymillió dollárt fizetnek majd. A licit nyertesei kapnak egy üveg ugyanolyan bort, amely nem jutott el a világűrbe, hogy össze tudják hasonlítani az ízbéli különbségeket. A palackokhoz egy különleges, űr-tematikájú borosrekesz is jár, amelyben egy meteoritból készült dugóhúzó is rejtőzik. 

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top